2013. június 2., vasárnap

Törődés

DeSilva urat meglepte és egyúttal gondolkodóba ejtette Annie arcán megjelenő rémület, amikor Jonas besétált az étterembe. Az elmúlt két hónap során nagyon megszerette az új pincérlányt.


Miután megkapta az állást, Annie az étteremben ismerkedett meg Jonasszal és hamarosan hozzá is költözött.

DeSilva úr örült, hogy egymásra találtak. Mikor Jonas betért az étterembe, Annie arca általában felvidult. Nyilvánvalóan most valami nem stimmel kettejük között.

Annie szemében rémület tükröződött. Eddig biztos volt benne, hogy Jonas csak tréfál és csak azt akarja, hogy jobban figyeljen rá. De most eljött érte.

Úgy volt, hogy Jonas elutazik tegnap este. Megkérte Annie-t, hogy nélküle ne fogyasszon alkoholt, de a lányok elhívták bulizni és Annie úgy gondolta, hogy semmi baj nem származik abból, ha megiszik néhány pohár sört. De Jonas váratlanul megjelent és tetten érte.

Hazafelé menet Jonas egy szót sem szólt. Mikor beléptek a lakásba Annie halkan ezt mondta:

- Sajnálom, Jonas, azt hiszem megszegtem az ígéretemet, de tényleg csak néhány sört ittam. Hiányoztál és arra gondoltam, hogy elmegyek a lányokkal bulizni, ahelyett, hogy otthon búslakodjak egyedül.

- Annie, emlékszel még mit ígértem arra az esetre, ha rajtakaplak, hogy nélkülem iszol?

Annie elpirult, szeme elkerülte a férfi tekintetét. Mindig is zavarba ejtette, mikor Jonas azzal fenyegetőzött, hogy elfenekeli. Egy-két apróságért már előzőleg is rácsapott a fenekére. Egyszer bedugva hagyta a vasalót, amit Jonas talált meg. Annie jutalma két hatalmas csípős ütés volt a hátsójára, ami megijesztette és zavarba is ejtette.

Azóta is kapott néhányszor a fenekére, majd Jonas azt ígérte, ha legközelebb rosszul viselkedik a térdére fekteti és úgy fenekeli el. Annie azt hitte, hogy csak tréfál. Jonas arckifejezése láttán most ebben már nem volt olyan biztos.

- Annie, megszegted az ígértedet, de én betartom az enyémet. Reggel, amikor már teljesen józan leszel, alaposan el foglak fenekelni.

Azonban reggel Annie nem várta meg, hogy Jonas betartsa az ígértét. Csak 11-re kellett volna az étterembe érnie, de hajnali fél ötkor felkelt és bement a reggeli műszakra. Tudta, hogy DeSilva úr örül neki, de azt nem hitte volna, hogy Jonas utána megy.

Annie szótlanul figyelte, ahogy Jonas a következő szavakat intézi főnökéhez:

- DeSilva úr, elkérhetném Annie-t egy kis időre. Ma reggel lett volna egy kis elintéznivalónk, de még előtte elment. Sajnos ez az ügy nem tűr halasztást. Haza kell vinnem őt egy kis időre, amint lehet visszahozom.

DeSilva úr kíváncsian nézte a fiatalokat. Annie arca a rémületről és a lelkiismeret furdalásról, Jonas arca pedig a komoly elszántságról tanúskodott. DeSilva úrnak nem sokat kellett törnie azon a fejét, hogy mi is fog következni.


- Jonas, biztos abban, hogy ez nem várhat?

- Ezt most kellene elintéznünk, uram.

DeSilva úr elindult az étterem hátsó része felé és intett, hogy kövessék. Mikor megérkeztek a hátsó traktusba, Annie főnöke összefonta a karját, s mindkettejüket szigorú szemmel mustrálta.

- Annie, tudod, hogy miről beszél Jonas?

- Igen, tudom – mondta Annie lesütött szemekkel.

- Hajlandó vagy rendezni dolgot?. Ha nem akarod, nem kell, mert ha igazságtalan veled, akkor először velem kell szembenéznie.

Annie egy gyors pillantást vetett Jonasra. Legbelül tudta, hogy Jonas az első az életében, aki törődik vele. Törődik vele – ilyen egyszerű. DeSilva úrra nézett, majd halkan így szólt.

- Jonas-szel megyek.

- Rendben van – mondta De Silva úr. – Jonas hazaviheti, de az irodám is
rendelkezésükre áll, ha úgy gondolja. Én is általában ott tartom a „megbeszéléseimet” a pincérlányokkal.

Jonas bólintott, majd Annie-t bevezette az étterem mögötti kicsiny irodába. Amikor beléptek, Annie kissé hadarva így szólt:

- Jonas, kérlek, tudom, hogy dühös vagy, de nem gondolhatod komolyan, hogy elfenekelsz. Nem vagyok már gyerek. Ez olyan nevetséges. Bocsánatot kértem, többé nem fordul elő.

Jonas nem vesztegette az időt. Egy támlás széket húzott a szoba középére és egy gyors mozdulattal az ölébe fektette a lányt. Annie még soha nem volt ilyen szégyenteljes helyzetben. Próbált is szabadulni, de ellenállása egy sor csattanós ütésbe ütközött, amit Jonas a fehér szatén bugyiján keresztül mért a fenekére, miután egy könnyed mozdulattal a rövid pincérruhát felhajtotta.

- Annie, ha nem hagyod abba a kapálózást, akkor nagyon komolyan el foglak náspángolni. Ígéretet tettél nekem, hogy nem fogsz nélkülem inni, de már az első este megszegted, mikor azt hitted, hogy távol vagyok. Azt hitted azt fogom mondani, „nem baj drágám, nyugodtan hazudj nekem, ha kedved tartja”?

A szidás közben is csak úgy záporoztak az erős ütések a lány már amúgy is sajgó hátsófelére.

Annie most érzett először életében igazi bűnbánatot. Korábban a hazugság gyakran megmentette. De most más volt a helyzet. Jonas sokat jelentett neki. Az őszinteség pedig úgy tűnik sokat jelent Jonasnak.

Annie szemébe könny szökött és hangjából az őszinteség csengett, amikor így szólt Jonashoz:

- Jonas, tényleg úgy sajnálom. Eddig soha nem számított, ha megszegtem az ígéretemet, de tudom, hogy megbántottalak és ígérem nem teszem többé. Kérlek, engedj el, különben is kaptam már eleget.

- Annie, még el sem kezdtem. És drágám, készülj fel, mert fájni fog.

Ezen szavak után Jonas lehúzta Annie szaténbugyiját és nekifogott, hogy komolyan elverje a lány fenekét. Nyilvánvaló volt, hogy Annie ezelőtt még soha nem kapott ki. Jonas nem akarta eltúlozni a büntetést, de eltökélt szándéka volt, hogy éreztesse a lánnyal, milyen komoly vétség, ha valaki megszegi az ígéretét, vagy hazudik. Annie nem akarta elhinni, hogy mennyi forróság gyűlik össze a hátsóján. Már szinte égett a feneke, de Jonas csak folytatta szigorú verést. Annie sírt, egyik kezével próbált hátranyúlni, hogy oltalmazza lüktető hátsót, de Jonas könnyedén elkapta és a derekához szorította, majd tovább fenekelte őt egészen addig, míg úgy érzete, hogy a lány eleget kapott.

Annie-ben csak lassan tudatosult, hogy a büntetés véget ért és Jonas már csak simogatja a vörösre náspángolt hátsóját. Mikor aztán felsegítette és karjaiba fonta, Annie azon vette észre magát, hogy nem csak a feneke lüktet.

Miután Jonas csókjaival felszárította a lány könnyeit halkan így szólt:

- Már vége, szeretlek, megkaptad a büntetésed. De tudnod kell, hogy ezúttal elnéző voltam veled. Ha ismét megszeged a szavad, kénytelen leszek elővenni a nádpálcát.

Annie ösztönösen a fenekéhez kapott és elkezdte dörzsölni az égő bőrt. Nem nagyon tudta elképzelni, milyen az, ha Jonas a nádpálcával illeti a csupasz hátsóját. Bár a gondolat aggasztó volt, furcsa módon ráébredt arra, hogy éppen olyan nehéz lesz elhagyni a kicsiny irodát, mint amilyen nehéz volt átlépni a küszöbét.

Bár feneke égett a fájdalomtól, szíve repesett a boldogságtól. Van valaki, aki törődik vele, aki szereti őt. Egész életében azt a férfit kereste, aki ennyire törődik vele.

Mikor visszatértek az étterembe DeSilva úr szinte rávetette magát Annie-re.

- Jól vagy? – érdeklődött.

Mielőtt Annie válaszolni tudott volna DeSilva úr Jonast rohanta le.

- Jól van a kisasszony?

Annie nem tudta mosoly nélkül megállni DeSilva úr arcán megjelenő aggodalmat. Örömmel nézte a két férfit, akik más-más módon törődtek vele. Ráébredt arra, hogy a törődést, amire egész életében vágyott most végre megkapta és azon tűnődött, hogy vajon képes lesz-e élni vele.

(Ezt a történetet egy amerikai blogon találtam, szerző ismeretlen)

2013. május 25., szombat

Házirend a XV-XVI. századi Oroszországból

38. fejezet

Ha a feleség engedelmes, mindenben aszerint cselekszik, ahogy a férje kioktatta, akkor ura fogadja szeretetébe. Ha pedig a feleség nem fogadja meg a tanácsokat és intelmeket és nem aszerint cselekszik, akkor az urának kötelessége, hogy asszonyát jóra intse, és mikor egyedül vannak fenyítéssel igyekezzen okítani. Miután pedig megbüntette, szánja meg, legyen kegyes hozzá, szeretettel intse, és a jóra serkentse asszonyát. A férj soha ne haragudjék a vétkező feleségére, de az asszony se urára, szeretet és nyíltszívűség uralkodjék közöttük. Ha pedig a feleség nem engedelmeskedik, akkor bűne súlyosságától függően meg kell fenyíteni, de sohasem idegenek szeme láttára, hanem amikor egyedül vagyunk vele. Ha valaki keservében, vagy dühében ütlegel, sok ártalmat okozhat. Ha fenyítesz, óvatosan üssél, így használ az ütés, fáj és félelmet kelt, de nem nyomorít meg. Ha súlyosan vétkezik az asszony, akkor le kell húzni a ruháját, és bűne nagysága szerint kell büntetni, majd kioktatva legyünk kegyesek hozzá. Haragudni nem szükséges, idegeneknek pedig nem kell erről tudni, híre ne menjen…

(Régi orosz széppróza)

A fenti 'nézetektől' természetesen elhatárolódom:), de érdekesnek tartom, mint az akkori kultúra részét. 

Charlie

2013. május 16., csütörtök

Desszert

Már nagyon vártam, hogy meglátogasson. Az interneten az egyik fenekelős oldalon ismerkedtünk meg és mindjárt megkedveltük egymást. Mikor meghívtam Tashát vendégségbe, azt mondta, hogy már alig várja. Bizonyára még így is túl enyhén fejezte ki magát, mert igencsak meglepődtem, mikor a megbeszélt szombat reggel helyett péntek délután csöngetett be hozzám.

- Szia! – köszöntöttem őt.

Mialatt üdvözlésképpen magamhoz öleltem, ideges pillantást vetettem a lakásra, amely nem volt éppen vendégváró állapotban.

- Ugyan már, nem számít! – mondta Tasha, amikor elnézést kértem a rendetlenségért.

Gyorsan a konyha felé vettem az irányt, hogy néhány villát és tányért eltüntessek a mosogatóban, időközben Tasha kényelembe helyezte magát a nappaliban. Miután megkínáltam őt egy itallal, gyorsan a fürdőszobát is szemügyre vettem, hogy meggyőződjem róla, minden rendben van-e. Tasha egy kissé bosszúsnak tűnt mikor elmondtam neki, hogy még el kell intéznem egy-két dolgot, mielőtt a közös hétvégénk kezdetét veszi. A lány csípős hangulata meglehetősen hosszúra nyújtotta a délutánt. Egyre csak nyafogott, hogy túl sokat időzöm a vasboltban, nyavalygott, hogy mennyire unja magát a gyógyszertárban és jelenetet rendezett a bankban. Más helyzetben azonnal hazavittem volna, hogy a térdemre fektessem, vagy egyszerűen csak elfenekeltem volna a kocsi hátsó ülésén. De most más terveim voltak. Elvittem őt a közeli családi étterembe. Mikor a Doris névtáblát viselő pincérlány odajött az asztalunkhoz, én marhasültet rendeltem magamnak sült krumplival.

- És maga kisasszony? – kérdezte Tashát.

- Ő ma nem fog vacsorázni – mondtam és kikaptam a kezéből az étlapot. – Ma nagyon rossz kislány volt.

Tasha és a pincérlány arcára egyaránt kiült a megrökönyödés. Tasha zavarában lehajtotta a fejét, Doris pedig csak ennyit tudott kérdezni:

- És inni mit hozhatok?

- Én egy kávét kérek. A hölgynek pedig egy pohár vizet jég nélkül.

Rákacsintottam Dorisra, ezzel jelezvén, hogy minden rendben van. Ő zavartan mosolygott és összeszedte az étlapokat.

- A francba! Megőrültél? – suttogta Tasha dühösen. – Hogy mondhattál ilyet?

- Ne beszélj csúnyán! – figyelmeztettem. – Hacsak nem akarod hogy kivigyelek a férfimosdóba és kimossam a szád szappannal. Vagy ezt akarod?

- Nem! – sziszegte, miközben szemeivel körbe cikázva azt figyelte, hall-e minket valaki.

Pár perccel később Tasha szinte megmerevedett, mikor Doris kihozta a rendelést, majd utána egy másik pincérrel diskurálva ránk mutatott, aki kuncogni kezdett, aztán gúnyos grimaszba rándult az arca, ahogy Doris szavait hallgatta. Hagytam Tashát hadd lubickoljon néhány percig a nyilvános megszégyenülésben, majd hozzáhajoltam és a halkan a fülébe súgtam.

- Ha éhes vagy, ehetsz valamit.

- Nagyon szégyellem magam! – mondta Tasha halkan. Az arca lángolt a pírtól.

Én ettem a marhasültet, Tasha pedig szégyenlősen kortyolgatta a vizét. Doris többször elsétált az asztalunk mellett, hogy némi bepillantást nyerjen különös kapcsolatunkba. Jót mulatott, mikor látta, hogy Tasha megpróbálja elcsenni az egyik sült krumplit, én pedig minden kertelés nélkül jó nagyot csapok a kezére. Mikor a végeztem a marhasülttel, Doris az asztalunkhoz lépett, hogy megkérdezze, óhajtunk-e még valamit.

- Desszertnek fagylaltkelyhet kérek. – mondtam. – Az ifjú hölgy pedig megkapja a magáét otthon.

Mikor a fagylalt megérkezett, láttam, hogy Tasha szenvedélyesen szemezni kezd toronynagyságú fagylalttal és csoki öntettel.

- Kérek szépen...

- Csukd be a szád! – parancsoltam.

Tasha engedelmesen összezárta ajkait. Lassan belemártottam a kanalat a fagylaltba, és gondos precizitással egyenlő mennyiségű fagylaltot, tejszínhabot és forró csokoládét mertem vele.

- Kinyithatod.

Tasha elmosolyodott, ajkai buján szétnyíltak, én pedig az éhes szájba helyeztem a nyalánkságot. Becsukta a szemét, mikor megízlelte a mennyei finomságot. A következő igen kellemes 10 percet azzal töltöttem, hogy szeretetteljesen megetessem vele a kehely egész tartalmát, kivéve a cseresznyét a tetejéről, mert ezt a végére tartogattam. Tasha nyelvet nyújtott a fénylő gömbre, amint azt a várakozó ajkak fölött ringattam, aztán a fogai közé helyeztem.

- Erről jut eszembe – tettem hozzá közönyösen. - Miután hazaérünk, addig náspángolom a fenekedet, míg olyan színe nem lesz, mit ennek a cseresznyének.

Tasha szemei kerekre nyíltak, ahogy lenyelte a cseresznyét. Egy perccel a hazaérkezésünk után már ott is feküdt az ölemben, bugyija valahol a combja tájékán tekeredett össze, én pedig a kanapén ülve hatalmasakat csaptam a pucér fenekére. Tenyerem csattogásának jótékony hatására Tasha nyögdécselni kezdett és néhányszor a lábát is felemelte, de nem sejtette, hogy ez csak a belemelegítés volt, mert következő adag, amit egy duplán hajtott vékony bőr nadrágszíjjal mértem ki az egyre vörösödő hátsóra, olyan lecke volt számára, amit aligha fog elfelejteni. Magasra emeltem a könnyű bőrszíjat, Tasha próbálta magát összeszedni, de nem készülhetett fel eléggé, mikor az első csípős ütés hatalmas csattanással landolt a védetlen fenék puha bőrén. Alig volt ideje, hogy felkiáltson az első zsibbasztó szíjcsapás után, máris kapta a többi jóval erősebb ütést, ami lángba borította Tasha már amúgy is forró ülepét. A bőrszíj gyors egyenletes csattanásokkal tette tiszteletét az izzó női fenekén. Nagy lelkesedéssel mértem ki a szigorú büntetést azzal az eltökélt szándékkal, hogy lángra gyújtom a szép hátsófelet. A szíj újra ás újra lecsapott a fájdalomtól lüktető karmazsinvörös testrészre. Tasha úgy sikongott, mint egy vétkes iskolás lány, mikor megvesszőzik az igazgatói irodában. Össze-vissza rúgkapált, szorosan megragadta a bal bokámat az egyik kezével, a másikkal a szőnyeget kaparta. Záporozó könnyek között próbált bocsánatot kérni, de hangja már elcsigázott volt a fájdalomittas sikongástól. A verést a jól megérdemelt sarokba állítás követte. Miután hosszas előadást tartottam neki az udvarias viselkedés témaköréből, odamentem hozzá. Addigra elcsitult a zokogása is. Feje a kezemen pihent meg.

- Fordulj meg! – szóltam rá.

Tasha megtette, amit kértem tőle, összeölelkeztünk és forró csókba feledkeztünk. Kezünk útnak indult, hogy felfedezzük egymás testét. Tasha a nadrágomba nyúlt és szinte satuba fogta férfiasságomat.

- Ugye nem kell éhesen lefeküdnöm?

- Sajnálom, hogy meg kellett büntetnem téged.

- Ezt nehéz elhinnem – mosolygott gonoszul, amint térde ereszkedett.

Lassan kigomboltam nadrágomat.

- Itt van neked még valami, amit nehéz lesz lenyelni.

- Milyen édes… vagy – dalolta Tasha, ahogy lerántotta a nadrágomat.

- Majd meglátod mennyire édes – válaszoltam és letoltam az alsómat, hogy kedvére repetázhasson a „desszertből”.

(Alex története egy angol nyelvű blogról)

2013. április 26., péntek

Vida Guerra: A világ legjobb feneke

A kétezres évek elején övé volt a világ legszebb hátsója.






Forrás: Velvet

2013. április 21., vasárnap

Hogyan vettem rá a férjelmet, hogy elfenekeljen (2)

Emma története (valós történet)

Jelenleg a harmincas éveim elején járok, de még tizenévesen hozzámentem egy idősebb férfihez, aki erősnek tűnt akkor, de aztán éppen az ellenkezője derült ki. Soha nem osztottam meg vele, hogy az átlagostól eltérő vágyaim vannak, annak ellenére, hogy már 10 éves korom óta fantáziálok a fenekelésről. Megfogadtam magamnak, ha egyszer új kapcsolatom lesz, elmondom a kedvesemnek, hogy szükségem van a fenekelésre. 

Matthewal akkor még csak barátok voltunk, de amikor néhányszor tapasztalta, hogy szemtelen vagyok, így kommentálta a viselkedésemet:

- Ha az enyém lennél, kezelésbe vennélek. 

Ez persze rögtön erotikus izgalommal töltött el és úgy gondoltam, hogy ’Hmmm, benne látok lehetőséget’.





Miután barátságunk romantikus kapcsolattá alakult, kezdetben szexuális téren csak az átlagos dolgokat csináltunk, de néhány hét elteltével tudtam, hogy meg kell mondanom neki. Ez duplán is nehéz volt, mert már régen barátok voltunk, így még az erotikus kapcsolat is furcsának tűnt. 

Felhívtam telefonon és ezt mondtam neki: 

- Lenne itt valami, amit tudnod kell rólam. 

De nem bírtam kimondani. Még csak nem is mertem célozni rá. Csak ennyit bírtam kinyögni: 

- Vannak az átlagostól eltérő vágyaim. Gondolkodj rajta aztán majd megbeszéljük. 

Aztán arra gondoltam, hogy elszúrtam. Elég erős, kemény személyiséggel rendelkezem. Fekete hajam van, vezető pozíciót töltök be, erélyesnek kell lennem… Akár én lehetnék Miss. Ostorcsapás. Csak remélni tudtam, hogy nem ez jut eszébe. Izgatottan vártam. 

Végül is visszahívott és azt mondta, hogy átgondolta a dolgot. Elképzelt engem, ahogy elfenekelem őt, de azt mondta, hogy ez teljességgel kizárt. Utána azt mondta, hogy a fordított felállást el tudná képzelni és bár még soha életében nem tett ilyet, de szívesen kipróbálná. Azt mondtam neki: 

- Klassz! Éppen erre gondoltam. 

Örültem, hogy nem nekem kellett kimondani, mert akkor arra gondoltam volna, hogy csak a kedvemért teszi meg. 

Egyszer, amikor éppen valahová igyekeztünk az autóján, hirtelen félreállt és arra kért, hogy üljek hátra. Megtettem. Elkezdtünk csókolózni, majd hirtelen a térdére fektetett és néhányszor gyengéden rácsapott a ruhámon keresztül a fenekemre. Biztatásomra tovább fenekelt. Megkérdezte, hogy akarom-e, hogy megszidjon és hogy rosszkislánynak nevezzen, vagy csak folytassa a verést, én pedig őszintén válaszoltam a kérdéseire. 

Egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Nem volt szerepjáték és nem is igen éreztem az ütéseket, de legalább valami elkezdődött.

Elkezdtem e-maileket írogatni neki, mikor dolgozott, persze nem a céges mailjére. Részletesen leírtam mit szeretnék, hogyan készítse elő a játékot, hogyan fenekeljen el, hogyan melegítsen be. Részletekbe menően leírtam milyen fenekelős szerepjátékokra vágyom. Ezekben a levelekben olyan dolgokat is el tudtam mondani, amit személyesen soha nem mertem volna. A leveleket mindig szex zárta, így erotikus levélként olvasta, de a részletek mindig a fenekelésről szóltak. 

A második fenekelésre is a kocsijában kerül sor. Akkoriban nem tudtunk hová menni. Ismét arra kért, hogy üljek hátra. Ezúttal miután a térdére fektetett, felhúzta a ruhámat és a szatén bugyin keresztül kezdett el fenekelni. Erős kézzel fogott, bal keze szinte belesüppedt a hátamba. Tökéletes volt. Kisvártatva lehámozta rólam a bugyit is és a meztelen fenekemre kaptam. Ez a volt a legcsodálatosabb érzés a világon. Arcomat a kocsi ülésbe fúrtam, ahogy ő egyre erősebben és erősebben fenekelt, éppen úgy, ahogy elképzeltem, végül úgy éreztem, hogy a fenekem lángra lobban. Nem fogta vissza magát. Éppen azt kaptam, amit előzőleg a levelekben kértem tőle. Aztán megengedte, hogy felüljek és azt mondta, hogy bemegyünk az üzletbe, ahová eredetileg is készültünk. Azt mondta, ha rosszul viselkedem a boltban, akkor el fog fenekelni miután kijöttünk. Boldogan sétáltam körbe az üzletben, mert a hátsóm forró volt és vörös. Válaszképpen a játékos pimaszságomra egyszer még rá is csapott a fenekemre és elfojtott hangon így szólt:

- Viselkedj! 

Úsztam a boldogságban, mert olyan klasszul bánt velem és ezt meg is mondtam neki. Mindig megosztottam vele, hogy mire vágyom, de azt is elmondtam neki, ha valami nem tetszett. Nagyon nyílt voltam, még arra is megkértem, hogy ne simogasson közben ott lent, mert az elrontja a fenekelés élményét – lesz arra később elég időnk. 

Matthew boldogan vállalta új szerepét. Kis idő elteltével ő rukkolt elő újabb és újabb ötletekkel. Most már nem én, hanem ő találta ki a szerepjátékokat és minden csodálatosan jól működött. 

Nem az úgynevezett ’házi fegyelmet’ gyakoroljuk. Erős, intelligens nőként tisztel engem és gyakran mondogatja, hogy nem szeretne egy olyan nővel élni, aki mindenben engedelmeskedik. Azt szereti, ha legyőzheti a pimaszságomat, persze csak néhány pillanatra, tudván azt, hogy nemsokára ugyanolyan pimasz leszek. 

Mindig meghallgatja az elképzeléseimet. Tudja, hogy azt szeretem, ha a játék közben minden úgy tűnik, mintha akaratom ellenére történne, de végük is az egész játék kölcsönös egyetértésen alapul. Azt is tiszteli bennem, hogy a játékok alkalmával az igen intenzív fenekelés szerez örömet. 

Sokat segít, ha ez ember összeszedi a bátorságát és elmondja, mit szeretne. Mikor az iskolás lány fantáziámat osztottam meg vele, nagyon pozitívan reagált. Megbeszéltük a játékot és egyetértettünk abban, hogy a ruházatom nem legyen túl kislányos, ezért harisnyával és harisnyakötővel kombináltuk az egyenruhát. Felvettem és arra gondoltam „kérlek, ne nevess ki”, de ő nem nevetett és tényleg nagyon klasszul csinálta, a szerepjáték nagyon természetesnek tűnt. Minden, amit mondott, olyan volt, mintha egyenesen az én fantáziámból vette volna elő, így később már arra sem volt szükség, hogy pontos koreográfiával lássam el. 

Most már teljesen egy hullámhosszon vagyunk, tudja mikor kell elfenekelnie. Ismeri a jelzéseket, a szemtelenségeimet, amikor provokálni akarom. Mikor elmegyünk valahová, sokszor megfenyeget, hogy elfenekel és ez engem mindig jóleső izgalommal tölt el. Az sincs ellenére, hogy mások előtt is a fenekemre csapjon, ami meglepett pillantásokat vált ki a többiekből. 

A fenekelős játékok a kapcsolatunk egyéb területein is éreztetik pozitív hatásukat. Sokkal oltalmazóbb és gyengédebb lett velem, persze csak akkor, amikor nem fenekel és sokkal nőiesebbnek lát engem, szóval a fenekelés gazdagabbá tette a kapcsolatunkat minden téren. 

Azt hiszem szükség van arra, hogy őszinték legyünk egymáshoz. Egy csomó mindent olvastam a neten, ami veszélyes lehet. Nem kedvelem az „házi fegyelmet”, ami az igazi büntetésre helyezi hangsúlyt a „vétkes” fél akarata ellenére. Ez lealacsonyítja a nőket és az élet minden bajáért őket teszi felelőssé. 

Fontos számomra, hogy amikor ilyen játékokat játszunk a megfelelő pszichikai állapotba kerüljek. Igyekszem magam távol tartani minden olyasmitől, ami kellemetlen vagy tényleg fájdalmas. Nem szeretném azt érezni, hogy Matthew igazából bántani akar, csak azt, hogy ő ezt akkor teszi meg, amikor én kérem őt erre. Ez egy teljesen más és sokan ezt nem értik. 

A történetemből világos, hogy időre van szükség, hogy megtapasztaljuk, hogyan működik a legjobban a játék. És persze néha hibáztunk is. Ahogy már mondtam számomra fontos a megfelelő lelkiállapot és persze néha nincs kedvem hozzá, mert nem érzem jól magam, vagy más bajom van. Ekkor a másik félnek fel kell ismernie az erre utaló jeleket. Egyszer-kétszer hibáztunk én pedig rögtön sírva fakadtam, nem a fájdalom, hanem inkább a feltörő érzelmek miatt. Ez nagyon elszomorította őt, ezért a játékot mindig valami határozott jelzés előzi meg a részemről. 

Tudom, hogy vannak olyanok, akik azt mondanák, hogy nekem nincs beleszólásom abba, hogy a büntetés mikor és hol történik, de ha egyetértésen alapuló játékról van szó, akkor ezek a jelzések nagyon is fontosak. 

Írta: Emma

2013. április 14., vasárnap

Hogyan vettem rá a férjemet, hogy elfenekeljen (1)

Mióta az eszemet tudom az elfenekelés fontos szerepet játszik a fantáziámban. Emlékszem elejtett szavakra, filmekre, és már hároméves korom óta a szigorú apáról fantáziálok. Gyermekként csak egyszer fenekeltek el, de ezután ráébredtem, hogy izgat a dolog. Bár az a fenekelés sokkal fájdalmasabb volt, mint azt valaha is képzeltem. Egy festékszóró pisztoly, egy frissen csempézett mennyezett és egy igen felindult apa, aki a fantáziát a fenekemen érzékelhető valóságra váltotta, mikor 7 éves voltam. 

Tiniként és a főiskolán is, mindig is vágytam arra a domináns férfire, aki határozott kézzel kordában tud tartani, de ugyanakkor gyengéd és érzelmes is. Akkor nem találtam meg ezt a személyt. Új helyre költöztem, a fenekelés iránti a vágyamat elfojtottam, és hozzámentem egy csodálatos férfihez.

Minden gondolatunkat és álmunkat megosztottuk egymással, de sohasem bírtam rávenni magam, hogy kimondjam a fenekelés szót abbéli félelmem okán, hogy netán félreérti, vagy elítél érte. 10 éven át Jeremy semmit nem tudott a fenekelés iránti érdeklődésemről, bár néhányszor azzal próbálkoztam, hogy valahogy kiprovokálom, hátha rám paskol egyet néha-néha. Nem volt szerencsém. Szóval kénytelen voltam megtartani magamnak a fantáziámat, amit néhány romantikus-fenekelős történelmi regénnyel próbáltam csillapítani.

Alkalmanként megosztottam vele néhány részletet a regényekből azzal a céllal, hogy majd megvitatjuk és jót nevetünk a romantikus és szexis jelenteken. Tudtam, hogy a romantikus jelenetek elfenekeléssel kezdődnek és szenvedélyes hálószoba-jelenetekkel végződnek.

Jeremy kezdett ráérezni a titkos vágyaimra és egyik este, mikor újságolvasás közben rábukkant egy fenekelős magazin reklámjára, tréfásan felhívta rá a figyelmemet. Először elpirultam, dadogni kezdtem, majd később kitéptem a hirdetés az újságból. Titokban válaszoltam rá és izgatottan vártam a postát. Nem akartam, hogy Jeremy meglássa a magazint. Kisvártatva kaptam egy levelet és egy katalógust, s ez számomra olyan volt, mintha karácsony lett volna. Történeteket és a magazin korábbi számait is megrendeltem. Elkezdtem levelezni a szerkesztővel és jó volt tudni, hogy rajtam kívül még másoknak is vannak hasonló vágyai. Nem vagyok egyedül… nem vagyok bolond.

Először még titokban tartottam, de aztán nem bírtam magammal, el kellett mondanom Jeremynek. Kiválasztottam néhány történetet és cikket, amelyek a legjobban megfeleltek fenekelős fantáziáimnak és odaadtam Jeremynek, hogy olvassa el. Néhány estét azzal töltöttünk, hogy a fenekelésről beszélgettünk. Először azon kaptam magam, hogy minden szavamat kétszer is meggondolom, mielőtt kimondom, még mindig attól féltem, hogy elítél. Jeremy meghallgatott és lényegre törő kérdéseket tett föl nekem, ekkor már tudtam, hogy elfogad. Megkérdeztem Jeremytől, hogy elfenekelne-e. Rögtön megértette, hogy egyes nők igénylik az elfenekelést előjátékként, de erre rögtön elmondtam neki, hogy ennél valószerűbbre vágyom, nem játékra. Először azt mondta, hogy soha nem emelne kezet egy hölgyre. Erre azt válaszoltam, hogy ezzel tökéletesen egyetértek, de a fenekelés az más. A fantáziámban a fenekelés nevelő szándékkal történik, úgy hogy a leckét egyhamar nem felejtem el és szerintem, ha egy felnőttnek szüksége van a nevelésre, mert gyerekként viselkedik, akkor hadd kapja meg. Azt akartam, hogy a fenekelésnek legyen valami oka, fegyelmezést akartam, nem előjátékot, de Jeremy nem volt benne biztos, hogy meg tudja tenni.

Néhány hétig a dolog a levegőben lógott, aztán meggondolta magát. Éppen a konyhai mosogatónál álltam és a gyerekeket néztem az ablakból. Hallottam Jeremy lépteit az alagsorból. Mögém állt és néhány pillanat múlva így szólt.

- Ma megkapod, amit szeretnél.

Először nem is értettem mire gondol. Aztán rájöttem, hogy a fenekelésről beszél, mivel tett még egy szigorú megjegyzést.

- Már megint nyitva hagytad az alagsori ajtót, Marie!

A szívem máris a torkomban dobogott. Bárki bejöhetett volna a házba, mikor nem voltunk otthon. Már egyszer ez előfordult és akkor is nagyon dühös lett. Tényleg nagyon hanyag voltam.

Aztán magamra hagyott. Alig kaptam levegőt. Először arra gondoltam, hogy mégsem így szeretném a fenekelést, nem úgy, ahogy százszor és százszor eljátszottam a fejemben. A szívem majd kiugrott a helyéből. De mégis így lesz. Végül rájöttem nincs beleszólásom. Rosszat tettem és megérdemlem a büntetést. Féltem a büntetéstől. Vajon tényleg megteszi? Fájni fog? Mivel fog elfenekelni? Fogok sírni?

A nap hátralévő részében csak erre tudtam gondolni, de este annyira elfoglalt a vacsorakészítés és a gyerekek lefektetése, hogy megfeledkeztem a fenekelésről. Szinte sokként értek a szavai, mikor felnézett az újságból és így szólt:

- Most kéred a büntetésed, vagy később ifjú hölgy?

Össze-vissza dadogtam, míg végül sikerült kinyögnöm, hogy most.

Kézen fogott és levitt a nappaliba, ahol a szoba közepén már ott állt a támlás szék. Egy ping-pong ütő pihent az ülőkén. Felvette az ütőt, leült és egyetlen mozdulattal az ölébe vont. Egy szót sem szólt, ekkor még nem dolgozta ki a szóbeli szidási technikákat. A kezem a földön pihent és a lábam is leért a földre hátul. Meglepett, hogy mennyire zavarba jöttem. A zavartság érzete egyre csak nőtt, mikor éreztem, hogy a sortomat a térdem alá húzza. Aztán elkezdődött a büntetés, mire a fejem teljesen kitisztult, minden gondolat távozott. Most csak érezni kellett. Éreztem is, ahogy a ping-pong ütő lángra gyújtja a hátsómat és a combok tövét. Nem tartott sokáig, de ez volt az első és nagy hatással volt rám.

Nem sírtam, de másképpen kezdtem el tisztelni a férjemet. Mikor a büntetést véget ért, felsegített és a karjaiba font. Nevettem, ahogy kibontottam magam a szoros ölelésből. Nyilvánvaló volt, hogy ő is élvezte. Még aznap este egy kiadós hancúrozás után, megbeszéltük a fenekelést. Jeremy beismerte, hogy a hatalom és a kontroll érzése izgalommal töltötte el. Már 5 év telt el az első fenekelés óta, de minden egyes alkalommal jobban és jobban élvezem.


Írta: Marie Leech


2013. április 6., szombat

Szavazás eredménye: felnőttkori elfenekelés


Legutóbb a serdülő- és felnőttkori elfenekelés kapcsán azt kérdeztük a hölgyektől, hogy hány évesek voltak, amikor a szüleik legutoljára elfenekelték őket. Íme a meglepő eredmények.


14-15 - 9 (39%) 
16-17 - 2 (8%)
18-19 - 6 (26%)
20-25 - 3 (13%)
26-29 - 0 (0%)
30-35 - 3 (13%)

össz: 23 

Kíváncsian várjuk a lányok, hölgyek rövidebb vagy bővebb beszámolóit arról, hogy milyen hatással volt rájuk az ebben az életkorban kapott elfenekelés. E-mail: charliex1162@yahoo.com


Cameron Diaz


A Velvet írja, hogy "az ártatlan tekintetű színésznő 1992-ben botlott meg cseppet, aztán egyenesen beleesett egy szadomazo jelenet forgatásába. A 2004-ben előkerült felvételen bőrbe és neccharisnyába öltöztetett Cameron Diaz egy megbilincselt férfit ostoroz, vagy épp sűrített levegővel fújja meztelen melleit." Tovább a cikkhez.

2013. március 30., szombat

Húsvéti hagyományok a locsoláson innen és túl

Dunántúlról ismeretes a vesszőzés nevű húsvét hétfői szokás, amely azonos értékű a locsolással. Fejér megyében sibának nevezik azt a vesszőből font eszközt, amellyel a legények megcsapkodják a leányokat, miközben verset mondanak:


Keléses ne légy,
Bolhásos ne légy,
Esztendőre még frissebb légy.

A lányok szalagot kötnek a vesszőre, s még meg is kínálják borral a legényeket. Az alkalmatosság hosszúsága fél métertől 2 méterig terjed, 8, 12, vagy 24 fűzfavesszőből fonják. Általában a fenekelés nem fájdalmas, de egyesek hajlamosak túlzásba vinni, ezért a lányoknak (asszonyoknak) ajánlott a vastag ruha viselése. A legenda szerint a művelet célja, hogy a lány megőrizze egészségét, szépségét és termékenységét. A Felvidéken és a szlovák–magyar érintkezési területen ismert a suprikálás, amikor a lányok vesszőzték meg a húsvéti locsolást végző legényeket.




2013. március 9., szombat

Azt évezem, ha elfenekel? Normális ez?

Örvendetes, hogy a BDSM, a spanking kezd egyre szélesebb körben elfogadott szexuális preferenciává válni. Erről tanúskodik a Kiskegyed egyik cikke is:


"Negyvenegy éves nő vagyok, a barátom 34. Kicsi féltékenységét leszámítva mindenben jól kijövünk egymással. A múlt hónapban, egy este, mikor később értem haza a szokásosnál nagy botrányt csinált, majd elkapott, lehúzta a bugyimat és alaposan elfenekelt." 





2013. március 3., vasárnap

Adél története

Az ágyon fekszem meztelenül. Mert Ő azt mondta. A párnák felpolcolva a csípőm alatt helyezkednek el, ezzel megemelve a fenekemet. Ismét érzem azt a jól megszokott bizsergést. Nem tudom még meddig kell várnom. Ez a bizonytalanság megőrjít, ugyanakkor fokozza is a már-már fokozhatatlan vágyamat. Azt mondta ötvenet kapok. Persze csak az első ötven után, amit nem kell számolnom. Így összesen száz ütés fog csattanni a fenekemen. Ezt a dupla adagot egy meggondolatlan hozzászólásommal érdemeltem ki, amikor is fenekeléssel lettem fenyegetve. Én csak felnevettem, és ennyit mondtam:

- Drágám! Azt hiszed, hogy 50 ütés alatt megérzek bármit is?

Hát most megkaptam... Az első 50 nem lesz számolva, azután kezdődik a büntetésem. És ez mostantól mindig így lesz. Már előre félek. Még jó hogy sosem ütött túl erősen, de tudom, ez most más lesz.

Gondolataimat megtöri közeledő lépéseinek zaja. Odajön hozzám, gyengéden végigsimít a fenekemen, majd a gerincem vonalán, egészen a tarkómig. Ujjaival bele-beletúr a hajamba. Akaratlanul is felsóhajtok e váratlan gyengédség hatására. Jól esik az érintése és ezt Ő pontosan tudja. Majd odahajol hozzám, és a fülembe suttog:

- Ugye mennyivel jobb, amikor simogatlak Szerelmem? Hidd el, ezt én is jobban szeretem, mint elverni, de te nem tudsz úgy viselkedni, hogy mindig kényeztethesselek. Remélem ezek után nem lesz szükség arra, hogy többször elfenekeljelek, és jó kislányként viselkedsz majd.

Egész testem görcsbe rándul. Ijesztő a suttogása. Rosszabb mintha kiabálna.

Lehajtom a fejem, arcom a takaróba temetem, és beletörődök a sorsomba. Tudom, hogy ezt most nem úszom meg. Miért nem tudok elhallgatni, amikor kéne?

Ekkor csattan a keze a popsimon, ezt követi az éles fájdalom. Felszisszenek. Semmi bevezetés, semmi finomkodás. Már az első ütés erős. Fájdalmasabb, mint lenni szokott. Nincs időm pihenni, mert jön a következő. Magamban számolom őket. Már amennyire tudom. Nem bírok nyugodtan maradni. Fészkelődök, rugdosok, csapkodok. Persze ezzel csak azt értem el hogy rátérdel a lábaimra, az egyik kezével pedig szorosan tartja a derekamat. Közben csak záporoznak az ütések. Az ötvenedik után ránézek, és megkérdezem:

- Mostmár számolhatok?

- Igen. Most járunk 52-nél. Még plusz 50, ha most elkezded számolni.

52? Basszus. Már megint elszámoltam magam. Miért nem tudok jobban koncentrálni?

- Kaphatok egy kis szünetet, mielőtt elkezdjük?

Válaszként keze a magasba lendült és kíméletlenül osztotta a fenekeseket. Tehát nincs szünet. Popsim minden csapással jobban égett. Hangosan számolok. Így talán nem tévesztem el. A 15. után már nem bírok magammal. Felkiáltok, de az ütések csak tovább záporoznak. Míg összeszedem magam háromszor is csattan a keze a fenekemen, amit elmulasztottam számolni. Így azt „borravalóként” kaptam. Folytatom a számolást. Már-már azt hiszem sosem lesz vége. Gépiesen mondom a számokat egészen ötvenig. Az utolsó tíz szinte kibírhatatlan. Sírni támad kedvem, de tartom magam. Tudom egyszer véget ér ez is. Hirtelen abbamaradnak az ütések. Keze megérinti meggyötört popsimat, és óvatosan simogatja. Közben maga felé fordít és megcsókol. Szorosan átölelem, és fejemet a mellkasához szorítva szipogok. Végre megnyugszom karjai között. 


Írta: Adél

2013. február 9., szombat

Gyakori kérdések (GYIK)

A Pink Report közkedvelt blog igen figyelemre méltó hölgy szerzője összeszedte és megválaszolta azokat a gyakori kérdéseket, amelyeket a témában járatlan férfiú tehetne fel. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy amit alább olvashattok, kizárólag az ő véleménye és elvárásai. Ettől jelentős eltérések lehetnek, éppen ezért, akik másképp gondolják, írják meg nekem, én pedig szívesen kiteszem rövidebb vagy bővebb válaszaikat: charliex1162@yahoo.com. 

*** 





Nem baj, ha fáj?

Megnyugtató, hogy megkérdezed – ezért is választottalak téged –, de csalódást okozol, ha nem fáj. Azért kérlek meg, hogy fenekelj el, mert megbízom benned, hogy vigyázol rám. Az elfenekelésnek legalább egy kicsit fájnia kell – tartós sérülést azért ne okozz! Nőiesen telt, domború fenekem azért van, hogy elfenekeljék. Számomra a fájdalom pszichológiai szempontból fontos. Alárendelem magam a férfinek, akit tisztelek annak ellenére, hogy fáj. De nagyon felizgat! Számodra pedig lehetőség, hogy megmutasd, jól tettem, hogy megbíztam benned.





Ha küzdesz, az azt jelenti, hogy abba kell hagynom?

Jó jel, ha küzdök, hacsak nem mondom ki a biztonsági szót (ugye ebben megállapodtunk?). Egyébként ne hagyd abba! Inkább tedd a lábadat az enyémre, hogy nyugton tarts, szorítsd a kezemet a hátamhoz, vagy pedig kötözz az ágyhoz! Éreztesd velem, hogy biztonságban vagyok, de csak akkor hagy abba, ha úgy gondolod, megkaptam, amit érdemlek.




Miért akarsz kikapni?

Ezt nem egyszerű megválaszolni. Csak. Azt is szeretném, hogy megcsókolj, ölelj, szeress – ezeknek a miértjét senki sem firtatja. A fenekelés a mélyebb intimitás megteremtésének egy módja. A bizalom feltétlenül szükséges mindkét fél részéről, míg a csókolózáshoz nem feltétlenül kell. A fenekelés több mint fizikai érintkezés. A hatalom és az alárendeltség érzelmi töltetű, intellektuális tánca. És persze úgy felizgat, hogy lucskos leszek tőle. Szerintem ez elég jó indok.



Az a jó, ha addig fenekellek, míg nem sírsz?

Ritkán sírok, ha elfenekelnek. Legfeljebb előtte. Inkább intimitásra és kommunikációra van szükségem. Egyébként pedig kemény csaj vagyok, és bizonyos határokig szeretem a fájdalmat. Ha úgy érzed, arra van szükségem, hogy jól kisírjam magam, csak rajtad múlik, hogy egy magasabb dimenzióban rám tudj hangolódni. Lehet, hogy valami bánt engem. Van-e valami, amit meg kell beszélnünk kettőnkkel kapcsolatban? Miért vagyok érzékeny, ideges? Ha elő tudod belőlem csalogatni ezeket az érzéseket, míg az öledben fekszem, és a hátamat simogatod, akkor mindkettőnknek katartikus élményben lehet része.

2013. február 4., hétfő

Közvélemény-kutatás: szülői szigor felnőttkorban


A minap olvastam a Voice in the corner című blogon egy bejegyzést, amely olyan felnőtt lányok/nők állítólag valós élményeiről számolt be, akiket felnőttkorukban a szüleik elfenekeltek. Nehéz eldönteni, hogy ezeknek a beszámolóknak mennyi a valóságalapja vagy inkább fantáziák, ennek ellenére a téma rengeteg hozzászólást eredményezett. Ezért arra gondoltam, hogy közvélemény-kutatást tartunk a témáról. Szóval a következő kérdéssel fordulok a hölgy olvasókhoz:

Hány éves voltál, amikor utoljára elfenekeltek otthon a szüleid?

Jobb oldalon lehet válaszolni. 

Akinek kedve van, írja meg néhány sorban, hogy milyen hatással volt rá a késői serdülőkorban vagy felnőttkorban átélt szülői szigor. Lehet hozzászólásként is írni, vagy aki bővebben szeretne, az küldje el nekem: charliex1162@yahoo.com.

Ízelítőnek lefordítottam négy rövid beszámolót.  




Kay: Mindkét szülőm elfenekelt egészen 20 éves koromig, míg el nem költöztem otthonról. Hiszek a fenekelésben, és a lányaimat is így fegyelmezem. A lányaim 18, 19 és 21 évesek, és mind a hármat elfenekelem. Ismerik a szabályokat, és tudják, hogy míg velem laknak, ezt a büntetést kapják. Ez nem valamiféle fétis nálam, szóval nehogy félreértsetek. Szilárdan hiszek a fenekelésben, mint büntetésben, szerintem ez a legjobb megoldás.


Christine: 26 éves vagyok, elsőéves főiskolás, ápolónőnek tanulok. A szüleimmel lakom, akik még mindig elfenekelnek. Szerintük nincs felső korhatár, úgy gondolják, hogy míg a gyerekek velük laknak, és eltartják őket, addig bizony büntetésképpen ki is kaphatnak. Általában kéthetente kapok ki, de van, hogy több idő is eltelik. Mindkét szülőm elfenekel, de anyám szigorúbb. Ha anyám fenekel el, akkor apám ott ül mellette. Mindig meztelen fenékre kapok ki fakanállal vagy hajkefével. [...] Úgy nőttem fel, hogy sokszor szigorúan elfenekeltek. Van két húgom is, 23 és 19 évesek. Még egyikünk sem ment férjhez, így otthon lakunk, és még mindig elfenekelnek bennünket. Apám anyámat is elfenekeli. Anyu szigorú vallásos nevelést kapott, és egészen addig fenekelték el, míg férjhez nem ment. Hasonló családot szeretett volna. Szeretek itthon lakni, mert biztonságban érzem magam. [...] Mióta elkezdtem a főiskolát többször is elfenekeltek a jegyeim miatt. Nem gondoltam volna, hogy erre sor kerül. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz. Nincs barátom, még szűz vagyok, és az is maradok, míg férjhez nem megyek. [...]



Brie: 23 éves főiskolás vagyok, és néha megkérem anyut, hogy fenekeljen el. Mindig ugyanaz történik. Fel a szoknyát, le a bugyit, térdére fektet, és jön a paskoló. A fenekelés mindig észhez térít.  

Joan: 31 éves kormomban fenekelt el anyám először. Otthon laktam, és egyik nap borzasztóan összevesztünk, én csúnyákat mondtam rá. Szemembe nézett, és azt mondta, hogy egy alapos elfenekelésre van szükségem, és bánja, hogy nem tette meg korábban, amikor még fiatalabb voltam. Szóval aznap este elfenekelt, és még két alkalommal, míg nála laktam. A hálószobájában a meztelen fenekemet. Utoljára 38 éves koromban. Most férjnél vagyok, az ötvenes éveimben járok, és örülök, hogy anyu elfenekelt, elégedettséggel tölt el.

2013. február 1., péntek

Nyári történet

Nyaralni voltunk a barátainkkal a hegyekben. Gyönyörű helyen voltunk egy eldugott kis turista-házban. A többiek kártyáztak, nekünk Sarával rengeteg megbeszélnivalónk volt. Sétálni indultunk, és annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettük mennyire elszaladt az idő. Mire visszaértünk a házikóhoz már mindenki minket keresett. A sógorom, James telefonált a többieknek, hogy megvagyunk. Nálunk persze nem volt telefon, hogy is felejthettem el, amikor tudom, Danny mennyire haragszik miatt.

- Nem szívesen lennék a helyetekben, lányok, - mondta megkönnyebbülve. – Tom és az öcsém nagyon dühös. Hol a fenében voltatok?

- Csak sétáltunk és beszélgettünk, James, – mondtam mosolyogva – annyi mindenről kellett beszélnünk.

- És a telefon??? Rátok férne egy alapos fenekelés… - mondta elgondolkodva.

- Ne fesd az ördögöt a falra, James! - mondta Sara nevetve és mindkét kezével a fenekéhez kapott ijedten.

Ezen mindhárman jót nevettünk. Furcsán bizsergett a fenekem. Tudtam van abban némi igazság amit James mond, és talán tényleg megérdemelnénk a büntetést. Nagyon régen nem kaptam már ki. Valamikor kislányként amikor valami nagyon rosszat csináltam. Bár időnként Danny is említette, hogy elfenekel, például amikor órákkal később értem haza a munkából vagy amikor egész héten nem mosogattam össze, de ebből soha nem lett semmi. Valahogy mindig sikerült kimagyaráznom, bár az igazat megvallva egyre izgalmasabbnak tűnt ez az ígéret.

Közben megérkeztek a többiek és megkönnyebbülve kötekedtek velünk. Kicsit izgultam, hogy Danny nem fog-e balhézni vele ott a többiek előtt, de csak megölelt és a fülembe suttogott, hogy más ne hallja, - Hála az égnek… Erről még később alaposan elbeszélgetünk… - majd vidáman bekapcsolódtunk a kollektív borozgatásba. Csak akkor vettem észre, hogy Sara és Tom nincsenek velünk, amikor egymást átölelve sétáltak vissza az erdőből.

Hamar este lett és szétszéledt a társaság. Tom, Sara és egy másik pár hazautaztak mert másnap dolgozniuk kellett, James és Karen pedig szórakozni mentek a közeli városba. Miután ketten maradtunk odabújtam Dannyhez.

- Remek kis nap volt, - sóhajtottam fel.

- Az lett volna, ha nem hozod rám a frászt… - célzott Danny a délutáni eltűnésünkre.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.

- Tudom, kicsim, - ölelt át – mégis, hogy tehettetek ilyet? Egy szó nélkül eltűntetek. Legalább a telefonod elvitted volna, de annak meg a szobában kell lennie, igaz? – hangja túl komolynak tűnt.

- Ne haragudj, - suttogtam.

- Tudod, hogy ezt nem fogjuk ennyivel elintézni, ugye? – mintha nehezebbnek éreztem volna a kezét a vállamon. Amikor nem feleltem felemelte az államat és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. – Felelőtlenül viselkedtél. Soha többet nem csinálhatsz még csak hasonlót sem…

- Igen… Sajnálom… - a hangom remegett, a gondolatok ezerrel száguldoztak az agyamban. Vajon mit akar ezzel mondani?

- Ez nem tűnt valami meggyőzőnek, de majd teszek róla, hogy ne felejtsd el…

Egy szempillantás alatt a térdén hasaltam és akkor kezdtem csak igazán érteni az elhangzott szavakat. Most beváltja a fenyegetését.

- Mit akarsz? – kiáltottam ijedten.

- Még nem jöttél rá, cica? Pedig olyan okos lány vagy… - nevetett fel. - Alaposan ki fogsz kapni… - hogy nagyobb hangsúlyt adjon a szavainak lehúzta a nadrágomat és a bugyimat. – Talán ez a büntetés eszedbe fogja juttatni, hogy nem igazán jó ötlet, ha legközelebb el akarsz tűnni. Belegondoltál egyáltalán mi történhetett volna? – ezalatt erős keze hatalmasat csattant a popsimon. Még visszhangzott a szobában a csattanás amikor a következő ütés landolt a fenekemen, amit sorra követett a többi.

- Danny… nagyon fáj… - kiabáltam – Nem verhetsz így meg… Nem vagyok már gyerek. – mintha olajat öntöttem volna a tűzre, folytatta a porolásomat.

- Majd meglátod, hogy megverhetlek… És jó alaposan meg is verlek, hogy eszedbe se jusson többet ilyen gyerekesen viselkedni.

Alig hallottam a fájdalomtól a szavait. Minden egyes csattanás ott lüktetett a fülemben, az agyamban, de még inkább a fenekemen. Eszeveszetten próbáltam kiszabadítani magam, de hiába. Annyit értem el, hogy a kezem erősen a derekamhoz szorította, a lábaimon pedig átvetette a lábát. Félelmetes volt ennyire kiszolgáltatva hasalni szerető és gyengéd férjem térdén, de hálát rebegtem magamban a néhány pillanatnyi szünetért. Lassan eluralkodott rajtam a pánik, ami feldühített. Szidtam, veszekedtem, kiabáltam, hogy nincs joga ezt tenni velem, de ettől az ütések csak gyorsabbak és erősebbek lettek. Felkapta az asztalon hagyott hajkefét és azzal folytatta, amit a kezével elkezdett. Ez sokkal jobban csípett mint a tenyere, pedig már akkor is azt hittem nem lehet rosszabb. Amikor úgy éreztem, hogy a fenekem egy izzó tűzgolyó és nem bírom tovább a fájdalmat könyörögni kezdtem…

- Danny…, kérlek… hagyd abba… legalább egy kicsit, nem bírom tovább - sikoltottam alig érthetően az ütések között. Talán megsajnált, talán csak arra várt, hogy „szépen kérjem”, de abbahagyta a porolásomat.

- Azt hiszem, most már beszélhetünk – finoman megsimogatta izzó fenekemet. - Nagyon megijesztettél. Bajotok is eshetett volna.

- Tudom - szipogtam. – Sajnálom, Danny, ne haragudj!

- Hamarosan sokkal jobban fogod sajnálni… - suttogta a fülembe, amitől kivert a víz.

- Ugye nem akarsz még jobban megverni? Elég volt, nem bírom tovább - szipogtam, bár próbáltam annyira határozottnak tűnni, amennyire szorult helyzetemben ezt lehetett.

- Dehogyisnem, cica. Fájni fog az biztos, de túléled… Meg kell tanulnod néhány dolgot, és ígérem jó tanító leszek… Az első lecke az, hogy én döntöm el mikor kapsz ki és azt is, hogy mikor elég, megértetted? 

Két hatalmas, csípős csattanás jelezte a fenekemen, mennyire komolyan gondolja.

- Igen, uram, megértettem - hadartam gyorsan, ebben a szituációban olyan természetesnek tűnt, hogy ezt mondom neki… – de annyira fáj a fenekem… Te döntöd el, hogy mikor elég, de legalább simogasd meg egy kicsit, mielőtt újra lángba borítod…

- Úgy látom, gyorsan tanulsz… - mosolyodott el, de finoman simogatta a sajgó hátsómat. – Sajnos ezt kicsit későbbre kell hagynunk… 20 ütést fogsz kapni…

- Ne, kérlek! - szisszentem fel.

- Shhh… Tehát 20 ütés a piros kis fenekedre, ez a hajkefe éppen megfelelő lesz. És, akár vehetjük második leckének is, nem tiltakozol, és főleg nem hangoskodsz és rúgkapálsz – zárta le a vitát.
Megadóan sóhajtottam fel 

– Na látod, mondom én, hogy gyorsan tanulsz - éreztem a hangján, hogy mosolyog, és minden félelmem ellenére én is elmosolyodtam. Elkezdődött. Minden egyes ütés mintha ezer darázs fullánkja lett volna, de nem ütött gyorsan, és ezért hálás voltam. Ott feküdtem a térdén, vörös popsival, kiszolgáltatottan és tudtam, hogy az az undok hajkefe újra és újra le fog sújtani, újabb és újabb fájdalomhullámmal öntve el, de ki fogom bírni. Nem viselkedhetek gyerekesen, el kell fogadnom a büntetést. Ez a felismerés erőt adott, ahhoz, hogy ne kiabáljak. Amikor mind a 20 fájdalmas ütés ott sorakozott a hátsómon, segített felállni és az ölébe vont. Lecsókolta a könnyeimet és halkan suttogva becézgetett… Megdicsért amiért a fájdalom ellenére jól viselkedtem és szép szavakat suttogott a fülembe. Azt vettem észre, hogy egyre szenvedélyesebben viszonozom a becézgetéseit… 

Írta Szandra


2013. január 29., kedd

Könyvkritika


A következő könyvkritikát Szandra küldte. Szívesen veszem, ha mások is küldenek kritikát, ismertetőt témába vágó könyvekről.  

Sara Fawkes – Amit csak Ő akar

Nem túl eredetien és meglepően arról van szó, hogy a fiatal milliárdos szemet vet a csinos pofijú, de butuska lánykára, és mily meglepő, meg is szerzi magának. Érzelmek nélkül gondolja, de egy picit azért fel lehet azokat is fedezni, bár befejezetlen és kidolgozatlan az egész történet.
Nekem ebből a dologból kezd egy kicsit elegem lenni. Sokkal könnyebben tudok azonosulni a főhősökkel, és sokkal könnyebben élem bele magam a cselekménybe, ha egy kis valóságalap is van. Nos, nálam ez hiányzott, de nem mondhatnám, hogy időnként nem tetszett egy-két jelenet.

Röviden a történet:
Lucy Delacourt kisegítő adminisztrátor a Hamilton vállalatnál. Nem erről az állásról álmodozott kislányként, de a számlákat valamiből fizetnie kell. Az első oldalakon szinte már meg is sajnálom. Ügyvédnek készült, ám szülei váratlan halála után a gyász fájdalma mellett komoly anyagi problémákkal is meg kellett küzdenie. Ehhez képest Lucy nem okozott különösebb fejfájást. Hiába készül ügyvédnek, észbéli tudását egyáltalán nem csillogtatja, rendkívül hamar érzi úgy, hogy ismeri az „ura” minden rezdülését, és a szerelmes szavak is gyorsan elhagyják a száját, a gondolatai pedig még annál is gyorsabban forognak a téma körül. Mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért, elég szürke karakternek tartom.
Nos, a kedves Lucy minden áldott nap ugyanakkor érkezik a munkába, csak hogy a képzeletét lángra lobbantó titokzatos idegennel utazhasson egy liftben. S egy napon a végzet úgy hozza, a felvonóban mindössze ők ketten maradnak. A jóképű ismeretlen pedig kihasználja az alkalmat, s elcsábítja Lucy-t. Ahogyan a történet elkezdődik, és ahogy néhány gondolat után szinte azonnal benne is vagyunk a szexis, gyönyörű félistennel folytatott vad szerelmi kalandba, én beletörődtem, hogy itt minden ilyen eszeveszett gyorsan fog történni, és majd jól minden igényüket és vágyukat kielégítik, jó sokszor. Aztán, ahogy ebbe beletörődtem minden egy csapásra megváltozott menet közben. Miért kellett átcsapni a nagy viszonzatlan szerelem miatti nyafogásba? Arról ne is beszéljünk, hogy talán már egy hét is eltelt, amióta megismerkedett egymással két hősünk jó mélyrehatóan a liftben.
A csajszi, bár van rá némi utalás, hogy meg van botránkozva önmaga viselkedésén, egész álló nap csak arra a pár percre képes gondolni. S amikor a munkanap végén elhagyja az épületet, ugyanaz a férfi rántja be a parkoló egy sötét szegletébe, hogy újabb szenvedélyes pillanatokat éljenek át együtt. Ez kb. a 8. oldalon kezdődik, és megtörténik minden. Talán csak azért, hogy az olvasó nehogy türelmetlenkedjen. 
Másnap Lucy-t felhívatják az igazgatóságra, ahol névtelen partneréről kiderül, hogy nem más, mint Jeremiah Hamilton, a vállalat vezérigazgatója és tulajdonosa (teljesen újszerű fordulat). A férfi már aláírta az alkalmi munkavállalók elbocsátásáról szóló papírokat, viszont jelenlegi pozíciója helyett rögtön kínál egy új állást Lucy-nak. Legyen a személyi asszisztense. Hogy senkinek semmi kétsége ne egyen afelől, mit is takar a személyi asszisztens munkaköre, gyorsan sor kerül egy második interjúra a sötét íróasztalra hajolva, jó mélyen és jó behatóan egy természetesen hangszigetelt irodában. Néhány együttlét után, elkezdett érdekelni az a titokzatos és lehengerlően akaratos idegen. Határozottan érezhető miben leli kedvét a fickó, ami Christian Greyhez hasonlóan nem teljesen hétköznapi. Szembetűnő, hogy a függőleges pózok nagyon bejönnek neki, hiszen a falhoz rendkívül ragaszkodik. Egy idő után határozottan bosszantott, hogy miért nem lehet valahol máshol is csinálni. Érdekes, hogy egy jóképű, gazdag pasi, aki elég okos, hogy tapasztalat nélkül elvezessen egy nyakába szakadt céget, egy volt katona, aki segíteni akart az embereken, miért „szerződtet” fizetett szexrabszolgát. A miértre válaszként egy felületes mesét kapunk egy rossz gyermekkorról, zsarnok apáról és hisztissé vált anyáról, de semmi több. Ez nem indok. De ha nem keresünk indokot, akkor ne adjunk mondvacsinált indokot.  Ez a karakter nagyon kidolgozatlan maradt, nem került közel hozzá sem Lucy, sem az olvasó, mert magából vajmi keveset mutatott.
Lucy kilátástalannak érzi a helyzetét, no meg persze a felajánlott honorárium is határozottan csábító, ezért igent mond az ajánlatra, és már repül is Párizs felé a titokzatos és örülten jóképű szexi félistennel... Főhősnek nem vetem meg a kissé erőszakos, átható tekintetű és titokzatos lelkű macsókat, bár nem tudom, a való életben mennyire tudnék tolerálni egy ilyen férfipéldányt, mint Mr. Hamilton. Jó lett volna a beígért elveszem, amit akarok, és azt teszem, amit akarok, ráadásul ott és akkor, amikor akarom típusú férfi. De könyörgöm, ha valaki ilyen szexuális ragadozó, akkor a repertoárja legyen már egy kicsit színesebb! Ráadásul, egy titokzatos szemétládát ismerünk meg, aki aztán átváltozik a romantikus életmentő hőssé. Még szerencse, hogy nem fehér lovon, hanem helikopteren érkezik, ráadásul mesterlövész felszereléssel, mert természetesen vállaltmogul létére mesterlövész is.
Párizsban leginkább egymás testének megismerésével és Lucy engedelmességre nevelésével telik az idő, mígnem egy rendezvényen, ahol mily meglepő, de Mr. Hamilton a díszvendég, bekerül a képbe a nagy testvér, akivel isten tudja miért, de komoly ellentét van. Néhány utalásból arra lehet következtetni, hogy ez a nagy testvér sok ezer dollárt lovasított meg hőn szeretett kisöccsétől majd nem átallott fegyverkereskedőnek is felcsapni. Valójában kedvelhető figura és a mi Lucynk is ugyancsak benedvesedik tőle is. Talán úgy gondolta, hogy a családban marad.
Még a párizsi kis kiruccanás végén találkozhatunk egy kedves szállodai alkalmazottnak álcázott bérgyilkossal, akinek majdnem sikerül a kis barátnőnket megmérgeznie. Itt eltelik néhány sanyarú nap és a kedves, de akaratos Mr. Hamilton fejvesztett nyomozásba kezd, hogy kiderítse mi történt. 
Miután hazaérnek a férfi hampstoni házába mennek, természetesen ez is teljesen hétköznapi, hogy ha a manhattani lakás nem biztonságos, akkor menjünk a főhős másik házába. Ez a biztonságmánia engem idegesítően emlékeztetett a Szürkére. Innentől kezdve a kisasszony be van zárva a luxusvillába, és ezt egyre nehezebben viseli. És leginkább az frusztrálja, hogy a pasi nem akarja tőle, amit csak ő kellene, hogy akarjon. Itt átváltozik a történet egy kicsit hajmeresztő viszonzatlan szerelemről való csöpögésre. Egy hét után lehet őrült vágyat érezni, de az még csak majd lehet szerelem.
Családi dráma, rossznak gondolt, de nem olyan rossz nagy testvér, bérgyilkos, lányrablás és persze a hős megmentő. Picit csöpögős a vége… És hajmeresztő, mert semmi nem oldódik meg, de én nem vagyok abban biztos, hogy érdekel a folytatás.

Írta: Szandra