Spanking kedvencek, erotikus fenekelés

Sárkányok könnye

2012-02-11T17:46:00.000+01:00

Erdon kiugrott az ágyból, és kapkodva rántotta magára nadrágját. Mezítláb, fedetlen felsőtesttel rohant a hatalmas istálló felé, ahonnan kihallatszott Trissziona üvöltése. A telt hold beragyogta az éjszakát, az épületbe is beszűrődött, csak a sarkok maradtak árnyékban. Nyugtatóan intett a tomboló állat felé, aki azonnal elhallgatott. Figyelme most az istálló másik sarkában álló ezüstösen vibráló, óriási ketrec felé fordult. Behunyta szemét, s megnyitotta elméjét Trissziona felé. Képek áramlottak agyába.
- Tudom, hogy itt vagy! Gyere elő! – kiáltotta a csendbe, de semmi sem mozdult.
- Ha nem jössz elő, megkérem Bartont, hogy feküdjön rád. Háromig számolok… kettő … há…
- Hé, hé! Hol marad az egy! – csendült fel egy hang, s a ketrecben heverő óriási árny mögül kilépett egy nyúlánk alak. Átsiklott a rácsok között, és a férfi elé plántálta magát.
- Azt hittem egy sárkánymester legalább számolni megtanul – vetette fel fejét a belopakodó, és megpróbált Erdon szemébe nézni. Nem volt könnyű dolga. A férfi ősei közé valamikor egy óriás elf is keveredett, így több mint 2 méter magas volt. Dagadó izmaival minden további nélkül elhitette szemlélőjével, hogy bármilyen vad sárkánnyal elbír. Erdon hátrasimította jégkék szemébe hulló sötétszőke, vállig érő haját. Szúrós tekintettel méregette az előtte ácsorgó lányt, aki láthatóan nem félt a fölé tornyosuló izomkolosszustól. A férfi ajkán halvány mosoly futott át. Szerette a bátor embereket, és a lány láthatóan az volt. Egészében véve tetszett neki a látvány. A karcsú testre simuló szűk bőrruha nem sokat bízott a képzeletre. Telt keble, gömbölyű popsija, karcsú alakja vonzotta a férfipillantásokat. Rövidre tépett fekete haja kiemelte sötétzöld szemét, finom fehér bőrét. Ajkai sokat ígérően teltek voltak.
- Menj el! – mondta a férfi.
- Eszem ágában sincs! – kiáltott a lány. – Itt fogok maradni! Nem hagyom magam kitenni!
- Neeem? – kérdezte Erdon kissé döbbenten.
- Nem bizony! Itt maradok, és segítek neked.
- Mégis miben?
- Hogy te milyen értetlen vagy! A sárkányok körüli munkában! Imádom a sárkányomat! Olyan csodálatosak. Te pedig a legjobb sárkánymester vagy, és én a legjobbtól akarok tanulni!
- Tanulni? Tőlem?
- Igen, igen. Te mindig ilyen lassú felfogású vagy, vagy csak éjszaka?
- És te mindig ilyen pimasz vagy?
- Ééén pimasz? Nem tudom, miről beszélsz! – nevetett fel a lány, hangjában ezüstcsengők játszottak. – Innának hívnak. Hol fogok aludni?
- Micsoda! Nem gondolod, hogy maradhatsz?! Felejtsd el! Tűnés!
- Nem küldhetsz el! Kérlek, kérlek! Egész életemben sárkányokkal akartam foglalkozni – borult térdre a lány Erdon előtt, s átfogta a lábait. A férfi kényelmetlenül feszengve talpra rántotta Illát.
- Ha alkalmas lennél sárkánylovasnak, a Figyelők rád találtak volna.
- De én Mazadronban születtem – súgta a lány. A sárkánymester tudta ez mit jelent. Évszázadokkal ezelőtt a Mazadronból származó sötét elf sárkánylovasok fellázadtak az Egyesült Birodalom ellen. Saját országot akartak, saját törvényekkel, melyet Tarrodon irányított volna, egy kitaszított lovas. Tarrodon megfertőzte gonoszsággal társait, ők pedig továbbadták a fertőzetet sárkányaiknak. Szörnyű háború robbant ki, ami hosszú évekig tartott. A lázadókat legyőzték, megfertőzött sárkányaikat legyilkolták. Sötét nap volt ez a Birodalom életében, ahol mindenki szerette, és tisztelte ezeket a hatalmas jószágokat. De ha egy sárkányt elragad a sötétség, nincs számára visszaút. E naptól kezdve Mazadronból származó egyén nem kaphatott sárkányt.
- Akkor számodra nincs remény – fordult el a lánytól Erdon.
- De ez nem igazság! A szüleim nem is ott születtek, csak letelepedtek, nem onnan származom – kiáltott fel szinte sírva Inna. – Amióta az eszemet tudom, sárkányokról álmodom.
- Sajnálom.
- Ne, kérlek, ne! Nem küldhetsz el! Nekem itt kell lennem. Barteonendertorrrsz hívott. – Erdon felkapta a fejét. Csak az tudhatja egy sárkány teljes nevét, akinek maga az állat mondja meg. Az hogy Inna tudja a nevet, azt jelenti, Barton beszélt hozzá. A sárkányok pedig csak a választottjukhoz beszélnek. Évszázadok óta nem volt példa rá, hogy nem ellenőrzött körülmények között jött létre a Kapcsolat. A sárkánymester elbizonytalanodott, hirtelen nem tudta mit tegyen. A hely, ahonnan a lány érkezett elméletileg kizárja a lehetőséget, hogy valaha is Lovas legyen. De ha létrejött a Kapcsolat… Erdon azt tette, amit mindig, ha gondban volt. Odalépett Trisszionához, aki nyugodtan heverészett az istálló szénával bőségesen felszórt padlóján. A sárkány lehajtotta a férfihez a fejét, ami nagyobb volt, mint lovasa egész felsőteste. A sárkánymester hozzásimult sárkányához, s amennyire tudta átölelte nyakát. A fűzöld színű sárkánypikkelyek bársonyosan, melegen simultak Erdon tenyere alá, aki nagyot sóhajtott. Trissz gondolatai összekapcsolódtak a férfiével, aki lassan megnyugodott. Kicsit eltávolodott sárkányától, s gyönyörködve nézte a függőleges pupillájú jégkék szemeket, amelyik visszatükrözték az ő tekintetét. Elmosolyodott. Odasétált Barton bűbájketrecéhez.
- Kérlek, gyere ide – szólt, s a királykék színű sárkány közelebb húzódott. Fejét kidugta a rácson úgy figyelte, mit akarhat tőle a férfi. Erdon csak egy pillantást vetett a Barton kissé metszett szemére, majd intett Innának, aki homlokát ráncolva lépett közelebb.
- Tekintete visszatükrözi a tiédet – mondta halkan a mester.
- És ez mit jelent? – húzta el a száját a lány.
- Ez egy idézet. „Tekintete visszatükrözi a tiédet.” A Nagy Sárkánykönyvből származik. A létrejött Kapcsolat legbiztosabb jele, ha a sárkány szeme olyanná válik, mint amilyen a tiéd. Nézd meg Bartont. A szeme pontosan olyan, mint a tiéd.
- Ó! – sóhajtott fel Inna. – Akkor… most… ő és én…
- A Kapcsolat létrejött. Azt hiszem, beszélnem kell a Tanáccsal – csóválta meg fejét Erdon. A következő pillanatban Inna már a nyakában lógott, s össze-vissza csókolgatta a zavartan toporgó férfit. Szerencsére nem sokáig csüngött rajta a lány, mert berontott sárkánya ketrecébe, s a láthatóan elégedett állatot ölelgette. Pár percig a mester szótlanul nézte őket, majd megszólalt:
- Akkor most megmutatom, hol alhatsz. Gyere! – indult kifelé, miután búcsúgondolatot küldött Trissz felé. Inna felkapta a ketrec mellé hajított csomagját, és Erdon után futott.
- Engedd ki! – kiáltotta a távolodó izmos hátnak.
- Nem! – vetette oda neki a válla fölött a férfi.
- De miért? A tiéd is szabadon van!
- Sokat kell még tanulnod – lépett be a házba a mester. – Milyen volt Barton szeme?
- Hát olyan, mint az enyém!
- Semmit nem láttál rajta? Semmi különöset?
- Nem. Mégis, mit kellett volna látnom?
- Vérszínű csíkokat. A sárkányod most van a tisztulás időszakában.
- Az mi?
- A sárkányok érzékeny jószágok. Tisztuláskor különösen fogékonyak. Ha ilyenkor nagy fájdalom, bánat éri őket, ha rosszul bánnak velük, vagy ha sok szenvedést látnak, megváltoznak. Kiszámíthatatlanok lesznek.
- És ilyenkor mi történik a sárkánnyal?
- Megölik.
- MI???
- Nem kockáztathatják, hogy emberevő bestiává változzon. Elpusztítják. De ezen ne rágd magad, ilyen nem történt azóta, hogy a Birodalom szabályozta a sárkányképzést.
- Még szép! Ilyen gyönyörűségeket elpusztítani! – háborgott a lány.
- Nos, itt fogsz aludni – nyitott be egy kis szobába a férfi.
- Á, én most úgysem tudok aludni. Inkább beszélgessünk!
- Aludj! – mordult a férfi, és bevágta maga után az ajtót. Miközben visszafeküdt az ágyába, azon gondolkodott, mit fog szólni ehhez a Tanács. Másnap reggel óriási csörömpölésre ébredt. A konyhában ott találta Innát, amint négykézlábaz a padlón, amit elleptek a törött tányérdarabok, meg némi sárga trutymó, amit Erdon rántottaként azonosított.
- Gondoltam csinálok egy kis reggelit – szepegte a lány.
- Aha! Köszönöm, igazán finom volt, dugig ettem magam – válaszolta a férfi, majd beviharzott a könyves szobájába. A hatalmas, ezüstkék fényt árasztó tükör elé lépett, majd megpróbált koncentrálni. Már egész jól ment, mikor kopogtak az ajtón. Erdon dühödten horkantott.
- Mit akarsz? – mordult rá a lányra.
- Csak meg akartam kérdezni, haragszol-e.
- A Tanáccsal beszélnék, ha hagynád. Tűnés!
- Jaj, bocsánat, én igazán nem akartam, és a tányérokat sem akartam, csak tényleg egy kis reggelit készítettem, hátha szereted a rántottát, mert én szeretem, és ezért… - Erdon szeme keresztbe állt a szóáradattól. A legegyszerűbb módszert választotta, és befogta Inna száját.
- Csend – suttogta vészjóslóan. – Megértetted? Csak bólints! – A lány biccentett, miközben a szemét forgatta. Morcosan nézte a becsapódó ajtót. Összetakarította a konyhát, miközben magában puffogott. Mikor végzett, kisietett az istállóba. Üdvözölte Trisszt, majd bebújt Bartonhoz. Itt talált rá egy fél órával később a férfi.
- El kell mennem egy napra. A Tanács magához hívatott. Rögtön indulok, holnap reggel érek vissza. Te ne csinálj semmit. Bartonról gondoskodik a ketrec varázslata. Ne menj be a szobámba, ne nyúlj a könyveimhez, és ne csinálj semmit!
- Ezt már mondtad!
- Igen? Nem baj, akkor se csinálj semmit! – mondta a férfi, majd Trisszel együtt kisétált az istállóból. A sárkány lehajtotta fejét és a férfi könnyed mozdulattal fellendült a vállára, majd onnan csúszott hátra a vállára. Trissziona kibontotta szárnyait, és néhány erőteljes csapás után a levegőbe emelkedett. Erdon élvezettel tartotta az arcát a szélbe. Kicsit tartott a Tanácstól, így hát kellemesen meglepődött, mikor különösebb győzködés nélkül engedélyezték, Inna és Barton kapcsolatát. Erdon véleményét elfogadták, tulajdonképpen garanciának tekintették a férfit. Másnap reggel elégedetten ugrott le Trissz hátáról, mikor a sárkánya idegesen prüszkölni kezdett. Baj van, érzékelte gondolatát a sárkánymester.
- Inna! – üvöltötte, miközben az istálló felé száguldott, ahol a nyitott ketrec szörnyű látványa fogadta. Inna ott kuporgott a földön előtte.
- Mit csináltál? – hördült a férfi. – Mit tettél! Mondtam, hogy ne csinálj semmit! Hol van Barton?
- Olyan szomorú volt. Csak egy kicsit akartam kiengedni, és megnéztem a szemét, nem láttam benne a vért. És minden jól ment egy darabig, de egyszer csak fogta magát, és elrepült. Annyira sajnálom – sírta el magát a lány, de Erdon már nem volt ott. Trissz felé rohant, aki már tudta mi történt. Nemsokára már csak egy apró pötty látszódott belőlük az égen. Inna borzalmasan érezte magát, egész nap kinn maradt, s az eget bámulva várta őket vissza. Mikor besötétedett, nem a házba ment, hanem az istállóba. Itt nyomta el az álom hajnalban. Iszonyú bömbölésre ébredt. A nap már magasan járt. Trissz akkor ereszkedett le a földre, és vele együtt az ezüsthálóban vergődő Barton is. Trissziona oldalán széles seb húzódott, és Erdon inge tiszta vér volt. Inna aggódva lépett közelebb Bartonhoz.
- Menj tőle! – üvöltött rá a férfi. Erősen koncentrált, hogy fenntartsa a hálót, aminek segítségével visszazárta a szökevényt a ketrecbe.
- Nézd, mit tettél, nézd a szemét – szólt ridegen a lányhoz, és ő reszketve meredt a vörös sárkányszemekbe.
- Beszélnem kell a Tanáccsal – mondta halkan a sárkánymester.
- Ne! – sikoltott a lány. – Nem teheted!
- Mégis mit csináljak! Mondd meg! – üvöltötte Erdon.
- Nem tudom, de nem ölhetik meg! Én tudom, hogy ő jó, és senkit sem bántana. Kell lennie megoldásnak! Kérlek! Bármit megteszek! Bármit!
- Akár meg is halnál érte? – ragadta meg Inna vállát Erdon.
- Igen – jött a csendes válasz. A sárkánymester ellökte magától az engedetlen nőt, aki a szénára huppant. Onnan nézte csendesen sírva sárkányát, aki miatta fog elpusztulni. Erdon csak késő délután került elő. Komoran lépett a lány elé.
- Vetkőzz! – sziszegte, s Inna ijedten nézte a kezében lévő ostort. Ez az ostor a Lovasok hagyományos fegyvere volt. A lány látta, hogy levették róla az életveszélyes acélpengéket, csak maga a bőrszíj maradt, de így is félelmetes volt.
- Vetkőzz! – ismételte meg a férfi. – Azt mondtad mindent megteszel érte. – Inna remegő kézzel kezdte kigombolni ingét, és nem sokára teljesen meztelenül állt a fölé tornyosuló férfi előtt. Erdon megragadta a karját, és Barton ketrecéhez cipelte. Kéz kezét összekötötte egy bőrszíjjal. A falból kampók álltak ki, szerszámok lógtak rajtuk. A férfi mindet lesöpörte, és a lányt kötözte oda a csuklójánál fogva. Egy percig sem habozott, máris lecsapott az ostorral, a selymes bőrű, gömbölyű popsira. Inna felnyögött, s összerándult. Egymás után érték a csapások a fenekét, de ő egy kis nyöszörgésen kívül nem adott ki más hangot. A szíj lassú ritmusban szabdalta a vékony, sima bőrt. Inna összeszorított fogakkal tűrte a lángcsókokat. Fejét ráhajtott a karjára, s csak egészen kicsit remegett meg, mikor új csíkot vont popsijára a szíj. Ilyenkor sziszegve eresztette ki a levegőt a fogai közül. A férfi mérgesen vonta össze szemöldökét.
"Sikíts már!" - gondolta, de nem szólalt meg, csak egyre nagyobbakat ütött. A lány fenekét már beborították a piros csíkok, popsija haragos vörösen lángolt. Erdon most az alsó harmadra célzott, s a szíj időnként a combot is megcsípte. Inna popóját lángok mardosták, s ő egyre nagyobbakat rándult. Mikor az ostor már sokadszor csókolta meg remegő popsija alsó részét, nem bírta tovább hangosan felsikított. A sárkánymester szeme sarkából látta a ketrecben a mocorgást, de nem nézett oda, folytatta a lány fenyítését. A kínlódó popsi táncát az ostor szabályozta. Mikor lecsapott, Inna megrándult, halmai összeszorultak. Lábujjhegyre emelkedett a kíntól. Ahogy megrándult, hasa hozzáért az istálló hűvös falához. Nagyon szerette volna forró fenekét a falhoz nyomni, hogy lehűtse egy kicsit. Eleinte Erdon még megvárta, míg újra ellazul, de egyre gyorsított a tempón. Inna karcsú teste remegett, csípője össze-vissza járt. Fejét felvetette, s hosszan sikított. Még sosem verték el, nem ismerte ezt a kínt. Már az egész hátsója izzott. Nem hitte, hogy tovább fokozható ez a fájdalom, de csalódnia kellett. Az ostor újabb és újabb lángokat gyújtott fenekén. Egyre hangosabban kiáltozott. Az izzó kín már egy pillanatra sem csillapult. A szíj belehasított bőrébe, majd az égető fájdalom lüktetve áradt szét az egész popsijában. Térde berogyott, szinte lógott a kampón. Megpróbálta elhúzni magát, kicsit kifordult, de akkor a csípőjébe mart bele a bőrszíj. Ezt már igazán nem bírta tovább.
- Ahhh! – sírt fel hangosan, s ahogy az ütések egyre vörösebb színbe öltöztették popsiját, úgy lett egyre fájdalmasabb a zokogás. Az eddig idegesen mocorgó Barton ekkor felüvöltött, de olyan iszonyú hangon, hogy az fájt annak, aki hallotta. Inna szívébe kegyetlen fájdalom nyilallt, s ő félájultan sikoltotta a világba fájdalmát. A sárkány kidugta a fejét a rácson, és megpróbálta elérni a lányt. A sárkánymester odaugrott hozzá, s két tenyerét felé nyújtotta. Ekkor Barton és a lány, minden eddiginél iszonyatosabbat üvöltött, s a sárkány sírni kezdett. Vérkönnyek folytak szeméből, s Erdon tenyerébe csöppentek. A férfi felfogta az utolsó cseppet is, pedig olyan érzés volt, mintha folyékony tüzet tartana a markában. Gyorsan a lányhoz lépett.
- Fordulj felé! – parancsolta, de a lány alig reagált. – Csináld, amit mondok, ha életben akarod tartani a sárkányod – kiáltott rá a férfi, és Inna megmozdult. A mester ekkor mindkét kezét a lány mellkasára nyomta, aki hosszan sikított az iszonyú fájdalom miatt. A vérkönnyek belepték bőrét. Barton is egyre hangosabban üvöltött, miközben a lány vergődött. Erdon befogta a fülét, mert úgy érezte, rögtön felrobban az agya. Mikor Trissz is felbömbölt, a férfi összeesett a fájdalomtól. Percekig tartott az iszonyat, majd minden csendes lett. Erdon lassan tápászkodott fel. Gyorsan levágta a kampóról az alig pihegő lányt. Majd Bartonhoz sietett. Végigsimította a nyakát, s a sárkány ragyogó zöld szemekkel nézett vissza rá. A férfi megkönnyebbült sóhajjal omlott vissza a szénára.
- Mi volt ez? – kérdezte halkan az elrekedt hangú lány.
- Egy ősi praktika. Egy réges-régi poros könyvből néztem ki. Ha elég erős a kötés, megmenthető a sárkány, ha felélesztjük benne az társa iránt érzett szeretet. De csak nagyon erős ingerek hatolnak át a vérfátyolon.
- Ezért? – kérdezte Inna.
- Ezért.
- És ha nem sikerül?
- Akkor mindketten belehaltok.
- Most bennem van a könny.
- Igen, és ezáltal olyan erős lesz köztetek a kötelék, amint már nagyon rég nem volt sárkány és lovasa között.
- Szerintem élvezted.
- Mit? Azt, hogy szenvedtetek? – döbbent meg a férfi.
- Nem azt, hogy elvertél.
- Dehogy élveztem! Mit képzelsz te rólam!
- Micsoda! Nem élvezted, hogy a meztelen popsim ott táncol előtted?! – ült fel mérgesen a lány, amit azonnal meg is bánt. Sziszegve fordult hasra. Erdon felemelte fejét, s végigfuttatta szemét a lány pirosló popsiján. Igen izgató látványnak találta. Egyszer csak összeakadt a pillantása, a lány huncutul csillogó szemével.
- Ha azt mondom, hogy élveztem egy ici-picit, akkor örülsz? – kérdezte lassan a férfi.
- Majd dolgozunk azon az ici-picin – felelte a lány, majd kicsit közelebb húzódva puhán megcsókolta Erdont. - Majd sűrűn dolgozunk rajta – mosolygott el Inna, s szemében egy izgalmas jövő ígérete csillogott.

Írta: Ditta

Csak amit megérdemel 6

2012-02-03T19:00:00.002+01:00

Bár úgy volt, hogy ez a történet az 5. résszel véget ér, Ditta mégis úgy döntött, hogy megörvendeztet minket a 6. résszel is. Azt hiszem, hogy nagyon jól tette :). Egyébként Ditta tervezi egy sárkányos, ügynökös, vámpíros történet megírását is, sőt talán Vikike kedvéért a kalózok is eljönnek. Az első 5 részt alább találjátok, aki esetleg elkövette azt a hibát, hogy nem olvasta :).

***

Viktória lassan tért magához. Felnyitotta szemeit, de az éles fény szinte fájdalmat okozott neki, így hát újra lehunyta. Halkan felnyögött. Nagyon nehéznek érezte a fejét. Megpróbált odanyúlni, hogy kidörzsölje belőle a kábaságot, de nem tudta megmozdítani a kezét. Rémülten nyitotta fel újra szemeit, immár nem törődve az erős fénnyel. Eleinte csak homályosan látott, majd kitisztult a kép. Anyaszült meztelenül feküdt a hasán egy X alakú deresen. Csuklója és bokája bilincsekkel volt rögzítve. A deres közepén volt egy nagy domborulat, ami megemelte a lány fenekét, tökéletes belátást biztosítva így a terpeszbe széthúzott lábai közé. Viki megpróbált megszabadulni, de néhány kísérlet után feladta. Utoljára arra emlékezett, hogy éppen a diszkóból sietett haza, egyedül a sötét, kihalt utcákon. Mikor elhaladt egy kapubejáró előtt, valaki mögé lépett, s valami büdös rongyot szorított az orra és a szája elé. Pár másodpercig még küszködött az erős szorításban, majd minden homályba borult. Elrabolták! Viktóriát elöntötte a pánik. Annak ellenére, hogy már tudta, képtelen megszabadulni, újra rángatni kezdete bilincseit, amivel csak annyit ért el, hogy a fém feldörzsölte a bőrét.
- Feleslegesen küszködsz! – hallotta egy férfi mély hangját. Törzsét kitekerve nézett a háta mögé.
- András! – sziszegte dühösen. – Te raboltál el? Azonnal engedj el! Ha azt hiszed, hogy ezt megúszod, nagyon tévedsz!
- Márpedig azt hiszem – húzta végig mutatóujját a lány gerincén a férfi. – Nyomoztam egy kicsikét utánad, és találtam néhány érdekes dolgot. Te ki domina! – nevetett fel András. Viki összerándult. Hát tudja. Dühösen fordította a fejét elrablója felé.
- Nagy dolog! Hát kiderült! És akkor mi van?
- Ezzel még semmi, bár nem tudom, mit szólnának a főiskolán, ha kiplakátoznám a falakat néhány filmből kivágott képpel. De nem ezért kell aggódnod. Inkább a pornó miatt.
- Mi… miről beszélsz? – nyelt nagyot a lány.
- Néhány szaftos, itthon nem kapható filmecskéről, amiben nem csinálsz titkot a szexuális szokásaidból. De még talán ez sem zavarna téged, bár megnézném ezután az ügyvédi karrieredet. A probléma az, hogy meghamisítottad az adataidat. Amikor az első filmet forgattad, még nem töltötted be a 18-t. A stúdió mindig kéri a hivatalos iratokat az első forgatás előtt, így a tiédet is. A papírjaidon azt szerepelt, hogy 19 éves vagy.
- Egy hónappal utána töltöttem be a 18-t! Mit számít az a nyavalyás 1 hónap! – kiáltott fel a lány.
- Nagyon is sokat. Okirat hamisítás. És a céget is megvezetted, simán beperelhetnek, kislány… Tehát, ha most kéred, elengedlek. Oda mégy, ahova akarsz, de akkor mindenre fény derül. Elengedjelek?
- Én… én… Rohadj meg! - üvöltötte tombolva Viki.
- Ha maradsz, 50 pálcát kapsz, pont annyit, amennyit te szoktál kiosztani. És van egy kis meglepetésem is – mosolyodott el a férfi, majd elővette a telefonját. Egyetlen szót mondott bele.
- Gyertek! – Valahonnan a ragyogó fényből ajtócsapódás zaja hallatszott, majd besétált két nő. Viktória rémülten szisszent fel, mikor megismerte őket.
- Hát, szia! Örülök, hogy látlak! Örülök, hogy így látlak! – köszönt az egyik lány Vikinek. Szikrázó, hideg kék szeme a szánalom minden jele nélkül siklott végig a kifeszített lányon. Barna haja lágyan omlott végig a hátán bájosan keretezve szép metszésű arcát. Viktória emlékezett, hogy bő ruhája királynői alakot, és istenien gömbölyödő popsit rejt. Ugyanúgy, mint a mellette álló ikertestvérénél is. Edit és Erika. A testvérek 1 éve jelentkeztek forgatásra. Nagyon nagy szükségük volta pénzre. Butaságot csináltak, s most törleszteniük kellett, ha nem akarták, hogy örökre elcsúfítsák a pofikájukat. Örömmel fogadták őket, több pénzt is ígértek nekik. Ikrek. Micsoda ínyencfalat! Viki nézte őket, és lassan megformálódott benne egy egészen gonosz ötlet. Néhány elsuttogott szó elég volt, és megkapta a beleegyezést. A lányokkal megegyeztek a biztonsági mondatban. Erikát lefektették a földre. Csuklóit a feje fölött lebilincselték, majd széles terpeszben melléjük húzták a lábait is. Editnek terpeszben fölé kellett állnia, s addig húzták fölfelé összekötözött karjait, míg lábujjhegyen nem állt. Akkor rögzítették a kötelet. Bár eredetileg rövid pálca volt megbeszélve, Viki egy ostort vett a kezébe, és élvezettel húzta végig a hosszú, meglehetősen vastag, fonott bőrszíjat a tenyerében. Kímélet nélkül csapott le a lányokra, akik nagyon hamar sírva fakadtak. Egy ilyen ostorral csak hosszas gyakorlás után lehet pontosan célozni, és Viktóriának nem volt ilyen gyakorlata. Hamarosan Erika punciját, combját és hasának alsó részét is megcsíkozta bőrszíj. Editnek sem csak a fenekén szaporodtak a lángoló vörös nyomok, hanem a hátán is jócskán akadt belőlük. Rövid idő elteltével már mindkét lány a biztonsági mondatot sikította, de Viki nem törődött vele, tovább verte a zokogó lányokat. Mikor végre eloldozták őket, azonnal Viktóriának támadtak. Edit nem törődve az izzó fájdalommal, majdnem megütötte kínzóját, de időben lefogták. Mikor kérdőre vonták, Viki úgy tett, mintha másik jelszóban állapodtak volna meg. A végén gúnyosan mosolyogva elnézést kért, amiért eltévesztette a mondatot, amivel a szabadságukat kérhették a lányok. Most itt álltak az ikrek, és Viktória tudta, nem számíthat tőlük kegyelemre.
- Nos, kedvesem, elengedjelek? – kérdezte András. Hosszú csend következett, majd halkan súgva jött a válasz:
- Nem! – A férfi abban a pillanatban átadta a körülbelül 1 méter hosszú rattan pálcákat a testvéreknek, akik habozás nélkül léptek a lekötözött lány két oldalára. Felváltva sújtottak le a gömbölyű, fehér popsira. A pálcák hamar megtalálták a ritmust, s pirosló csíkokat szántottak a kényes bőrre. Viki eleinte összeszorított foggal tűrte a fájdalmat, csak fenekét rántotta el mindig a másik oldalra, mint ahonnan kapta az ütést. Igen sok ütést kiosztott már, de a saját bőrén még sosem tapasztalta milyen is, ha lángolva izzó vörös nyomok borítják a fenekét. Az ütés pillanatában egészen összeszorította a popsit, szorosan préselődtek össze a halmok. A következő ütés így érte, s ilyenkor dobott magán egyet, s az izmok ellazultak. Reszkető testtel fogadta a csapásokat. Nem sokáig bírta hang nélkül. A következő parázsló ütés nyomán hangosan felkiáltott, s egyre hangosabb és hangosabb kiáltások hagyták el száját. Popsiján már itt-ott hurkák jelentek meg. Mivel a testvérek nem voltak fenekelők, így az ütések néhol átszelték egymást, hangos sikolyra késztette Vikit. A csapások ereje sem volt egyforma. Így előfordult, hogy egy kisebb ütés után, egy sokkal erősebben megsuhintott érte a kíntáncot járó popót. Egy helyen már kicsattant a bőre is. Majd rögtön utána ugyanide sújtott le a másik pálca is. Viktória remegő fenekét tüzes vonalak szántották át. Fejét felvetette, háta ívben feszült meg. András szó nélkül nézte a szenvedő nőt. Nem érzett semmiféle izgalmat. Nem tetszett neki az amatőr munka, de eszébe se jutott leállítani a fenekelést. Tudta, hogy Erika punciján még mindig látszódik egy ütés nyoma. Viktória bőre amúgy is meglepően jól bírta a táncot. Mindössze egy helyen repedt fel, és egy-két hurka domborodott rajra. András vágyódva gondolt Katára, aki otthon várja, méghozzá meglepetéssel. Semmit sem volt hajlandó elárulni, de tegnap óta nem mehetett be a kisebbik szobába. Halk sóhajjal tért vissza gondolatiból Vikihez, akinek hangja lassan elrekedt a kiabálástól. Viktória feneke lüktetve éget, lángolt, hőt árasztott magából. Érzése szerint a kétszeresére dagadt. Most már vadul rángatta magát, egyre jobban megnehezítve az utolsó ütések kiosztását a lányoknak. Végül az utolsó két vesszőcsapást is kiosztották a görcsösen remegő hátsóra. Edit, lehajolt, s Viki fülébe súgta:
- Remélem neked is olyan jó volt, mint nekem – azzal a lány fenekére tette a pálcát, s Andrishoz lépve könnyű kis csókkal búcsúzott a férfitól. Erika lehajította a pálcát a földre, majd testvére után sietett. András rövid ideig szótlanul nézte az elfenekelt lányt, majd kinyitotta bilincseit.
- A ruháid, és mindened, ami nálad volt, az ajtó mellett van egy széken – mondta, majd köszönés nélkül távozott. Viktória magára maradt. Arra sem volt ereje, hogy lelökje magáról a pálcát, ami még mindig a popsiján billegett. Majd lassan feltápászkodott, s nagy nehézségek árán felöltözött. Tudta, hogy mérgesnek kellene lennie, de maga sem értette miért, nem volt az. Könnyűnek érezte magát. Most, hogy már nem hasogatták hátsóját a kegyetlen ütések, nem is találta kellemetlennek a popsiját elárasztó hőséget. Miközben kilépett az ajtón arra gondolt, talán a következő filmben lehetne ő a pálca kényelmetlenebbik végén.
- Igen – mondta halkan. – De nem most rögtön. – Majd fenekét dörzsölgetve maga mögött hagyta a raktárépületet, melyben úgy eltángálták a popsiját.

Tényleg VÉGE

Írta: Ditta

Vadnyugati történet 6

2012-01-27T17:20:00.000+01:00

Evelyn feneke tompán lüktetett, de volt rajta egy hely, ahol mikor megfeszítette az izmait, égető fájdalmat érzett. Biztos volt benne, hogy felhasadt a bőre. Őszintén szólva, ez az érzés nem volt kellemetlen. Forró volt, hevítő. Csak ez az időnként belenyilalló fájdalom zavarta. A vállai miatt viszont nagyon szenvedett. Borzalmas, őrlő fájdalom volt, mintha a karja le akarna szakadni a válláról. Szeme elé köd úszott, és ő küzdött az ájulás ellen. Nem ájulhat el, akkor a teljes súlya a karjaira nehezedne. A fájdalom lassan legyűrte. Megrázta a fejét, hogy elűzze a rátelepedő sötétséget. A mozdulattól iszonyatos fájdalom hasított a karjába, s ő felsikoltott. Kétségbeesetten felvetette a fejét, és a barlang szája felé pillantott. Félt, hogy Keselyű meghallja, s visszajön, de valaki mást pillantott meg besurranni a nyíláson. Fehér Sas meggörnyedve surrant be a barlangba. Száját keményen összeszorította, mikor meglátta Evelynt. Pillantása végigfutott a kifacsart karokon, a sebesre vert popsin, s a lány arcán végiggördülő könnycseppeken. Dühe méreggént fröccsent szét ereiben. Gyorsan a lányhoz lépett, és befogta a száját.
- Sssss! – súgta, s a lány biccentett, hogy érti. Az indián gyorsan levágta Evelynt a kötélről, akinek össze kellett harapnia a száját, hogy ne kiáltson fel a vállát gyötrő kíntól. Felrepedt szája újra vérezni kezdett. Fehér Sas gyengéden letörölte a kiserkent vért, és egy óvatos csókot nyomott a lány remegő ajkaira. Addig tartotta karjaiban, míg összeszedte egy kicsit magát. Akkor ráadta a barlang előtt megtalált szoknyát, mivel a lány képtelen volt mozgatni a karjait. Újra átölelte, és lágyan ringatta.
- Mennünk kell – súgta. Bosszúvágya a bandita után hajtotta volna, de nem akarta kedvese életét kockáztatni. Evelyn felnézett, s szeme kerekre tágult. Rémült sikollyal lökte el magától az indiánt, akinek így csak az oldalát érte Keselyű döfése. Fehér Sas a sebhez kapott, majd ő is előrántotta kését. Evelyn a falhoz hátrálva rémülten nézte az egymás körül keringő férfiakat. Keselyű erősen előregörnyedt, s az indián felé döfött, aki hátraszökkenve kerülte el a kést. Azonnal visszatámadt, és sikerült megvágnia a rabló kezét, amit az késve rántott vissza. Keselyű sziszegve vette át bal kezébe a kést. Kétkezes volt. Hirtelen leguggolt, s a felmarkolt port az előrehajló indián arcába szórta. Fehér Sas rekedten felkiáltott. Szinte semmit sem látott, csak elmosódott körvonalak sejlettek fel előtte. Érzékelte, hogy egy sötét tömeg felé lendült, s megpróbált kitérni előle. Majdnem sikerült. A bandita kése újabb vágást ejtett rajta. Ezúttal is az oldalába szaladt bele, de most jóval nagyobb, erősen vérző sebet ejtett. Keselyű rekedten nevetve nézte, ahogy Fehér Sas megpróbálja kidörzsölni a szeméből a port. A végső döfésre készült. Egyszer csak tompa csattanással egy emberfejnyi szikladarab csapódott fejéhez, majd a földön landolt, ahogy Evelyn erőtlen karjai nem bírták tovább tartani. A bandita felüvöltött a fájdalomtól, s megmarkolta a lány nyakát, ahol már kirajzolódtak az előző fojtogatás nyomai. A lány két kézzel kapott a nyakát szorító ujjakhoz.
- Bella, azt hiszem, már nem is kívánlak annyira. – lihegte, s kegyetlen mosollyal Evelyn gyomrának feszítette kését. Ekkor valami ellenállhatatlan erő letépte a lányról, s a barlang sötétségbe borult része felé taszította. Fehér Sas ökle szétlapította az orrát. Üvöltve ejtette el kését, mikor az indián átdöfte pengéjével a csuklóját. Elrántotta kezét, s a kés kifordult a sebből. A két férfi immár fegyver nélkül nézett szembe egymással. Fehér Sas a benne tomboló dühből merített erőt, s neki ugrott Keselyűnek. A bandita nem tudta kivédeni ütéseit, egyre beljebb tántorgott a jeges sötétségbe, ahová már nem ért el a tűz fénye. Érezte, hogy kiszalad a lába alól a talaj. Egy pillanatig még megtartotta egyensúlyát.
- A szakadék! – hasított belé a rettegés, s rekedt sikollyal hanyatlott a tátongó mélységbe. A sikolynak hirtelen egy tompa puffanással lett vége. Fehér Sas az oldalára szorította a kezét, s visszavánszorgott a fénybe. Mérges volt magára. Keselyű nem lephette volna meg, ha nem köti le minden figyelmét a lány. Evelyn sápadtan reszketve ácsorgott a tűz közelében. Mikor meglátta, hogy a homályból az indián lép elő, tompán felnyögött. Lábai nem tartották meg, így térdre hullott, meg sem érezve felsebzett térdei tiltakozását. Fehér Sas a lányhoz sietett. Meg akarta köszönni, amit tett, de végül nem szólt semmit, csak elmerült a lány zöld szemében.
- Hol van? – kérdezte Evelyn.
- Meghalt. A barlang végén van egy szakadék, az alján hegyes sziklákkal. Beleesett.
- Akkor vége – súgta a lány, s egy utolsó könnycsepp gördült végig arcán. Az indián gyorsan előrehajolt, s lecsókolta a sós cseppet, majd a lány száját kereste ajkaival. Evelyn levegő után kapkodott, s ösztönösen visszacsókolt. Átölelte a férfi nyakát. Fehér Sas tudatát lassan fehér köd borította el, ahogy érezte a karjaiban remegő testet. Mióta vágyott már a lányra. Ujjai kapkodva oldották ki a fűzőt, amit a lány meg sem próbált megakadályozni. A férfi gyönyörködve nézte szerelme gömbölyű, feszes kebleit. Bal karja szilárdan tartotta a lány hátát, míg másik keze bekalandozta a feltárt lélegzetelállító tájat. Hamarosan szája is követte az úrvonalat. Evelyn halkan felkiáltott, mikor az indián forró szája mellbimbójára tapadt. Apró szikrák áradtak szét testében, sosem tapasztalt érzések kavarogtak benne. Háta megfeszült, hátrahajlott, hogy a férfi még jobban hozzáférjen. Fehér Sas lassan hátradöntötte a lányt a földre, aki csak egy picit szisszent fel, mikor meggyötört popsija a talajhoz ért. Az indián végigsimított a lány bársonyos combján, fel egészen rejtett kincséig. Egy pillanatra megtorpant, majd ujját óvatosan becsúsztatta az izgatott punciba. Evelyn görcsösen megrándult. Míg a férfi egyre jobban elvesztette önuralmát, ő úgy tért magához, a kutakodó, édesen gyönyörűséges érintéstől.
- Nem – nyöszörögte, és megpróbálta eltolni magától az indiánt, aki ezt észre sem vette a vágy hevében.
- Nem – sikoltotta Evelyn a férfi fülébe. Fehér Sas zavarodottan nézett a lányra. Egy pillanatig nem is értette, mi történt, majd észbe kapott.
- Bo… bocsáss meg! Nem is tudom mi történt velem! Hozzám jössz feleségül? – hadarta egy szuszra, miközben megpróbálta újra a karjaiba kapnia lányt.
- Feleségül? És mi lesz Ann-nel? – rántotta el magát Evelyn. – Őt is megkérted?
- Ann-t? Ugyan már! Miről beszélsz? – nézett értetlenül a férfi.
- Ne csinálj úgy, mint aki nem érti, miről beszélek! – csattant fel a lány. – Láttalak titeket az ablakban a fogadó szobájában!
- Evelyn! Tényleg nem tudom, miről beszélsz. Életemben nem voltam azokban a szobákban! – A lány dühöngve, akadozva mesélte el, mit látott elrablása előtt.
- Engem is láttál?
- Én…
- Láttál engem? – ragadta meg Evy karját az indián.
- Nem! – kiáltott fel a lány.
- Az eltűnésed előtti fél órában apáddal beszélgettem. Ha hazavittelek meg is kérdezheted tőle. De akár el is hiheted nekem – mélyesztette bele sötét tekintetét a férfi a zöld szempárba.
- Én… hiszek neked – mondta Evelyn. – De akkor mi… Óóó! – kiáltott fel, ahogy hirtelen megvilágosodott benne minden.
- Ő volt! Ann volt az! – pattant fel szikrázó szemmel. – Az a kis álnok! Ezért barátkozott velem. A vásár napján találkozhatott Keselyűvel, az után próbálta behízelegni magát. Megrendezte azt a kis jelenetet. A barátnője szándékosan vitt az ablakhoz, hogy mindent lássak. Tudta, hogy szeretlek, és el fogok rohanni, ha azt hiszem… - a férfilángoló pillantása beléfojtotta az áradó szavakat.
- Szeretsz? – lépett egészen közel hozzá Fehér Sas. Evelyn vett egy nagy levegőt, hogy mindent letagadjon, majd fejét lehajtva bólintott.
- Az első pillanattól kezdve – lehelte alig hallhatóan.
- Akkor ezek szerint bízhatok abban, hogy hozzám jössz? Van egy szép birtokom, és amióta megismertelek egyre jobban vonz a gondolat, hogy végre letelepedjek. Tényleg na… - Evelyn a férfi szájára tapasztotta a kezét.
- Igen – mondta ragyogó szemekkel, de a férfi csókja elől kitért. – Most nem. Induljunk! Van egy kis elszámolni valóm otthon – s határozott léptekkel indult a barlang bejárata felé. Fehér Sas némileg morcosan követte. A hazafelé vezető út nagyon hosszúnak tűnt a megkínzott popsinak, de Evelyn összeszorított fogakkal tűrt. Már hajnalodott, mikor a város határához értek, ahol összefutottak a seriffel. Az indián nem állította meg a lovat, csak intett Tomnak, hogy kövesse őket. Egyenesen Ann házához lovagoltak, majd berontottak a házba. A fekete lány édesanyja már ébren volt, s most rémülten nézett rájuk.
- Ann? – kérdezte Evy.
- Még alszik, de…
- Melyik a szobája? – szakította félbe az asszonyt a dühös lány.
- Az emeleten a második – felelte a nő. Evelyn felszaladt a lépcsőn, s feltépte az ajtót. Ann álmosan hunyorogva ült fel az ágyban, s a szőke lány szeme kerekre tágult döbbentében. Odaugrott, s letépte a nyakláncot a hálóruhás lány nyakából. Dühödten fordult a seriffhez, s magasba emelte a láncon hintázó medaliont.
- Ezt a medált Keselyű rabolta el tőlem, mikor kifosztotta a postakocsit. Nyissa csak ki! Egy nő képét látja benne, aki pontosan olyan, mint én. Ő az anyám. Ann attól a rablótól kapta, cserébe, hogy segített engem elfogni. – Tom kinyitotta a medált, és elolvasta a kép melletti vésetet. „Örökké szeretni foglak! Edward”
- Apámtól kapta, miután megszülettem – mondta Evelyn, s ujjaival megsimogatta a képet.
- Ann, öltözz fel, velem jössz! – szólította fel a rémülten kuporgó lányt a seriff.
- Fogalmam sincs miről beszéltek! Ezt a láncot a medállal találtam! – védekezett Ann.
- Felesleges tagadni. Beszéltem Sharaval. Jobban mondva ő jött hozzám ma hajnalban. Nem bírt tovább hallgatni. Elmondta, hogy megkérted, csalja az ablak alá Evelynt, mert szeretnéd megtréfálni.
- Hazudik! – visította Ann.
- Helyes! Csak bátran. Arra szükséged lesz, ahová most kerülsz.
- Mi lesz vele? – kérdezte Evelyn riadtan. Annak ellenére, hogy mit szenvedett miatta, sem akarta, hogy Annel valami szörnyűség történjen.
- Fegyház – felelte a seriff. – Azt pedig egy ilyen finom nő nem igen éli túl.
- Nem lehetne valami mást? – kiáltott fel Evy. Tom elgondolkodva nézte a zilált szőke hajat, s a megtépett ruhát. Figyelmét nem kerülte el az sem, milyen nehézkesen mozgott a lány miután az indián lesegítette a lóról, és az az ösztönös mozdulat sem, ahogy megdörzsölte popsiját.
- Nos, van egy törvény. Egy nagyon régi törvény, amit nem helyeztek hatályon kívül – kezdte lassan. – Nyilvános testi fenyítés. Természetesen meztelen popsira.
- Mit képzel! – kapkodott levegő után Ann.
- Vagy ez vagy a fegyház- felelte Tom. Ann édesanyja ekkor előrelépett. Megvetően nézett lányára, majd sóhajtott. Egyetlen gyermeke.
- A lányom vállalja a fenyítést. Utána elhagyjuk a várost. Seriff, megkérném, adja el a házamat, és juttassa el a címre, amit majd megadok önnek. Édesapám még él, szerencsére jó egészségnek örvend. A pálcát igen jó forgatja, ami hasznára lesz majd a kisasszonynak.
- Délben, a város főterén – biccentett Tom. – Megbízom Önben, asszonyom. De ha nem lesz ott a lánya, körözést adok ki ellene.
- Értettem – jött a határozott válasz. Evelyn megnyugodott, s végre hagyta magát hazavezetni. Fáradtan dőlt ágyba, miután bekente popsiját az apjától kapott krémmel. Úgy érezte csak pár percet alhatott, mikor Edward felébresztette.
- Mindjárt dél. Ébredj drágám!
A városka főterén már készen állt egy emelvény, amelyre egy fűrészbakot helyeztek, melynek lábait rögzítették a deszkákhoz. Hatalmas tömeg gyűlt össze, szinte az egész város ott volt. Izgatottan tárgyalták az eseményeket. Pár perccel 12 előtt begurult egy ponyvás szekér, s leszállt róla Ann és az édesanyja. A fekete lánynak az arca vörösen égett, s senkire sem nézett. Nagyon egyszerű ruhát viselt. Tom felvezette az emelvényre, majd rögzítette a bokáit. Utána felszólította Ann-t, hogy hajoljon előre. A lány csak vonakodva teljesítette az utasítást. Hamarosan csuklói is a bak lábához volt kötözve. Tom felhajtotta a szoknyát, majd lerántotta a finom anyagból készült bugyogót. A lány formás, feszes popsiján legeltethette a szemét az egész város. A seriff felolvasta a városi tanács határozatát. Ann-t bűnei miatt 60 vesszőcsapásra ítélték. Eredetileg százat szerettek volna ráosztani, de a régi törvény 60-ban maximálta a nőknek kiosztható ütések számát. Tom, és helyettese Peter lépett a remegő hátsójú lány két oldalára. Kezükben egy-egy méteres nádpálcát tartottak. Az első ütés süvítve szelte át a levegőt s lecsapott a magasba feszített fenékre.
- Ahhh! – kiáltott fel Ann, pedig eldöntötte, hogy összeszorított fogakkal, csendben fog tűrni, de ilyen metsző fájdalmat még nem érzett. A két férfi felváltva csapott le a popsira, amelyen hosszú vörös csíkok kezdtek kirajzolódni. Az ütések gyorsan követték egymást. Még nem is tompult az előző vesszőcsapás csípős, izzó fájdalma, mikor már jött is a következő. Ann minden ütésnél megrándult. A bak is beleremegett a görcsös mozdulatokba. A popsija már most lángolt, és hol volt még a vége! Felvetette a fejét, hosszú fekete haja hátára omlott. Arca fájdalmas fintorba torzult, s hangosan sikoltott minden egyes ütésnél. A feneke egy pillanatra sem állt meg, folyamatosan ficánkolt, reszketett. A tüzes pálcák hasogatták szeldesték az elkényeztetett lány hátsóját. Meg mert volna esküdni rá, hogy bőre kihasadozott, pedig bőre egészen jól viselte az izzó csapásokat. A két férfi nem kímélte a lányt, mindkettő úgy érzete, megérdemli. A gyötrődő popsi lüktetve izzott, s egyre hangosabbak lettek a sikolyok.
- Neehe! Kééérem! Elééég volt! – sírta Ann. Evelyn vegyes érzelmekkel figyelte. Megelégedetten nézte, ahogy egyre újabb s újabb csíkokat húznak a pálcák a vesszőzött popsira. Egy csöpp sajnálatot sem érzett iránta, ő már mindent megtett, amit csak tehetett az érdekében. Ami miatt kicsit szégyellte magát, az a testén átfutó izgalom volt. Óvatos pillantást vetett a mellette ácsorgó Fehér Sasra, aki már megkérte az apjától a kezét. A férfi merev arccal figyelte az emelvényen zajló látványosságot. Evelynnek be kellett ismernie magának, hogy nagyon szeretné, ha időnként az indián ütései csattognának popsiján. Mosolyogva fordította vissza figyelmét a hangosan szenvedő Ann-re. A fekete lány fenekén már itt-ott hurkák látszódtak, és néhány lecsúszott ütés nyoma virított a combján. Ez Peter hibája volt, aki nem volt gyakorlott fenekelő. Az ő ütése nyomán már egy helyen fel is repedt a bőr. Tom természetesen jóval nagyobb rutinnal táncoltatta a gömbölyű popót. A nyomok mindenhol elborították a fenekét, néhol keresztezték is egymást. Ann már hangosan zokogott. Úgy érezte hátsója a duplájára dagadt, és egy kosár parazsat borítottak fenekére. Az ütések nem engedték kialudni a popsiját elborító lángokat. Már minden bűnét megbánta, és eldöntötte, hogy soha többé az életben nem vétkezik. Ezt bele is kiáltotta a haját lobogtató szélbe, de senki sem szánta meg. Túlságosan jól ismereték ahhoz, hogy elhiggyék neki. Az utolsó ütések ritmusára járt már a popó, amelyre egy darabig biztos nem lesz kényelmes ráülni. Tom eloldozta Ann-t, és segített neki felegyenesedni. A lány nem merte felemelni a fejét, nem akarta látni az embereket. Az anyja lesegítette az emelvényről. Szegény asszony szeme könnyes volt. Bár jogosnak érezte a büntetést, mégis nagyon megkínozta a látványt. A városiak figyelő tekintete előtt egyenesen a szekérhez siettek. Ann nehézkesen felmászott hátulra, s nyöszörögve hasra feküdt az odakészített párnákon. Az anyja a lovak közé csapott, és lassan örökre kikocogtak a város életéből. A városiak mind a dolguk után néztek. Már csak Fehér Sas és Evelyn ácsorgott a téren.
- Mikor is lesz az esküvőnk? – kérdezte mosolyogva a férfi.
- Az esküvő… Nekem lenne egy feltételem. – felelte pironkodva a lány.
- Feltétel? – ráncolta össze szemöldökét az indián.
- Szeretném, ha időnként, néha… szóval, ha esetleg… Na! Szóval jó lenne, ha elfenekelnél egy párszor! – nyögte ki végül a lány.
- Nos, ez a feltétel azt hiszem… tökéletesen elfogadható – nyögte rekedten az indián, aki tudta, hogy élete leghosszabb napjai következnek, amíg végre valóban övé lesz a lány.

VÉGE

Írta: Ditta

Bad in Bed

2012-01-25T20:32:00.003+01:00

Vadnyugati történet 5

2012-01-21T22:57:00.000+01:00

Evelyn határozottan felszabadultabbnak érezte magát, miután hazatért Wacoba az indiánoktól. Eddig beárnyékolta napjait a rézbőrűektől való rettegés. Az indián táborban láthatta, hogy ugyanolyan emberek, mint ő, nem kegyetlen, vérengző fenevadak. De más változást is megfigyelt magán. Már nem pirult el olyan könnyen, s a testiség sem váltott ki benne olyan riadt reakciót, mint eddig. Sokkal szabadabban beszélgetett barátnőjével, Marcie-val, aki megosztotta vele tapasztalatait a házas életről. Időnként azon kapta magát, hogy sóvárogva gondol arra, milyen is lenne, ha Fehér Sas mindazt megtenné vele, amiről a vörös lány beszél. Álmaiban gyakran látta magát, ahogy az indiánnal csókolózik, de sajnos ennél többre nem jutottak. Evy túl tapasztalatlan volt, még megálmodni sem nagyon tudta, ami egy nő és egy férfi között létrejöhet. Őszintén zavarba hozta viszont az, hogy gyakran álmodott a fenekelésről, amit meglesett. De ezekben az álmokban ő volt Nina helyén, s Fehér Sas pirosította gyorsan hevülő popsiját. Egyre gyakrabban felejtette rajta tekintetét a félvéren. Már az édesapja is észrevette, ahogy azt is, hogy Evelyn sem közömbös Fehér Sasnak. Elégedetten vette tudomásul a fejleményeket, mert igen nagyra becsülte az félvér férfit.
Az utóbbi napokban felpezsdült a város, mivel a polgármester Waco fennállásának 50. évfordulójára hatalmas ünnepséget tervezett. Egész nap rendezvényekre kerül sor a település több pontján, majd az esemény betetőzéseként bált rendeznek. Csak a fogadóban volt elég nagy terem a tánchoz, így a polgármester kibérelte egy hétre az egészet, és most folytak a felújítási munkálatok. Evelyn nagyon izgatott volt. Ha valami hiányzott neki nyugatból, azok a társadalmi események voltak. Marcie és ő újabb s újabb ruhatervekkel rukkoltak elő, míg mindketten ki tudták választani azt, amelyik szerintük tökéletesen fog állni rajtuk. Ann szintén izgatottnak tűnt, gyakran részt vett ő is a ruhatervezésben. Evelyn nem tudott megbékülni vele, de igyekezett elfogadni a lányt. Mégis időnként hideg futott végig a gerince mentén, mikor kegyetlen fények jelentek meg Ann szemében. A következő pillanatban már el is tűntek, így Evelyn nem lehetett biztos abban, amit látott. Meggyőzte magát, hogy csak leküzdhetetlen ellenszenve a fekete lány iránt nyilvánul meg ilyenkor, s csak képzelődik. Még lelkiismeret furdalása is volt, amiért képtelen barátságot érezni Ann iránt.
Elérkezett a nagy nap, s Evelyn boldogan vetette bele magát az eseményekbe. Mindenben részt vett, amiben csak lehetett. A zsákban futást meg is nyerte, de csúfos vereséget szenvedtek Marcie-val, mikor úgy kellett futniuk, hogy össze volt kötözve a két egymás melletti lábuk. Már az első lépésnél megbotlottak, majd fenékre huppantak. De ez nem vette el kedvüket, vidám kacagással gyűrték le a távot, s futottak be utolsónak. Kissé fáradtan kezdtek készülődni a bálra. Mivel Tom egész nap a várost járta, és nem tudta elkísérni Marcie-t a bálra, megbeszélték, hogy a két lány együtt megy, s a seriff majd csatlakozik hozzájuk, amikor tud. Mikor felöltöztek, és frizurájuk elkészült, lesiettek a nappaliba.
- A város legszebb lányai! – kiáltotta Edward, mikor beléptek. – Szabad a karjukat? – kérdezte tréfásan. Felsegítette a nőket a kis kocsira, mert a fogadó ugyan nem volt messze, de a lányok féltették a ruháikat. Fehér Sas fekete-fehér foltos lován, Mokányon követte őket. A fogadóban már állt a bál, a zenekar szilaj zenét játszott. A polgármester a lengőajtónál fogadta őket. Néhányan már javában táncoltak, és Evy is nemsokára csatlakozhatott hozzájuk. Kézről kézre adták a férfiak, mindegyikük vágya az volt, hogy alaposan megtáncoltassa a szőke tündért. Ann a háttérbe húzódva figyelte a boldogan kacagó lányt. Arcán kegyetlen mosoly játszott. Az est előre haladtával Evelyn egyre jobban felhevült, és szükségét érezte egy kis pihenőnek, de táncosai nem engedték. Végül játékos menekülést tettetve futott az asztalhoz, ahol az ételek és italok álltak. Shara Bloom, egy jelentéktelen külsejű lány, aki Ann legjobb barátnője volt, lépett mellé. A legjobb barátnő talán nem is a megfelelő kifejezés. Az egyetlen találóbb lenne. Ő volt az egyetlen, aki huzamosabb ideig képes volt elviselni Ann lehetetlen parancsolgatós természetét.
- Nem megyünk ki egy kicsit a levegőre? Olyan melegem van – mosolygott rá Evelynre, aki gyorsan körülnézett, tekintetével Fehér Sast kereste, de sehol sem látta. Kissé nyugtalan lett, de neki is nagyon melege volt, szükségét érezte a friss levegőnek. Megnyugtatta magát azzal, hogy a fogadó előtt rengeteg ismerőse beszélget, mi baja eshet. Az indián is minden bizonnyal itt van, és őt figyeli. A két lány beszélgetve sétált ki az épület elé. Shara belekarolt Evelynbe, s bájosan csevegve vezette az épület háta mögé, ahová a fogadó szobáinak ablakai néztek. Az egyik nyitva volt, s nevetés hallatszott ki rajta. Mikor Evelyn az ablak alá ért, felnézett, s akkor feltűnt Ann. Haja kuszált volt, blúzán az ingek kigombolva, kilátszott alsóruházata, s egy jó darab a melléből.
- Mindjárt jövök, csak becsukom az ablakot. Ne legyél olyan türelmetlen Fehér Sas – búgta a szoba felé fordulva, majd becsukta az ablakot. Evelyn elfehéredett, kezét reszketve kapta a szája elé. Észre sem vette, hogy Shara eltűnt mellőle. Botorkálva indult el, maga sem tudta hová, de egyre messzebb került a vigasság hangjaitól. Magányosan lépkedett a sötétben, a hold megcsillant szeméből ömlő könnyein. Hirtelen valaki átkarolta hátulról, és befogta a száját.
- Bella, hát nem is örülsz, hogy újra találkozunk? - suttogta egy hang a lány fülébe. Evelyn rémült kapálózásba kezdett, de a férfi karjai nem engedték. Egy kéz fonódott a nyakára, s kegyetlen erővel megszorította. A lány az életéért küzdött, de hiába rángatta, az ujjak nem engedtek. Karjai erőtlenül hanyatlottak le, az élet szikrája már alig pislákolt benne, mikor végre kiszabadult a nyaka. Evelyn térdre esett, és hörögve kapkodott levegő után. Keselyű megvárta, míg nyugodtabbá válik légzése, majd egy rongyot tömött a szájába, s karjait összekötötte a háta mögött. A vállára kapta a tehetetlen lányt, s nem messze várakozó lovához sietett. Feldobta rá, és ő is felpattant. A lány most nem úszta meg ájulás nélkül a lovaglás ezen kényelmetlen fajtáját. Teste ernyedten hánykolódott, de Keselyű erős keze biztosan tartotta. Egy ismeretlen helyen tért magához. A tűz lobogó fényében sziklafalat látott. Egy barlangban voltak, melynek hátsó része a sötétségbe veszett. Megpróbált felülni, de keze még mindig meg volt kötve így nehezen ment. Legalább a rongy kikerült a szájából,
- Látom magadhoz tértél Bella. Éppen ideje volt, terveim vannak veled – térdelt mellé egy késsel a kezében a bandita. Evelyn ijedten felsikoltott, mikor a férfi felemelte a kést, de csak a köteleket vágta el, majd dörzsölgetni kezdte elzsibbadt karjait. A lány elrántotta magát. Keselyű szeme felvillant, s magához rántotta. Szájával lecsapott az ajkaira, s belemarkolt a mellébe. Evelyn beleharapott a férfi szájába, aki szitkozódva törölte le kiserkedt vérét, majd ugyanazzal a mozdulattal, kézháttal pofon vágta a lányt. Evelyn szédelegve hanyatlott hátra a földre, s most már az ő szája is vérzett. Keselyű feltépte a blúzát, megoldotta szoknyáját, s lerántotta róla. Erre a sorsa jutott a bugyi is. A lányon már csak a puha anyagból készült fűző volt, amikor annyira magához tért, hogy újra tiltakozni tudjon. A borzalomtól tágra nyílt szemmel figyelte, ahogy a férfi feltérdelve elkezdte kigombolni nadrágját. Dermedtsége rögtön lehullott róla, mikor megpillantotta a bandita ágaskodó férfiasságát. Újra rúgkapálni kezdett. A férfi igyekezett lefogni lábait, melyeken még mindig rajta voltak magas sarkú cipők, de Evelynnek sikerült néhányszor megrúgnia. Egyszer csak a férfi hangosan felüvöltött, elengedte a lányt, s kétrét görnyedt. A lány cipősarka férfiasságát találta el, majd a másik sarok egy kicsit lejjebb mélyedt húsába. A lány csodálkozva nézte a fetrengő Keselyűt, majd felpattant, felkapta szoknyáját, s kirohant a barlang száján. Pár lépés után elbotlott egy szikladarabban. Fájdalmasan kiáltott fel, ahogy térdét alaposan leverte a kemény talajon. Sziszegve tápászkodott fel, s sántikálva próbált menekülni, de addigra a férfi összeszedte magát, és utolérte. Átkarolta, s becibálta a barlangba.
- Puta! Mit tettél! Lehet, hogy egy életre tönkre tetted a férfiasságomat! – zihálta Keselyű, s Evelyn kezét újra összekötötte a háta mögött. – De most majd megtanulod!
Megmarkolta a kötelet, s megrántotta felfelé. A lány felkiáltott a karjába hasító fájdalomtól, és előre görnyedt. A férfi egy másik kötelet húzott át a lány csuklóján, majd átdobta azt a barlang mennyezetébe vert kampón. Villámgyorsan megfeszítette a kötelet. Evelyn egészen előre hajolt, úgy érezte vállai mindjárt szétrobbannak. A bandita addig húzta a kötelet, míg a lány már lábujjhegyen állt. Ekkor Keselyű kirohant a barlangból, de nemsokára vissza is tért, kezében lova kantárszárát hozta. Kettéhajtotta, hogy könnyebben tudja kezelni, majd lecsapott vele a nyöszörgő lány megfeszült fenekére. A keskeny, de nehéz szíj, rögtön vörösen égő csíkot húzott a selymes bőrre, s Evelyn kétszer kiáltott fel. Egyszer mikor megérezte a lángoló csapást a fenekén, másodszor mikor megrándult, s a rántástól kicsavarodó vállába izzó fájdalom robbant. A bandita kegyetlenül felnevetett, s újra lesújtott a remegő popsira. A lány újra felkiáltott, de izmait megfeszítve kényszerítette magát, hogy minél kevésbé ficánkoljon. Orvos lányaként tudta, hogy ha kifordul a válla, akkor meg is nyomorodhat. A kantár egymás után rajzolta a lángoló bőrre a fájdalmas nyomokat, melyek gyakran keresztezték egymást. A lány finom bőre itt-ott felhurkásodott, s mikor ott érte az ütés, hangosan felsikoltott. Nem tudta, meddig bírja még az égető fájdalmat.
- Ahhh! Neked véged van óóó… Fehér Sas megtalál ááá… Jaaaj! Meg fog ölniiii!
- Az lehet, de neked az már késő lesz! – harsogta a férfi, és egy pillanatra sem hagyta abba a gömbölyű popsi hasogatását. Evelyn érezte, hogy feldagad a hátsója. Mintha valaki tüzet gyújtott volna rajta. Hiába próbálta megfeszíteni magát, időnként, mikor a szíj lecsúszott a combjára, nagyot rándult, s ilyenkor a vállába, amely lüketetve sajgott, kegyetlen fájdalom nyilallt. Izzadság lepte el reszkető testét. Izzott a popsija, s Keselyű csapásai egyre magasabbra szították a lángokat. Ki tudja, meddig veri még a férfi, ha ágyéka nem fáj olyan kegyetlenül. Egyre lassabban jöttek az ütések, s a lány a saját sikolyain át is hallotta a férfi nyögéseit. Végül Keselyű a kantárt a földön húzva maga után kivánszorgott a barlangból. Egy hidegvizű patak csörgedezett nem messze a barlangtól, és szükségét érezte annak, hogy beleüljön. A hideg víz talán enyhíti fájdalmait. Evelyn magára maradt a hátsójában lüktető fájdalommal, és a kínnal, amit kifacsart válla okozott.

Írta: Ditta

Vadnyugati történet 4

2012-01-17T22:57:00.000+01:00

Másnap Evelyn ébredés után gyorsan magára kapkodta ruháit, lesietett a konyhába. Villámgyorsan reggelit készített, majd türelmetlenül várta, hogy Fehér Sas végezzen vele. Vállkendőt terített magára, és azonnal elindult Marcie-hoz, természetesen az indiánnal a nyomában. Barátnője csak hosszas kopogtatásra nyitott ajtót, és ez megijesztette a lányt. Mikor kinyílt az ajtó, Evelyn fürkészőn szegezte tekintetét Marcie-ra, de semmi különöset nem látott. Ugyanolyan mosolygós volt, mint mindig. Fehér Sast a konyhában hagyták egy tálca sütemény társaságában, ők pedig felmentek az emeleti kis szalonba.
- Marcie, jól vagy? – kérdezte azonnal Evelyn.
- Persze – hangzott a válasz, - miért ne lennék jól?
- Hát tudod… Fehér Sas azt mondta… Illetve nem mondott semmit, csak azt hittem… - hebegett-habogott fülig pirulva Evy.
- Ha arra gondolsz, hogy Tom elfenekelt, hát semmi bajom sincs – mosolygott zavarán a másik lány. Evelyn ha lehet, még jobban elpirult. Sosem nevezte még nevén a dolgot, gondolataiban is csak körülírta. Azt ugyanis be kell vallani, hogy egyre gyakrabban gondolt arra, mikor Fehér Sas kipirosította a popsiját. Olyankor furcsa bizsergést érzett a testében, amit nem tudott hová tenni, de ezt érezte akkor is, ha az indián hosszabban rajta felejtette a szemét. A naiv kislánynak még ismeretlen volt a testi vágy, s így nem ismerte fel. Marcie gyorsan felállt, megoldotta bugyiját, s engedte lecsúszni a bokájáig. Felemelte szoknyáját, s megmutatta gömbölyded fenekét, amin csak egy-két halványpiros csík emlékeztetett az éjszakára. Evelyn mélységesen zavarba jött. Még sosem látta senki meztelen hátsóját. Barátnője látta rajta, hogy kínban van, így felöltözött, melléült, és átölelte.
- Tudom, hogy neked ez furcsa, de itt nyugaton ez nem olyan szokatlan. Itt vadabbak és egy kicsit szabadabbak az emberek, még a nők is.
- Igen, tudom, csak még nem szoktam hozzá – suttogta Evelyn.
- Semmi baj! – nevetett Marcie. – Menjünk el a boltba. Muszáj járnom egyet, mert mindjárt elalszom. Tudod, miután kikaptam, hosszú éjszakánk volt Tommal – kuncogott a vörös lány. Evelyn pirulva csatlakozott a kacagáshoz. A boltban valami egészen megdöbbentő dolog történt. Ann Watton, aki eddig csupa undokságokat mondott a doktor lányának, kedvesen fordult hozzájuk.
- Drága Evelyn! Kate Thompson mondta, hogy gyönyörű szabásmintáid vannak. Ha nem bánnád, ma elmennék megnézni őket – mosolygott olyan édesen, hogy egy légy biztos beleragadt volna, ha történetesen arra jár. Evelyn a döbbenettől szinte levegőt sem kapott, így csak biccentett egyet, amit Ann kedvesen megköszönt, majd kisétált a boltból.
- Hát ezt meg mi lelte? – kiáltott fel Marcie, mihelyt meg tudott szólalni.
- Én sem értem – felelte Evy.
- És te még beengeded a házadba! Én a te helyedben elküldtem volna a pokolba.
- Nem tűnt fel, hogy annyira hangodnál lettél volna – vonta fel a szemöldökét Evelyn.
- Igazad van. Közönségesen szólva, se köpni, se nyelni nem tudtam – nevetett Marcie. – Másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy nálad akarja behálózni Fehér Sast. Réges-rég kivetette rá a hálóját - csevegett tovább a vörös leányzó, észre sem véve, hogy barátnője arcából kifut a vér. Evelyn szívébe maró fájdalom hasított.
- És… mit gondolsz… Fehér Sasnak tetszik Ann? – kérdezte halkan.
- Ugyan már! Több esze van annak annál! – legyintett Marcie.
Ettől a naptól kezdve Ann állandó vendég lett a doktor házában. Evelyn kedvesen fogadta, de nem tudta megkedvelni. Talán a szívét mardosó féltékenység miatt. Vagy másért? Evy néha furcsa, kegyetlen fényt látott felvillanni a fekete lány szemében. Ilyenkor úgy érezte, mintha jeges vizet csöpögtetnének a gerincére. Ettől eltekintve békességben teltek a napok Wacoban. Túlságosan is békésen. Egy este Evelyn elkapott egy beszélgetést az apja és az indián között. Edward azt fontolgatta, hogy talán felesleges Evelyn őrzése, hiszen olyan sok idő eltelt már, és nem hallottak semmit Keselyű felől. Talán rosszul mérték fel a szándékait. A lány szíve hevesen kezdett verni, és csak a félvér szavai nyugtatták meg.
- Engem éppen ez a nagy csend nyugtalanít, Edward. Keselyű nem az az ember, aki nyugton megül a fenekén. Kivéve, ha tervez valamit.
Fehér Sas azt is hozzátette, hogy amúgy sem árt, ha a lány szokja egy indián jelenlétét, mert még mindig retteg tőlük. Ebben sajnos igaza volt. Evelyn szinte megdermedt a rémülettől, ha meglátott egy-egy indiánt. Edwardot ez nagyon zavarta, nem akarta, hogy Evy félelemben élje az életét. Ráadásul alaposabb ok nélkül. A környéken élő indiánok egytől egyik szelídek voltak, igen jó kapcsolatot ápoltak a helyiekkel. Ezért, amikor barátja, egy közeli törzs főnöke a segítségét kérte, úgy döntött, lányát is magával viszi. Bérelt egy kisebb ponyvás kocsit, s nekivágtak az útnak. Evelyn nagyon félt. Egy éjszakát a kocsin kellett aludnia, és ő minden apró kis neszre felriadt. Egyszer fel is sikkantott, mert azt hitte, egy kígyó mászott a kocsiba. Fehér Sas abban a pillanatban mellette termett, hogy megnézze, mi a baj. Miután megnyugtatta a zaklatott lányt, leült mellé, és egész éjjel virrasztott. Akárhányszor csak felébredt Evy, az indiánt látta maga mellett, aki le sem vette róla a szemét. Kora reggel tovább indultak, és nemsokára a láthatáron kibontakozott egy erdő. Nem sokkal déli 12 óra után megérkeztek az erdő mellé felvert táborba. Nagy Medve, a törzsfőnök azonnal az üdvözlésükre sietett. Elmondta, hogy leánya nagy beteg, s a törzs varázslója nem tud rajta segíteni, pedig azokat a gyógyszereket is használta, amit Edward a legutóbbi látogatása alkalmával hagyott itt. Az orvos azonnal a főnök sátrába sietett, hogy megvizsgálja a kislányt. Fehér Sast is elsodorták a lány mellől a barátai, így Evelyn egyedül maradt a szekérnél. Szinte mozdulni sem mert. Próbálta magát meggyőzni, milyen ostobán is viselkedik, de sehogy sem sikerült. Az indián gyerekek lassan a közelébe húzódtak, hogy jobban megnézhessék maguknak. Egy apró, két év körüli kislány, tüneményes mosollyal nagyon megtetszett a lánynak, aki kezdett lassan felengedni a gyerekek játékát figyelve. Tetszettek neki az indiánok. Szépnek találta sötét bőrüket, a férfiak jellegzetes orrát. A nőket különösen szépnek látta. Tetszett neki két ágba befont, sötét hajuk, villogó barna szemük. Egy fiatal, talán 20 év körüli lányt lélegzetelállítóan gyönyörűnek talált. Haja szinte kékesfekete volt, szeme aranybarna, bőre hibátlanul selymes. Tökéletes alakja volt, amit kiemelt egyszerű, szarvasbőrből készült ruhája. A többiek Ninának szólították. A gyerekek már egészen közel játszottak Evelynhez, aki mosolyogva nézte őket. Egyszer csak az aprócska kislányt a nagy kavarodásban fellökték. A csöppség nagyra tátotta száját, s bömbölni kezdett. A lány ösztöneire hallgatva azonnal felkapta, és vigasztalni kezdte. A kicsi nem értette ugyan, hogy mit mond, de Evy kedves hangja lassan megnyugtatta. Nemsokára már a lány ruháján lévő brossal játszadozott, ami szemlátomás nagyon tetszett neki. Így hát Evelyn levette és a kislány markába nyomta. A pici egy darabig csodálkozva forgatta, majd boldogan mutogatta a többieknek. Fehér Sas, aki folyamatosan szemmel tartotta a lányt, elégedetten látta, hogy Evy végre megnyugodott. A lány lassan körbe sétált a sátrak között, s mindent megcsodált. Szeme egyre gyakrabban tévedt az erdő felé, ahonnan egy kis patakocska bukdácsolt elő. A magas fák fölé egy hatalmas szikla tornyosult. A lány úgy sejtette, onnan veti magát a mélybe a patak. Nagyon szerette volna látni a zuhatagot. Azon kapta magát, hogy egyre közelebb sétál a fákhoz. Vetett hátra egy pillantást, és látta, hogy Fehér Sas némi távolságból követi, így bátran belépett a fák közé. A patakocskát követve egyre beljebb hatolt. Nyakát kitekerve kereste a fák csúcsát, s megszédült nagyságuk láttán. A talaj lassan emelkedett, majd a lány egy kis tisztáson találta magát, melynek végében ott magasodott a sziklafal. Evelyn sokáig csodálta a zuhatagot, s a lábánál keletkezett apró szivárványt. Sajnálta, hogy nem juthat a szikla tetejére, de sehol sem látta a végét, ahonnan megkerülhetné. Egyszer csak a patak túlpartján egy repedést vett észre. Óvatosan átlépkedett a patak kövein, s belépett a hasadékba. Egészen kényelmesen elfért. Félhomály volt, de nem vaksötét, mert a szurdok teteje nyitott volt, így besütött a napfény. A szikla falában itt-ott kristályok csillantak. A lányt teljesen elbűvölte a hely, szinte azt várta, hogy felbukkanjon egy kis tündér. Egy idő után a hasadék kiszélesedett, és egy öbölben véget ért. Közelebb érve látta, hogy a két sziklafal nem ér össze teljesen, de a rés túl szűk volt ahhoz, hogy átférjen. Kíváncsian lépett a nyíláshoz, és kikukucskált rajta. A túloldalon folytatódott az erdő. Pontosan szemben a réssel Nina üldögélt egy kidőlt fatörzsön. Evelyn kiáltani akart neki, de ekkor egy indián férfi lépett a fatörzshöz. Nina felállt, s a férfihoz simult. Homlokuk összeért, s a lány átkarolta a nyakát. Evelyn tudta, hogy vissza kellene fordulnia, nem lenne szabad leskelődnie, de képtelen volt megmozdulni. A férfi ellépett Ninától, s a fatörzsre ült. A lány lassan felhúzta ruháját, majd egy pillanatnyi tétovázás után ledobta magáról. Gyönyörű, barna bőrű teste feltárult a kutató pillantások előtt. A férfihoz lépett, s az ölébe feküdt. A rézbőrű egy kicsit mozdított rajta, s így a lány feneke magasan gömbölyödött. A férfi lágyan simogatta, majd lazán széttárt ujjakkal lecsapott rá. Evelyn hallotta a csattanást, és ezzel a hanggal egy időben lázas borzongás futott át a testén. Az indián férfi minden egyes ütés után megsimogatta kedvese lassan pirosodó popsiját. Az ütések egyre keményebbek lettek, s a lány halkan nyöszörögni kezdett. Nem tiltakozott, nem próbált hátranyúlni. Egy-egy ütés után kicsit összehúzta félgömbjeit, majd újra ellazította magát. Párja most gyors hármas ütéseket helyezett el a popó alsó részén, amitől a lány mocorogni kezdett. Fel-felemelte lábát, s aprókat kiáltott. A férfi nem kímélte a gömbölyű halmokat, melyek mostanra sötétpiros lánggal égtek. Nina most hátrakapott egyik kezével, ha fenekelője elkapta, s magasan felhúzta a hátára. Keményen csattantak az ütések, lángtengerbe borították a reszkető popsit. A férfi elengedte a lány karját. Nem kellett már fognia, a simogatás ellen nem hadakozott Nina. A rézbőrű felállította, majd halkan mondott valamit. A fekete hajú szépség a fejét rázta, de kapott két tenyerest az izzó fenekére, így inkább engedelmeskedett. Levetett ruháját a fatörzsre borította, kis terpeszben letérdelt elé, majd áthajolt rajta. Evelyn két tenyerébe temette lángoló arcát. Olyan testrészeket látott kitárulkozni, amit még a nevén sem nevezett soha. De kíváncsisága, és a testét feszítő különös érzés győzött, s újra kipillantott a résen. Nina magasban feszülő fenékkel türelmesen várt. Evy sehol sem látta az indián férfit, aki olyan hirtelen bukkant fel a rés közvetlen közelében, hogy Evelyn majdnem felsikoltott. Az indián egy, az orvos lányának nagyon ismerős dolgot tartott a kezében. Egy lecsupaszított vesszőt. A szőke lány önkéntelenül a fenekéhez kapott, s végig simított rajta. Szemét semmi kincsért nem fordította volna el az elé táruló látványtól. A férfi Nina mellé lépett, s párszor megsuhogtatta a vesszőt. Az indián lány nyugtalanul mozgatta meg fenekét, s halkan, kérőn magyarázott valamit fenyítőjének, de az megrázta a fejét, s mutatta, hogy Nina hajoljon teljesen előre. Mikor a lány felvette a kívánt pozitúrát, a férfi lecsapott a már így is lüktető popsira. A pálca belecsípett a megfeszülő popsiba, s kiáltást csalt elő a lányból. Nina teste picit előre lódult, a halmok összeszorultak, majd újra szétnyíltak. A férfi megvárta, míg nyöszörgő kedvese újra kitolja a vessző elé a popsiját, s úgy sújtott le újra. A popó megugrott minden ütésnél. Nagyon hamar felvette a vesszőzés ritmusát. Az égő halmokat egyre több vörös csík szelte át. A szenvedő lány egyre jobban rázta fenekét, s lába is egyre széjjelebb csúszott, mindent megmutatva a kíváncsi tekinteteknek. Nina egyszer megpróbált ráülni a lábára, elrejtve popsiját, de a férfi rácsapott a vesszővel a hátára, s a lány azonnal előredőlt, inkább a fenekét kínálva fel a hasogató pálcának. Egyre hangosabban kiáltozott, s időnként hadarva mondott valamit a párjának, de az meg sem hallotta. A kezében tartott vessző újra és újra lecsapott a karmazsinszínbe öltöztetett popóra. Az ütések egyre gyorsabban jöttek, s a lány szinte átbukott a fatörzsön, annyira ficánkolt. A feneke kínzón fájt, forróságot árasztott magából. Egyre erősebb csapások csíkozták bársonyos bőrét, s ő már egész testében reszketett. Hosszú, fájdalmas sikoly szakadt ki belőle, kiegyenesítette térdét és magasba tolta fenekét. Próbálta lerázni magáról a fájdalmat, s felkészülni a következő izzó ütésre, de nem jött több. A férfi gyönyörködve nézte a bíborvörösre páholt popsit, s óvatosan simogatta a halmokat. Felsegítette a reszkető lányt, s magához vonta. Tenyerét a tüzes popsira helyezve lassan ringatta Ninát, s halkan beszélt hozzá. Az indián lány elmosolyodott, majd vidáman felkacagott. Eltolta a férfit magától, s megdörzsölte lüktető hátsóját. Gyorsan magára húzta ruháját, s kézen ragadva a férfit magával vonszolta valahova. Evelyn nagy levegőket véve csitította vágtató szívét. Mikor már egy kicsit megnyugodott, elindult visszafele. Fehér Sast a zuhatag alatt állva találta. Felsőteste meztelen volt, de nadrágját magán hagyta. Evelyn pirulva gondolt arra, hogyha nem rá várt volna, biztos azt is leveszi. Hálát adott az égnek, hogy az indán nem tudja, mit is művelt a hasadékban. Fehér Sas kilépett a víz alól, s a vállára dobva ingét követte a feltűnően zavarban lévő, dekoltázsig elpirult lányt.

Írta: Ditta

Vadnyugati történet 3

2012-01-13T18:50:00.000+01:00

Evelyn másnap vidáman, frissen ébredt. Elégedetten ugrott ki az ágyból. Kíváncsian nézte meg a tükörben a popsiját, de egy-két piros vonalkán kívül mást nem látott. Elpirult, mikor eszébe jutott Fehér Sas. Nem igen tudta, hogyan fog a szeme elé kerülni. Kissé idegesen sietett le a konyhába, hogy reggelit készítsen. Az indián már ott üldögélt az egyik széken. Éppen hogy csak biccentett egyet, majd visszafordult az ablak felé, amin idáig kibámult. Evelynt rossz érzés töltötte el. Ahelyett, hogy megkönnyebbült volna, hogy a férfi láthatóan nem törődik a tegnap történtekkel, kifejezetten felbosszantotta. Végtére is nem akármilyen látványban volt része! A minimum az lenne, hogy zavarba jön, mikor meglátja a lányt. Mire elkészült a finom reggeli, Evelyn olyan mérges volt, hogy a tányért hangos csattanással vágta le Fehér Sas elé. Apja egy pillanatra felvonta a szemöldökét, de nem fordított figyelmet a dologra, annál inkább a félvér. Gondosan megnézte magának a lányt, aki ugyan épp háttal állt neki, de még így is sugárzott róla a sértettség. A férfi elmosolyodott. Nagyon tetszett neki a nő reakciója. Igazán reménykeltő volt. Nehéz éjszakája volt, egész este ébren tartotta a vágy. Kimondhatatlanul tetszett neki Evelyn. Gyönyörű volt, s tüzes. Mindenképpen szerette volna a maga asszonyának tudni, de várni akart az első lépésekkel addig, míg Keselyűt el nem kapják. A lány egész nap duzzogott, és még napokig nem tudta túltenni magát az indián közönyén. Nem ismerte volna be magának, de egyre jobban megtetszett neki a férfi. Biztonságban érezte magát mellette.
Egyre több embert ismert meg a városban, és őt is egyre többen ismerték, és kedvelték. Mindenkinek tetszett barátságos természete, bár a férjezetlen lányok eleinte csak a vetélytársat látták benne. Túl szépnek találták, és csöppet sem tetszett nekik, ahogy a férfiak körbedöngték. De Evelyn kedvességével lassan őket is meghódította. Csak egy lánnyal nem boldogult, Ann Wattonnal. Ann mindig is a város legszebb lányának tartotta magát. Valóban szép volt. Apró termetű, de tökéletes alakú, haja, s szeme fekete, szája szép metszésű. Csak aki nagyon figyelt, csak az vehette észre a szép szemekben villanó kegyetlen fényt. Ann nehezen tette túl magát a gyönyörű szőke lány érkezésén. Hát, még amikor kiderült, hogy Fehér Sas vigyáz rá! Ann ugyanis mindent megtett, hogy észrevetesse magát a férfival. Tetszett neki a magas, izmos férfi, de még jobban tetszett a pénztárcája. Arról is meg volt győződve, hogy az indián remek szerető lehet. Ann ugyanis nem volt az a szende szűzike, akinek láttatni szerette volna magát. A városban több férfiról is suttogtak, akinek odaadta magát. Mindent megtett, hogy befeketítse Evelynt, de egyre kevesebb sikert ért el. Egy nap Marcie nevű barátnőjével lépett be Evy a városka vegyesboltjába. Több árut is megrendelt, mikor megérkezett, és reggel értesítette a boltos, hogy mehet értük. Boldogan vette kezébe a finom levendula illatú szappant, s élvezettel szívta be illatát. Alig várta, hogy végre este legyen, s használhassa. Ann egy pillanatra azt hitte, hogy Fehér Sas végre nem kísérgeti a lányt, de aztán csalódottan vette észre az indiánt a bolt előtt ácsorogni.
- Jól is teszed, hogy beillatosítod magad Keselyűnek! – vetette oda keserűen a szőke szépségnek.
- Tessék? – fordult oda csodálkozva Evelyn.
- Miért? Talán bizony nem a szeretődnek illatosítod magad? – nevetett gúnyosan a gonosz teremtés.
- Mi…hogy én… mit képzelsz?! – habogott Evelyn döbbenten.
- Mit teszed magad? Mindenki tudja, mit tett veled az a rabló! Biztosan élvezted is, amilyen szemérmetlen vagy! – lépett közelebb Ann a két lányhoz. Marci egészen elvörösödött mérgében. Miután felmérte, hogy barátnője nincs olyan állapotban, hogy megvédhesse magát, kihúzta magát és a harctérre lépett.
- Bagoly mondja verébnek! Még hogy szemérmetlen! Ezt éppen az mondja, akit már a város kuplerájának madámja is be akart szervezni!
- Mit merészelsz! – vijjogott fel a fekete lány, de Marcie egy csöppet sem ijedt meg. Pontosan tudta, hogy igazat beszél. A seriff feleségeként mindenről elsőrendű értesülései voltak.
- Jobban tennéd, ha tisztességes nőknek a közelébe se jönnél. Ha sokáig jártatod a szádat, a végén még valaki beteszi az újságba a szeretőid listáját. Akkor aztán nem fogsz magadnak gazdag férjet! – sziszegte Marcie. Ann meg sem bírt szólalni, inkább kirohant az ajtón. A bolt előtt vett néhány mély levegőt, hogy megnyugodjon, majd bűbájos mosollyal az indiánhoz fordult.
- Ó! Kedves Fehér Sas, mit ácsorog itt? Jöjjön el hozzánk, meghívom egy finom süteményre. Édesanyám nemrég sütötte.
- Jó napot, Ann! Igazán kedves Öntől, az édesanyja kiváló süteményeket készít, de sajnos most nem érek rá. – szólt a férfi, majd besietett a boltba. Evelyn az ablakból figyelte, ahogy a fekete lány megpróbálja elbűvölni Fehér Sast, s most megkönnyebbülten sóhajtott fel. Egészen felvidult attól, hogy a férfi ott hagyta Annt. A kedve pedig még virágosabb lett, mikor Marcie elmesélte neki, hogy egy hét múlva nagy vásár lesz Wacoban. Ez az év legnagyobb eseménye, és Evelyn nagyon boldog volt, mert a washingtoni nyüzsgés után egy kicsit unta magát ebben a kisvárosban. Várakozásával ellentétben Waco nagyon nyugodt város volt. Tom, a seriff nagyon jól látta el feladatát. A hét izgatott várakozással telt. A vásár napján Marcie-val együtt vetették bele magukat a tömegbe, s Fehér Sas mindenhova követte őket. Nagyon nyugtalanította ez a vásár. Tökéletes alkalom lenne Keselyűnek. Rengeteg idegen ember, tömeg, zaj. A nap mégis békésen telt, és az indián is kezdett megnyugodni. Egy órával napnyugta előtt szólt Evelynnek, hogy ideje lenne hazafelé indulni.
- Ugyan, miért mennénk még! – szólt Marcie, aki remekül érezte magát.
- Egyre több a részeg cowboy, lassan már nem lesz itt biztonságos két nőnek. Nézzetek körül, az asszonyok mind hazafelé indulnak. – válaszolta az indián. Evelyn szétnézett, a férfinek valóban igaza volt, egyre több nő indult el hazafelé. Most, hogy felhívták rá a figyelmét, az is feltűnt neki, hogy egyre hangosabb a részeg gajdolás. A közelükben is ácsorgott néhány idegen cowboy, akik szemtelenül méregették őt.
- Marcie, igaza van Fehér Sasnak, menjünk haza! – kérte barátnőjét, de a sötétvörös hajú, kék szemű, törékeny lány csak nevetett, majd belevetette magát a tömegbe. Evelyn indult volna utána, de az indián visszatartotta. Gondban volt. Szerette volna védencét biztonságban tudni, de azt a szeles nőt is meg akarta védeni a saját butasága következményeitől. Körülnézett, hátha felfedezi valahol a seriffet, akinek itt kellett lennie valahol, de helyette Edwardot pillantotta meg. Láthatóan őket kereste. Odaintette magához.
- Vidd haza Evelynt, nekem még dolgom van. – A doktor látta a férfi komor tekintetét, s azonnal karon ragadta a lányát, aki engedelmesen követte. Nagyon aggódott forrófejű barátnőjéért, de ha valaki, akkor Fehér Sas képes őt megvédeni. Az indián elindult megkeresni a vörös lányt. Nem tartott sokáig, hogy egy dulakodás kellős közepén megpillantotta. Két részeg cowboy vitatkozott rajta, s ide-oda rángatták a karjainál fogva. A lány ruhája fel volt tépve a mellkasánál, ami szabad belátást biztosított gömbölyű mellére az erősen ittas férfi nézőközönség legnagyobb gyönyörűségére. Az indián egyetlen ismerőst sem látott közöttük, de határozottan indult meg feléjük. Szerencsére a másik irányból ugyanekkor indult meg a seriff egyik helyettese, Pete is. Fehér Sas nem pocsékolta az idejét felesleges szavakra, hanem kezét ökölbe szorítva állon vágta a nagyobb darab fickót. Az megtántorodott, és elengedte a lányt. A másik diadalittasan felkiáltott, s magához rántotta Marcie-t, aki rémülten felkiáltott. A következő pillanatban már a földön ücsörgött, miközben megpróbálta kebleit elfedni. Pete ugyanis hátulról a könyökhajlatába kapta fogva tartója nyakát, s erősen megszorította. Közben a nagydarab fickó összeszedte magát, s kést rántva az indiánra vetette magát. A félvér két kézzel elkapta a kést tartót kezet, majd megfordult, s a fickó kezét erősen lefelé rántotta. A részeg könyökét megtámasztotta az indián válla, s mikor lefelé húzta hangosan megreccsent. A cowboy üvöltve engedte el a kést, de Fehér Sas még egyet rántott a kezén, mire az hangos roppanással tört el. A nagydarab visítva rogyott a földre, az indián pedig belerúgott az állába, mire az rögtön elhallgatott, mivel ájultan általában nem kiabál senki sem. A félvér azonnal a másik férfit kereste a tekintetével, de nem volt szükség a segítségére. Ott feküdt Pete lábainál, aki éppen akkor törölgette felrepedt szájáról a vért. Az indián gyorsan körülnézett, nincs-e még valaki, aki elhullott cimborái helyett a küzdőtérre lépne, de a többi férfi csak részegen röhögött. Pár másodperccel később a seriff is befutott, s összehúzott szemmel méregette nejét.
- Mi történt? – kérdezte halkan, s Marcie összeborzongott. Ismerte már ezt a hangot, s semmi jót nem ígért.
- Én… én belesodródtam egy nagyobb tömegbe, s valahogy elszakadtam Evelynéktől, és ez a két férfi megtámadott – mondta sietve.
- Pete? – kérdezte a seriff, de szemét továbbra sem vette le asszonyáról.
- Én csak annyit láttam, hogy ez a két állat rángatja a feleséged – jött a válasz.
- Fehér Sas? – fordult most a másik férfihoz Tom. Az indián zavarba jött. Nem akarta elárulni a nőt, de hazudni sem fog a kedvéért, így hát nem mondott semmit, csak összeszorította a száját. A seriffnek ennyi is elég volt.
- Pete, kísérd haza Marcie-t, és maradj a házban, míg haza nem érek. – Már nem nézett a nejére. Intett az embereinek, akik elcipelték a dutyiba a két jómadarat.
- Köszönöm! – fogott kezet Fehér Sassal, aki csak biccentett, s sietett haza az ő tüzes asszonyához.
- Mi történt? Marcie hol van? Jól van? – támadt rá azonnal Evelyn, ahogy belépett a házba. Az indián mindent elmondott, majd hozzá tette:
- A barátnőd jól van. Most még jól.
- Ezt hogy érted? – nézett rá nagy szemekkel a lány, de a férfi nem válaszolt, csak nézett rá. Evelyn lassan megértette mit akart mondani Fehér Sas.
- Óóó! – súgta, s sajnálkozva gondolt Marcie-ra. Sajnálkozva, és kis bizsergő izgalommal.
Na, ezt az izgalmat Marcie most egyáltalán nem érezte. Tudta, hogy nagyon elvetette a sulykot. Hiába öltött hálóruhát, s feküdt le, csak forgolódott az ágyban. Jóval elmúlhatott éjfél, mikor hallotta, hogy a férje megjött. Tom pár szóban köszönetet mondott Pete-nek, majd hazaküldte. Lassan sétált fel az emeletre a hálószobába. Az ágyban ott feküdt a nő, akit feleségül vett, és akit mindennél jobban szeretett. Úgy tett, mintha aludna, de mikor Tom a pisztolytartó övét az asztalra dobta, összerándult a zajra. A seriff megállt az ágy lábánál.
- Gyere ide! – szólt. A nő tudta, feleslegesen színleli az alvást, így felült, s félve pillantott férjére, akinek a kezében kötelet pillantott meg.
- Minek menjek? – kérdezte durcásan, de a férfi nem válaszolt, csak szeme szűkült össze. Marcie lassan felkelt, s még lassabban, szinte vánszorogva a seriff mellé sétált. Abban a pillanatban kötél került az egyik csuklójára. A lány felkiáltott, s elkezdte rángatni a kezét, de Tom ezzel mit sem törődve megfordította úgy, hogy neki háttal álljon, s az ágy vastámlájának egyik széléhez kötözte a nő kezét, majd a másik csuklóra is hurok került. Marcie próbált kitörni, de a férje nekinyomta őt az ágytámlának. Tom a tarkójánál fogva rádöntötte a támlára, majd így tartotta, míg a kötelet át nem hurkolta az ágytámla másik szélén. A lány kezeit kitárva rögzítette, így az nem tudott felegyenesedni. Nagyon kényelmetlen helyzet volt.
- Beszéltem Shara Bloommal. Ott állt mellettetek, mikor beszaladtál a tömegbe – szólt a férfi, majd letépdeste a hálóruhát a remegő asszonyról, aki nemsokára teljesen meztelenül ácsorgott az ágy lábánál. Megpróbált letérdelni, hogy elrejtse popsiját a férfi elől, de kifeszített keze miatt ez nem sikerült, csak minimális térdhajlításra volt képes.
- Hazudtál nekem. Én vagyok itt a seriff, én tartom fenn a rendet. Szerinted milyen fényt vet rám, ha elhiszem a hazugságodat? Lehet jó seriff az, akit a neje az orránál fogva vezet? Ezenkívül veszélybe sodortad a doktor lányát…
- Nem igaz! Sose tennék olyat! – tiltakozott Marcie.
- Valóban? Arra a lányra Keselyű feni a fogát. Az a férfi, akinek rá kellett volna vigyáznia, téged védelmezett, tehát veszélybe sodortad. – A lány nem mondott semmit, mert pontosan tudta, igaza van a férjének.
- Nem beszélve arról, hogy magadat is óriási veszélynek tetted ki. Ha veled bármi történt volna, széttépem azokat a nyomorultakat. Elevenen nyúzom meg őket, mielőtt a préri kutyák elé lököm a testüket. – Tom sápadtan hunyta be szemét, mielőtt folytatta volna. – Az egyikük Őrült Jack volt. Három államban körözik rablásért, gyilkosságért, erőszakért, emberrablásért. Utoljára elrabolt egy 20 éves lányt, megerőszakolta, félholtra kínozta. Majd mikor elege lett belőle, a lova mögé kötötte, s addig vonszolta a sziklás talajon, míg ki nem lehelte a lelkét. – Marcie arcán könnyek csordultak végig. Most teljesen átérezte mit tett, s hallotta férje hangjában a kínt. Tudta, hogy nagyon szereti őt. De az nem fogja visszatartani attól, hogy most alaposan elverje. Hallotta a távolodó lépteket, majd egy darabig csend volt. Nem tudta, mit tartogat számára a férje. Mikor újra belépett a szobába, egy szíjat látott a kezében, s azt a kis ostort, amit fogathajtáshoz vett, de sosem használt. Mikor megvette, kíváncsi volt milyen érzés, ezért ráütött vele a lába szárára. Nem ütött igazán erőset, de mégis csípett, égetett, s a vörös csíkocska még órák múlva is látszott. És most ez a szerszám volt Tom kezében. Az ostort az ágyra hajította, s a szíjat kettéhajtva vette a kezébe. Mikor rácsapott vele a gömbölyű popsira, Marcie felnyögött, s térde berogyott. A férfi nem várta meg, hogy újra kiegyenesedjenek lábai, máris lecsapott. A vastag szíj újabb, és újabb vöröslő csíkot húzott a kényes bőrre. A lány összeharapta a száját, és apró nyögéseken kívül nem adott ki hangot. Testét máris veríték lepte el. Minden ütésnél megrándult, s félgömbjei megfeszültek. Máskor a férje mindig megvárta, hogy ellazítsa magát, de most nem várt, újra lesújtott. A bársonyos popsi hamarosan kíntáncot járt a csípős ütések ritmusában. Marcie már nem volt csöndben, hangosan nyöszörgött, ahogy egyre erősebben égett a feneke. Popója halvány rózsaszínből pirosra, majd vörösre változott. Nem volt már e gömbölyűségen olyan hely, ami ne világított volna sötét karmazsin színben. Szinte táncolt a lány, rázta a popsiját, s ahogy mocorgott, úgy állt egyre szélesebb terpeszbe. Tom rendes körülmények között gyönyörködve nézte volna a kis puncit, de most végtelenül mérges volt. Egyre tombolt benne a fájdalom, képtelen volt nem gondolni arra, mi történhetett volna a feleségével. Nem kímélte a vöröslő halmokat, alaposan megjáratta rajtuk a szíjat. Marcie már fel-felkiáltott a perzselő fájdalom miatt. Lángolt az egész ülepe. Felkapta a fejét, s vörös hajzuhataga a hátára omlott.
- Jaj, jaaaj! – nyöszörgött, s csípőjét tekergette. Ahogy kifordult, egy-két csapás az oldalát is megcsípte, amitől felsikkantott.
- Eléég! – kiáltotta, s Tom valóban abbahagyta, de csak azért, hogy a szíjat ledobva az ostort vegye a kezébe.
- Ne, neee! – jajgatott a lány, de az ostor kíméletlenül csípős csókjai elől nem volt menekvés. Egyre csak rajzolta a csíkokat a már így is lüktetve sajgó popsira, melynek halmai hol összeszorultak, hol szétnyíltak. Marcie a következő égető csapás hatására lábujjhegyre emelkedett, s így feneke még feljebb került. Tom egyre erősebben ütötte a kiszolgáltatott, szenvedő popsit. Egyetlen bőrfelületet sem hagyott ki, az érzékeny alsó részeket sem. A lány feneke annyira járt, hogy néhány ütés a combokra is lecsúszott. A parázsló hátsón egyre több hurka jelent meg, jelezve, a lány bőre már nem bírja sokáig a szenvedést. Tom még oda vágott párat a lüktető popsira, majd elhajította az ostort. Eloldozta a zokogó lányt, aki azonnal a popsijához kapott, s finoman dörzsölgette. A férfi szótlanul nézte a potyogó könnyeket, amelyek végiggördültek Marcie arcán.
- Ne haragudj, bocsáss meg! – sírta a lány, s a férfi végre magához ölelte.
- Soha, soha többet ne tégy ilyet velem, megértetted! Soha! – zihálta rekedten, s egyre jobban szorította az asszonyt.
- Ígérem – súgta a nő, s annak ellenére, hogy feneke fájdalmasan lüktetve izzott, s forróságot árasztott magából, boldogságot és hálát érzett ilyen lángoló szerelem láttán.

Írta: Ditta

Vadnyugati történet 2

2012-01-06T22:31:00.000+01:00

Evelyn abban a pillanatban tekergetni kezdte a csuklóját, ahogy Keselyű után becsukódott az ajtó. Abban bízott, hogy meg tudja lazítani, de ehelyett csak még jobban megszorult. Ekkor megpróbálta kitépni a vaskarikát a gerendából, de az meg sem mozdult. Hosszú-hosszú perceket pazarolt szabadulási kísérletekre, de csak a csuklója sajgott egyre jobban. Végül feladta. Úgy gondolta, jobb, ha az erejét akkora tartogatja, majd ha a bandita visszatér, mert nem fogja magát harc nélkül megadni. A felkelő, megtelt hold fényébe fürdette arcát. Ezüstös sugarak szikráztak szőke haján, s szinte áttetszővé varázsolták ruháját. Egyre fáradtabb volt. Ha nem akarta, hogy teljes súlya a csuklóira nehezedjen, lábujjhegyre kellett emelkednie. Nem tudta, mennyi ideig állt ebben a kényelmetlen helyzetben, de úgy érezte már hosszú órák teltek el. Egyszer csak patadobogást hallott, mely egyre erősödött. Férfiak kiáltoztak, és valaki felrántotta az ajtót. Evelyn felkészült a belépő sötét alak támadására. Száját keményen összeszorított, s fejét büszkén emelte fel.
- Evelyn! – kiáltott fel a férfi.
- Apa! – sikított fel a lány, s megkönnyebbülésében sírva fakadt. Edward sietve levágta lányát a kötélről, aki kimerülten omlott karjaiba.
- Szedd össze magad, kicsim! – kérte az orvos. – Hol van Keselyű és a bandája?
- Elmentek. Azt mondta 1-2 órára, de már sokkal több idő telt el annál – felelte a lány, miközben apja kérésének engedve felegyenesedett, s mély levegő vételekkel csillapította sírását.
- Akkor bármelyik pillanatban visszajöhetnek – szólt a mellén seriff jelvényt viselő férfi, aki idáig csendben figyelt. – Végre elkaphatom őket! – sziszegte, s kifordult a szobából.
- Evelyn nyomatékosan megkérlek, hogy addig, amíg nem szólok, ne tedd ki a lábad az ajtón. Megértetted? – mondta komolyan Evelynnek az apja.
- Mi folyik itt? Miért nem megyünk innen? Mit…
- Evelyn! Kérlek! A biztonságod érdekében ne mozdulj ki innen! – kiáltott a lányára Edward, s ő is kisietett. Evelyn dermedten bámulta a becsukódó ajtót, majd lassan az ágyhoz sétált. Megpróbálta a kis ablakon keresztül kilesve kideríteni mi történik, de hiába világított meg mindent a hold, senkit sem látott odakinn. Már éppen elszánta magát, hogy igenis kimegy, mikor újra patadübörgést hallott, majd rá pár másodpercre lövések dörrentek. Evelyn riadtan hátrált el az ablaktól. Bekuporodott az egyik sarokba, úgy hallgatta a csata rémisztő hangjait. Lovak nyerítettek, férfiak kiabáltak, és mindennél hangosabban dörögtek a fegyverek. A lány végtelen hosszúnak érezte az időt, mire újra csend lett. Felpattant, s kirontott az ajtón. Apja minden figyelmeztetését kitörölte a fejéből a rettegés. Csak pár lépést tett meg a szabadban, mikor egy iszonyatos alak vetődött rá, s ezzel egy időben lövés dörrent. Újra kezdődött a harc, de Evelyn nem törődött vele, mert a férfinak hosszú barna haja, s homlokpántja volt. A lányt elöntötte a pánik. Egy indián! Kétségbeesetten vergődött, s teli torokból sikoltozott. Körmei végigszántottak a meglepett férfi nyakán, hosszú árkokat vágva bőrébe.
- Nyugodj már meg, asszony! – kiáltotta a rézbőrű, de Evelynt még a tökéletes angol kiejtésű szavai sem nyugtatták meg. Igazából nem is hallotta őket. Tágra nyílt szeme vakon meredt a világra, csak a fejében pergő képeket látta. Lángoló házak, legyilkolt nők, gyerekek, megcsonkított férfiak. Nem hallotta azt sem, hogy újra vége szakadt a lövöldözésnek. Az indián felkelt és a lányt is felrántotta. Szorosan fogta a vonagló nő mindkét karját.
- Evelyn, Evy! Kicsikém, nyugodj meg! – rohant hozzá Edward, s a mellére szorította.
- Indián, öld meg, lődd le! – sikoltotta a lány.
- Már miért tennék olyat? Ez a férfi mentette meg az életedet! – Eltartott pár pillanatig, míg apja szavai áthatoltak a rettegés ködén, s megértette őket.
- Meg… megmentette az…
- Életedet, igen! Meg is sérült! – És valóban az indián szarvasbőr ingén egyre nagyobb vérfolt terjedt.
- Hadd nézzem meg! – lépett mellé az orvos. Finoman elhúzta az inget, s szemügyre vette a sérült vállat. – Nem látom a kimeneti nyílást. Ez sajnos bent maradt, ki kell vennem, de nincs nagyobb baj.
Evelynt egészen kijózanította a vér látványa. Már nem csak nézett, hanem látott is. Remegve kapta kezét a szájához. Mindenhol halottak feküdtek a földön. Keselyű bandája megsemmisült, míg a seriff csapata egy-két kisebb sérüléssel megúszta.
- Hol van a Keselyű? – suttogta a lány a hányingerrel küzdve.
- Meglépett abban a zűrzavarban, amit te okoztál azzal, hogy nem maradtál a házban! – mordult rá mérgesen az apja. – Nem megmondtam, hogy maradj benn? Az engedetlenséged miatt elmenekült egy bűnöző, aki már rég megérett az akasztófára, és komolyan megsérült egy ember!
- Ha az én törzsem asszonya volnál, most itt nyomban csíkosra verném a meztelen hátsódat! – szólalt meg az indián. A lánynak arcába szökött a vér, s hatalmas pofont kevert le az indiánnak, akinek arcizma sem rándult.
- Megérdemled, és meg is kapod! – vetette oda még a levegő után kapkodó lánynak, majd elsétált.
- Hallottad mit merészelt mondani ez a szemtelen vadember? – fordult támogatásért az apjához.
- Nem keleten vagyunk, lányom. Keményebb emberek, keményebb törvények járnak errefelé. Meg kell tanulnod kordában tartanod azt a forró véredet, mert nagy bajba kerülhetsz. Mi ütött beléd?! Ez az ember a testével fogta fel a neked szánt golyót! És nem vadember! Félvér, de még ha teljesen indián is lenne, akkor sem beszélhetnél így róla!
- De apa, nem hallottad mit mondott? – kérdezte Evelyn bizonytalan hangon. Lelkiismerete egyre jobban furdalta. Abban a pillanatban megbánta a pofont, ahogy az elcsattant. Megütni egy sebesült embert, aki ráadásul az életét áldozta volna érte! A lány egészen elborzadt attól, amit tett.
- Jó a fülem – felelte Edward. – Bele kell szoknod az új környezetbe. Én már láttam olyat, mióta itt vagyok, hogy egy férfi az utcán fenekelte el a feleségét. Nem győzöm hangsúlyozni, ez itt nem a civilizált kelet, nem hiába hívják vadnyugatnak… Gyere, menjünk! – fogta meg lánya karját a férfi, s a lovához vezette. Egy lendülettel nyeregbe szökkent, majd lehajolt, hogy maga elé emelje Evelynt. A lánynak sehogy sem akaródzott ráülni megkínzott popsijára. Önkéntelenül megdörzsölte sajgó fenekét, s kétségbe esve körülnézett más utazási lehetőség után. Szeme összeakadt az indián pillantásával. Fülig vörösödve jött rá, hogy a rézbőrű tisztában van a helyzetével. Apja türelmetlenül nyújtotta kezét.
- Gyere, indulnunk kell! – A lány beletörődve hagyta, hogy Edward a nyeregbe emelje.
Mire Wacoba értek, a lány feneke újra izzott. Boldogan hagyta, hogy a seriff lesegítse a lóról.
- Doki, beszélnünk kell!
- Rendben, de előbb kivenném Fehér Sasból a golyót. – A seriff bólintott, majd a dolga után sietett. Edward és az indián elindult egy tornácos, csinosan fehérre festett ház felé. Evelyn tétovázva követte őket. Ez lenne az új otthona?
- Evy, kérlek, siess! Segítened kell kivenni a golyót – szólt hátra az orvos. – Ez a házunk, amint látod szép, tiszta, kényelmes és meglehetősen nagy. A földszinti szobát alakítottam ki rendelőnek. Erre van, gyere! – Edward bevezette a lányt a jól felszerelt rendelőbe, ahol Fehér Sas már az erre a célra kialakított hosszú, párnázott asztalon ült. Szarvasbőr ingét egy székre dobta. Széles mellkasán vékony csíkban csordogált a vér. Az orvos elővette a fertőtlenítőt, és a megfelelő orvosi eszközöket. Átmosta a sebet, majd elővett egy hosszú, lapított végű csipeszt.
- Evy, támaszd meg Fehér Sas vállát! – A lány engedelmesen a férfi mögé lépett, s a hátára tette kezeit. Az indián figyelmesen nézte a sápadt lányt. Talán azt fontolgatta, nem fog-e elájulni. Nem tudhatta, hogy Evelyn gyakran segített apjának Washingtonban is. Most is biztos kézzel támasztotta meg a félvér vállát, csak a férfi komor tekintete zavarta. A bronzszínű arcból csak úgy sütött a kék szempár.
- Kezdem – sóhajtott Edward, s a csipeszt finoman bevetette a sebbe. Evelyn érezte, hogyan feszülnek meg az izmok az indián hátán a fájdalomtól. A csipesz elérte a golyót, s a doktor megragadta. Határozott húzás, de a lövedék kicsúszott a szárak közül, és a fémeszköz üresen csúszott ki a sebből.
- Beszorult – dörmögte Edward, s újra bevezette a csipeszt. Fehér Sas összeszorította fogait, és meg sem nyikkant, de halántékán izzadságcseppek ütköztek ki. Evelyn borzalmasan érezte magát. Ez miatta van, az ő hibájából szenved ez a férfi. És ő hálából még meg is ütötte! Nagyon megkönnyebbült, mikor másodjára sikerült kiemelni a golyót, ami halk koppanással landolt egy tálkában. Az orvos újra fertőtlenítette a sebet, majd gyors mozdulatokkal átkötözte. Fehér Sas a vállára dobta az ingét, s Edwarddal együtt elhagyta a rendelőt. Evelyn rendet rakott, bár arra nem tudta rászánni magát, hogy a kiemelt revolvergolyó közelébe menjen, így az ott maradt a tálkában. Az apját a nappaliban találta, meglehetősen gondterheltnek látszott.
- Fehér Sasnak kék a szeme – jegyezte meg. Az apja biccentett.
- Hiszen mondtam, hogy félvér. Az apja egy helyi, igen jómódú gazda volt. Mikor ideérkezett, nem volt egy huncut vasa sem, saját erejéből építette ki a gazdaságát. Ma ez az egyik legnagyobb birtok a környéken. Magához vett egy indián asszonyt feleségnek, bár csak indián szokás szerint esküdtek meg. A többiek nem nézték jó szemmel, főleg miután alaposan megszedte magát. Egyre csak nőtt rajta a nyomás, hogy fehér asszonyt vegyen feleségül. Indián asszonya nagyon okos volt, és nagyon szerette az urát. Nem akarta, hogy miatta bajba kerüljön. Ráadásul túl büszke is volt, nem akarta, hogy elküldjék. Így egy napon saját magától elment. Eltűnt, s a férje hiába kereste. Mert nagyon sokáig kereste, szerette a nőt. Végül feladta, és elvett egy fehér asszonyt, aki belehalt a szülésbe a kisbabával együtt. Többé nem nősült meg. Egy nap felbukkant az indián asszony egy öt éves kisfiút vezetve a kezénél fogva. A kicsinek pont olyan kék volt a szeme, mint az apjának. A nő nem maradt vele, de a gyerek igen. Innentől kezdve Fehér Sas hol a ranchen élt, hol az indiánokkal. Mikor az apja meghalt, ő örökölt mindent, és mondhatom, remekül vezeti a gazdaságot, bár szereti a szabadságot, és időnként eltűnik az indiánok között. Sok lány szívesen lenne a helyedben – mosolyodott el halványan Edward.
- A helyemben? – kérdezte értetlenül Evelyn.
- A seriff nagyon aggódik, amiért Keselyű eltűnt. Szerinte veszélyben vagy. Így meg kértem Fehér Sast, hogy vigyázzon rád.
- Pont őt?! Nem akarom! Ez nevetséges! Minek jönne ide Keselyű! – tiltakozott a lány, aki nem akarta magán érezni többé a férfi nyugtalanító pillantását.
- Ne vitatkozz! Nála megbízhatóbb ember nincs a környéken. Vele nyugodt szívvel hagylak magadra, mikor beteghez kell mennem. Már bizonyított – Edward lágyan megsimogatta a lánya arcát. – Senki másra nem mernélek rábízni, amilyen gyönyörű vagy. Bizony! Fehér Sas ma már be is költözik a melletted lévő kis szobába. Jaj, hiszen te még nem is láttad a szobád. Gyere, kicsim! – fogta kézen apja a lányt s felvezette az emeletre. A folyosó végén lévő ajtón nyitott be. Igazán csinos kis szoba volt, széles ággyal, szép kidolgozású szekrényekkel, hatalmas ablakokkal, amelyek egy kis, gondozott kertecskére nyíltak. Evelyn táskái az ágy mellett hevertek a földön. Elöntötték szép szemeit a könnyek.
- Jaj, apa! Elvitte anya képét – sírta el magát. Apja gyengéden átkarolta, s lágyan ringatta, míg meg nem nyugodott.
Evelyn borzalmasan kimerült volt. Biztos volt benne, hogy mozdulatlanul fogja átaludni az éjszakát. Ehhez képest egy órán belül zihálva, verítékezve ébredt. Nyomasztó álma volt. Újra a rendelőben voltak, s látta, ahogy az apja kiveszi a golyót az indián testéből. Az én hibám, az én hibám, zakatolt a fejében. Megkönnyebbült, mikor a golyó a tálkába koppant. De ekkor a csipesz újra belevájt a sebbe, s újabb golyót emelt ki, majd még egyet, és még egyet. Sosem volt vége. Evelyn érezte a keze alatt megfeszülő izmokat, s tudta, Fehér Sas iszonyú kínokat él át… miatta. Ezen az estén ahányszor csak elaludt, mindig ezt az álmot látta. Reggel nyúzottan, kimerülten ébredt fel. Apja megpróbálta visszaküldeni pihenni, de ő nem volt hajlandó rá. Félt az újabb álmoktól. Inkább kitakarította a házat, majd kora délután segített az apjának a rendelőben. Az indián férfi egész idő alatt a nyomában volt. Érdekes módon a lányt egészen megnyugtatta a jelenléte. Csak akkor pirult el, mikor úgy érezte, a kék szemek átható pillantása kerek popsiján pihen meg. Estére remegett a fáradtságtól. Álomtalan alvást remélt, de még az előzőnél is rémesebb éjszakája volt. Álmában egy sír előtt térdelt. Könnyei sűrűn hullottak, miközben egy csokor virágot helyezett a földhalomra. Ekkor egy oszlásban lévő kéz tört elő a föld alól, s megragadta a karját. Eszelősen sikoltozva próbált menekülni, de mozdulni sem bírt. A sír felpúposodott, majd a leguruló göröngyök közül kiemelkedett Fehér Sas.
- Miattad, miattad! – hörögte, s szájából férgek potyogtak a lány hajára.
És ez így ment napokon át, akárhányszor csak elaludt. Iszonyatos állapotban volt. Haja ziláltan omlott vállára, szemei beesetten, karikásan, vérhálósan lüktettek. Bőre elszürkült, keze reszketett. Egy hétig bírta, nem tovább. Tudta, hogy aznap az apja az öreg Fredhez megy ki egy távoli ranchre. Órákig lesz távol. Odalépett az indiánhoz, aki a tornácon ülve farigcsált.
- Nem bírom tovább, megőrülök! Büntessen meg a hibámért! Verjen el, tegyen bármit, de legyen vége! – suttogta. A férfi elgondolkodva nézett rá. Látta mennyire szenved a lány, és őszintén sajnálta. Nem gondolta komolyan, hogy el fogja páholni, csak a pofon miatt érzett dühe mondatta vele. Nem gondolta volna, hogy Evelynt ennyire meggyötri a lelkiismerete. Lassan bólintott. Úgy tűnik, ha segíteni akar a szerencsétlen teremtésen, meg kell tennie.
- Apám nemsokára elmegy, akkor jöjjön a szobámba, és hozza magával… hozzon magával, amit jónak lát – mondta a lány, s besietett a házba. A férfi pár pillanatra eltűnt, majd tovább forgatta kését. Senki sem figyelte meg, hogy most nem egy vastag darab ágból farag szobrot, hanem vékony, suhogós vesszőt háncsol le. Miután az orvos elügetett, Evelyn felsietett a szobájába. Jól emlékezett mit mondott Fehér Sas a pucér popsira való fenyítésről, így remegő kézzel oldotta meg bugyogóján a madzagot, s levette magáról. Így várt rá. Mikor belépett kiszáradt szájjal kérdezte:
- Hogyan? – A férfi egy széket helyezett a szoba közepére. Semmit sem kellett mondania, a lány odalépett, derekára húzta szoknyáját, majd szorosan összezárt lábbal előrehajolt, és rátámaszkodott a szék ülőrészére. Fehér Sas megfeszült a csupasz popsi láttán. Gyönyörűen gömbölyödött. Megsuhogtatta a vesszőt, amit fél perccel ezelőtt a lány olyan rémült tekintettel nézett. A lány riadtan összehúzta popsiját, de mivel a várt ütés nem jött, ellazította. Abban a pillanatban lecsapott rá a hajlékony pálca, s piros vonalat rajzolt selyembőrére. A lány felkiáltott az éles fájdalomtól, s térde berogyott. De a következő pillanatban már visszanyomta a popsiját, s várta a következő csapást.
- Megérdemlem! – gondolta. A vékony vessző lassú táncot járt halmain, finoman szabdalva a lány fenekét, de ő már fel sem kiáltott, térdét sem rogyasztotta be. Megérdemlem, megérdemlem, zakatolt a fejében, miközben érezte, hogy perzselő hőség önti el hátsóját. Fehér Sas látta, hogy a lánynak nem elég, amit kapott, így jóval nagyobb erővel csapott le. Evelyn felnyögött, fenekét megriszálta, mintha lerázhatná a csípős érzést. Most már folyamatosan járt a popsija, szinte táncot lejtett a férfi gyönyörtől káprázó szeme előtt. Halkan fel-felkiáltott, mikor a pálca új nyomot húzott tomporára, amely lassan rózsapirosba öltözött, és melyet sötétpiros csíkok tarkítottak. Térdeit felváltva hajlítgatta be, s kicsiket lépett. Így már nem szorította össze combjait. Nem is tudta, milyen látványt tárt fel a férfinak. Az indián vágya hevesen lobogott, de nem hagyta magát elsodorni. Keményen, egyre gyorsuló ütemben verte az előtte gömbölyödő bársonyos popsit. A lány össze- összeszorította félgömbjeit, már jajgatott az izzó fájdalomtól, de fenekét engedelmesen tartotta a magasba. Reszketett, s így feneke is remegett. Testét könnyű veríték lepte el, popsija vörösen fénylett. A férfi most kettes csomagokat osztott ki, ugyanoda célozva. A második mindig sokkal jobban fájt, és ilyenkor Evelyn nagyot kiáltott. Fenekét is egészen szorosan összehúzta, de nem sokáig, a záporozó kemény ütések tüzében össze-visszatáncolt a páratlan szépségű popó. Izzott, égett, lángolt ez a popsi, minden egyes ütés fájdalmasabb volt, mint az előző. Fehér Sas nem hagyott időt a fájdalom eltompulására, még égetett az előző csapás, mikor már újra lesújtott.
- Elég, nem bírom! – kiáltott a lány, de szemei szárazok voltak, így a férfi csak egy pillanatra pihent meg, amíg egy másig pálcát is a kezébe vett. Most egyszerre kettővel csapott oda, s a lány fájdalmasan felsikoltott:
- Jaj! De fáj! Neee! Ahhh! – rimánkodott, de meg sem próbált menekülni, fenekét az ütések elé tartotta. Egészen lehajolt a székre, amitől a feneke még feszesebben és magasabban domborodott. Időnként lábujjhegyre emelkedett, majd berogyott a térde. Egyre nagyobb terpeszbe állt, s a férfi csodálattal nézte a finom szőke pihékkel keretezett puncit.
- Elég! Kééérem! Aaa! – nyöszörgött a lány. Hátsója kínkeringőt járt. A férfi úgy vélte nem lehet már sok hátra, hát minden eddiginél keményebben ütött, és szándékosan azt a területet szántotta pálcáival, ami a legsötétebb vörösben égett. Itt-ott hurkák jelentek meg a szenvedő popsin, s a lány végre halkan felzokogott. Fehér Sas most a nagyon érzékeny alsó részt vette újra kezelés alá, s alaposan megcsapkodta a rángatózó feneket. A lány végül hangosan felsikoltott, s zokogásban tört ki. Az indián azonnal abbahagyta a vesszőzést. Keze már elindult, hogy megsimogassa a megkínzott popót, de idejében leállította a mozdulatot. Inkább csak felsegítette a lányt s eligazgatta rajta a szoknyát. A lány arcán nyoma sem volt szürkeségnek, szinte olyan piros volt, mint a feneke.
- Azt hiszem, most már minden rendben lesz – szólalt meg a férfi, majd a pálcákkal a kezében elhagyta a szobát. Evelyn sóhajtozva dörzsölte meg lángoló fenekét. Odalépett a fésülködőasztalához, s szoknyáját a magasba húzva szemlélte a tükörben a hátsóját.
- Fehér Sas alapos munkát végzett – állapította meg, de lelke napok óta először volt nyugodt. Feneke sem égett már annyira kínzón, bár erősen lüktetett, sajgott, és a nap során nem esett kényelmesen az ülés. Edwardot kellemes meglepetés várta, mikor hazaért. Nagyon aggódott lányáért, és most azt látta, hogy lánya vidáman énekel a konyhában, miközben íncsiklandozóan illatos süteményeket lát el cukormázzal. Azt ugyan nem értette, miért nem ül le Evy evés közben, de nem is érdekelte. Csak a piros arcocskát, és a fényesen ragyogó szemeket látta. Este Evelyn végre álom nélkül aludt, s csak egy-egy pillanatra ébredt fel, mikor véletlenül ráhengeredett a még mindig forróságot árasztó popsijára.

Írta: Ditta

Hogy tetszett? Legyen folytatás? Várjuk a hozzászólásokat.

Vadnyugati történet 1

2012-01-02T17:06:00.000+01:00

Ditta már az újév 2. napján egy izgalmas vadnyugati történettel kedveskedik a blog olvasóinak

*********************

Evelyn kimerülten dőlt hátra az ülésen. Napok óta zötyögött ebben az átkozott postakocsiban, nyelte a port, tűrte a meleget, s szagolta úti társai nem kimondott parfüm illatát. Hihetetlen, hogy most itt van. Fél évvel ezelőtt még a washingtoni társasági élet ünnepelt sztárja volt, annyi udvarlóval, hogy nem győzte fejben tartani a nevüket. Aztán hirtelen apja, az elismert sebészorvos, valami eszméletlen ötlettel állt elő. Nyugatra akar menni, ahol átveszi egy Waco nevű porfészekben az orvosi rendelőt egy régi tanárától, aki vissza akar vonulni. Fiatal korában a hadsereg orvosaként bebarangolta az egész vadnyugatot, s csak két szép szempár kedvéért hagyott fel ezzel az életmóddal, s telepedett le keleten. Felesége immár 5 éve halott, s ő egyre jobban vágyódott vissza oda, ahol boldog ifjúkora telt. Mikor a tervét lánya elé tárta, természetesen felajánlotta, hogy Washingtonban maradhat, Anne néninél, de a lány mélységes iszonnyal utasította vissza. A „néni” édesanyja távoli rokona volt, s mindössze 6 évvel volt idősebb a 20 éves Evelynnél. Ez még nem is lett volna baj, de Anne a fejébe vette, hogy elveteti magát a jóképű, gazdag orvossal. Az utóbbi időben egyre kiállhatatlanabb lett a lánnyal, mivel úgy vélte, ha eltávolítja a háztól, sokkal könnyebben behálózhatja a 42 éves férfit. Egészen összeomlott, mikor rájött, hogy feleslegesen bűbájoskodott Evelyn apjával. Rettenetes hisztit rendezett, majd félájultan omlott a nappali szőnyegére, de természetesen semmit sem ért el vele, Edward már döntött. Előreutazott, hogy mindent elrendezzen, s lányát már normális környezetben várhassa. Addig Anne vigyázott Evelynre, és mindent megtett, hogy pokollá tegye számára a hátralévő időt. Nagy figyelmet fordított arra, hogy a lány minél több indiánokról szóló rémtörténettel ismerkedjen meg. Sajnos ezen a téren némi sikert ért el, bár Evelyn a világ minden kincséért sem ismerte volna el, de az utazás előtt rettenetes rémálmok gyötörték, felgyújtott házakról, s festett arcú indiánokról, akik meg akarták skalpolni. Mikor elérkezett az indulás napja a lány őszintén megkönnyebbült, még úgy is, hogy Anne alaposan elhanyagolta a védelmét. Edward komoly összeget bocsátott a rendelkezésére, arra a célra, hogy négy keménykötésű, megbízható fegyverest fogadjon fel a lánya mellé. Ehhez képest megkérte az unokatestvérét, aki szintén ebbe a városkába tartott, hogy kísérje el gyámolítottját. Ez a rokon pedig minden volt, de nem keménykötésű, s ha pisztolyt vett a kezébe… nos… mindenki biztonságban érezhette magát, aki a fegyver csöve elé állt.

Az utazás nem is volt olyan rémes, ameddig kiépítették a vasútvonalat, de utána már csak a szekérkaravánok, vagy a valamivel gyorsabb, de rázósabb postakocsik maradtak. Evelyn szívesen választotta volna a biztonságos karavánt, de sajnos most éppen nem indult egy sem a neki megfelelő irányba, így maradt a postakocsi. Napok óta tartott ez a rémes zötykölődés, s a lány úgy érezte, már egyetlen ép porcikája sem maradt. Feneke pedig kellemetlenül zsibbadt a sok üléstől. A postakocsi férfi utasai közül nem egy próbált közeledni hozzá, s persze kísérőjének eszébe sem jutott közbelépni, de Evelyn fagyosan hallgatott, s a nagyon tolakodókat sikeresen elriasztotta kis pisztolya, amit táskájában tartott. Hálás szívvel gondolt arra, hogy most már 2-3 óra múlva Wacoba érnek.

A postakocsi nagyot zöttyent, s Evelyn majdnem lepottyant. Ingerült sóhajjal csusszant feljebb az ülésen, mikor észrevette az utasok nyugtalan pillantását. Egy férfi kidugta a fejét az egyre gyorsabban vágtató kocsi ablakán.
- Banditák! – kiáltotta. Az utasok rémülten néztek össze, nem volt köztük egy fegyverforgató sem, s a postakocsit kísérő egyetlen ember nem igen tudja megvédeni őket. Néhány lövés dörrent, majd a kocsi hirtelen megállt, s Evelynnek tényleg sikerült a földre esnie. Felrántották az ajtót, és minden utast leszállítottak, majd sorba állítottak. A banditák legalább tízen voltak, s durván röhögve taszigálták őket. Evelyn igencsak felkeltette a figyelmüket, ami nem is csoda. Karcsú, magas termete, szőke haja, zöld szeme, bájos pofija, s cseresznyeszín ajka mindig is vonzotta a férfiak tekintetét. Durva kéz markolt a mellébe. A lány felkiáltott fájdalmában. Senki sem sietett a védelmére. Gyorsan a táskába nyúlt, s előkapta kis pisztolyát, de röhögve kiütötték a kezéből. Egy alak magához szorította, hajába kapott s hátrarántotta a fejét. Ekkor pisztolylövés dörrent, s Evelynt olyan hirtelen engedték el, hogy majdnem elesett. Felnézett, s egy magas, mexikói férfit látott, aki épp elrakta revolverét.
- Ejnye! Hát mit gondol felőlünk a szép senorita. Miféle szedett-vedett banda vagyunk mi! – szólt a jóképű férfi, miközben melegbarna szemét a lányon legeltette. – Hölgyeim, és uraim! Hadd mutatkozzam be! Önök engem úgy ismernek, hogy a Keselyű, s bár a Sas név jobban a kedvemre volna, belenyugodtam kapott nevembe. Kérem, tegyék pénzüket, ékszereiket embereim kalapjába. Ha nem tanúsítanak ellenállást, nem esik bántódásuk. – Az utasok érezhetően nyugodtabban viselkedtek. Keselyűnek nem volt vérengző híre, s bár bandája valóban szedett-vedett volt, vasmarokkal fegyelmezte őket. Mindenki kapkodva pakolta értékeit a kalapokba. Evelyn is beledobta az egyikbe kis pénzes zacskóját, s gyűrűit. Remélte, hogy zárt nyakú ruhájában nem veszik észre a nyakában lógó aranymedaliont. Édesanyját ábrázolta, s mióta meghalt egyszer sem vetette le.
- Tegyétek be a kocsiba a fegyveres kísérőt! – szólt a mexikói, miután az adakozás véget ért. Emberei beemelték a sérült, ájult férfit, majd az utasok is elkezdtek beszállni. Evelyn megkönnyebbült, de mikor fel akart szállni, valaki elkapta a karját.
- Senorita, valamiről megfeledkezett – s Keselyű letépte a nyakáról a medált. A lány dühödten kapott utána, de a férfi magasba tartotta, miközben hangosan nevetett. Evelyn agyát elborította a düh, s hatalmas pofont kevert le a férfinak. Mindenki megdermedt a rémülettől. A mexikói végighúzta mutatóujját az arcán, s elmosolyodott.
- Mindenki szálljon fel… kivéve téged, szépségem! – ragadta meg a lány derekát. Az utasok szemüket lesütve, sietve kapaszkodtak fel a postakocsira, senki sem sietett a kapálódzó, kiabáló lány segítségére. A kocsis nagyot csördített ostorával, s sűrű porfelhőt húzva maga után robogott tovább Waco felé. A mexikói a vállára kapta Evelynt, mit sem törődve a lány kapálódzásával, s lovához cipelte. Leállította a földre. A lány azonnal el akart menekülni, de a férfi magához vonta. Finoman a hajába túrt, s kihúzta belőle a tűket. A súlyos mézszőke hajzuhatagba markolt, majd a csuklójára tekerte. Társai röhögése között felugrott a lovára. A lány fájdalmas kiáltással kapott a hajához, majd a következő pillanatban már a mexikói elé zuttyant a nyeregbe. Rögtön megpróbált lecsusszanni, de keményen tartották.
- Senorita! Csinálhatjuk ezt könnyen, vagy nehezen. A választás rajtad áll. – Evelyn hagyta, hogy a férfi végigsimítson mellén, de mikor az álla alá nyúlt, hogy felemelje a lány lehajtott fejét, teljes erejéből beleharapott. Keselyű felkiáltott, s a lány azonnal leugrott a nyeregből. Vajon mit remélt? A többi gazfickó azonnal odaugratott, s szegény lány, forgolódó lovak között találta magát. Halálra rémült, hogy összenyomják, de a következő pillanatban újra a levegőben kalimpált, s Keselyű nyergébe huppant. Csak hogy most nem a fenekére, hanem a hasára. A férfi úgy dobta át a lován, mint az előbb a vállán. Evelyn fenekén ingerlően megfeszült a szoknya, s Keselyű nem is hagyta ki az alkalmat. Jó nagyot odasózott a felmeredő tomporra. A lány felkiáltott, s egyre jobban vergődött. A férfi lökött még egyet rajta, s a lány fejjel előre elkezdett lecsúszni a lóról, de elrablója az utolsó pillanatban elkapta. Evelyn már mozdulni sem mert, annyira félt, hogy a paták közé esik. Így szótlanul tűrte, hogy Keselyű gömbölyű hátsóján nyugtassa kezét. Rettegett, hogy leesik, de pár perc múlva más baja is lett. A vér a fejébe szállt, a paták által felvert por ellepte arcát. Hányingere is volt, s hiába próbált mélyet lélegezni. Nem tudta, meddig bírja még ájulás, vagy valami sokkal szégyenteljesebb esemény nélkül. De szerencsére a férfi úgy vélte, eleget kínlódott már, s felültette a nyeregben. A lány a rosszulléttel küzdve dőlt hátra a férfi karjaiba, s az szinte gyengéden tartotta őt. Úgy egy órás vágta után sziklák közé értek, melyek között egy elhanyagolt házacska, és egy nagy istálló húzódott meg.
- Itassátok meg a lovakat, de ne nyergeljetek le, van még egy kis elintéznivalónk – szólt a férfi, s a lányt bevezette a házba, melyben egyetlen egy szoba volt. Egy keskeny ágy húzódott meg a piszkos ablak alatt. Az asztalon ételmaradékok, mellette egyetlen szék. A férfi elengedte Evelynt, aki azonnal a szoba legtávolabbi sarkába húzódott, s onnan nézte rémülten, ahogy a mexikói lassan leoldotta pisztolyövét, s az asztalra dobta. Egy pillanatra felvillant benne, hogy felkaphatná a fegyvert, de a férfi mosolyogva megszólalt:
- Én a helyedben meg sem próbálnám, bella! – Miközben beszélt kihúzta derékszíját a nadrágból, és az ágyra dobta.
- Nekünk van egy kis elszámolni valónk – mutatta fel megharapott kezét. Olyan hirtelen lódult meg a lány felé, hogy annak esélye sem volt a menekülésre. A férfi ujjai a hajába markoltak, s az ágy felé vonszolta a tiltakozó, sikoltozó lányt. A következő pillanatban már az útonálló térdén feküdt, aki hátracsavarta Evelyn mind két kezét, s a magasan a hátára húzva lefogta. A lány rúgkapált, de ezt sem sokáig, mert a férfi a combjai közé szorította a lány lábait.
- Na, nézzük csak tényleg olyan gyönyörű a hátsód, mint amilyennek gondolom? - A lány szoknyáját magasra rántotta, majd a hasa alá nyúlva gyakorlottan kioldotta a térdig érő selyembugyi madzagját, majd egy rántás, s a fehér, bársonyos popsi máris meztelenül remegett a férfi vad tekintete előtt.
- Neee! Mit képzel! Azonnal eresszen el! Maga gazember, haramia, maga… maga… Óóó! – A meztelen fenekére mért tenyeres benne akasztotta az áradó szavakat. A bandita tenyere ütemesen csattogott a hamar rózsapírt öltött popón. A lányt még sosem verték el, nem is tudta igazán mit talál fájdalmasabbnak, az ütéseket, vagy a megalázottság érzését. Nos, nem sokára már nem kellett ezen gondolkodnia, mert a férfi egyre keményebben fenekelte a rángatózó lányt. Egy picit mozdított még rajta, hogy a popsi még jobban kézre essen, s gyors ötös sorozatokat kezdett kiosztani felváltva a két félgömbre. A lány egyre hangosabban nyöszörgött. Mikor a férfi a térdére fektette, még meg is könnyebbült, mert úgy vélte így nem tudja megerőszakolni, de most már egész feneke lüktetve éget, s pokolba kívánta a mexikóit. Ezt meg is mondta neki.
- Így gondolod? – hagyta abba a fenekelést Keselyű. – Úgy vélem nem ártana megtanulnod, mikor kell befognod a szádat, szépségem – szólt, s a következő másodpercben a kettéhajtott derékszíjjal sújtott le a pirosló fenékre.
- Ahhh! – kiáltott fel a lány, ahogy a szíj égő sávot húzott a férfi térdén gömbölyödő popsijára. Megrándult, megpróbált szabadulni, de csak annyit ért el vele, hogy a bandita még erősebb vágyat érzett a vergődő lány fenekét nézve. Újabb, s újabb ütések csattantak a piruló popsin. Egyet-kettőt a comb felső része is kapott, amitől a lány sírva fakadt. Összeszorította popóját, de a következő ütéstől nagyot rándult, s halmai újra ellazultak. A szíj egyre sötétebb pirosba öltöztette a lány fenekét, s egy-két hurka is megjelent már. Rettenetesen fájt, égett. Az ütés pillanatában éles fájdalmat érzett, amely eláradt az egész fenekén, kissé eltompulva ugyan, de lángba borítva bőrét. Kicsit megkönnyebbült, mikor a popsi olyan részét érte az ütés, ahol még nem járt a szíj, de nemsokára már nem volt ilyen terület a szenvedő hátsón. Evelyn már nem mozdult, csak zokogott, s hangosan fel-felsikoltott. Keselyű végigsimított a lány forró fenekén. Kedvtelve nézte a vörösen fénylő hátsón húzódó hurkákat.
- Gyönyörű a feneked, szerelmem. Nemsokára hozok egy tükröt, hogy te is alaposan megnézhesd.
- Kérem, engedjen el! – sírta a lány, miközben fenekét dörzsölgetve térdre ereszkedett az ágy mellett.
- Eszemben sincs! Ilyen gyönyörű lány ritkaság itt nyugaton. Megtartalak, és ki tudja… idővel talán még meg is szeretsz. De ha nem… nos, az sem baj! – nevetett fel a férfi, s az ágy alól kötelet vett elő.
- Mi… mire készül? – kérdezte riadtan a lány, aki attól félt, most majd a kötéllel veri el a férfi sajgó hátsóját.
- Állj fel, és ha nem akarod, hogy lehúzott bugyival kötözzelek meg, vedd fel gyorsan. – A lány kapkodva rángatta magára fehérneműjét, miközben a férfi felállt a székre, s egy gerendába erősített vaskarikán átvezette a kötelet. A lány vágyódó pillantást vetett az ajtó felé.
- Sosem adod fel? Ugyan hová mehetnél?
- Bárhol jobb, mint itt magával – felelte megvetően a lány, miközben a bandita összekötözte a csuklóját.
- Valóban? Azért szerintem még én is jobb vagyok, mint egy indián kutya. Mert errefelé azok is vannak. Tudtad ezt, bella? Szeretik az ilyen szép, fiatal, vadmacskákat, mint te. – A lányt a csuklójánál fogva felhúzta annyira, hogy a lába nem érte el a földet. Evelyn felnyögött, de a férfi kicsit lejjebb eresztette.
- Remélem, nem kell pisilned, mert 1-2 órára magadra kell hagyjalak. De ha visszajöttem, kipróbáljuk, olyan forró vagy-e az ágyban, mint amilyen forró most a feneked – csapott rá egy isteneset a szóban forgó testrészre Keselyű, majd kilépett az ajtón. A lány patadobogást hallott, majd nagyon sokáig semmit. Ott maradt egyedül a házban, amit lassan beborított a leszálló éj.

Írta: Ditta

Angyali bűn

2011-12-29T16:29:00.000+01:00

Az angyalok éppen olyanok, mint mi… Na, jó, talán nem egészen olyanok, de hiba azt feltételezni, hogy annyira mások lennének. Az, hogy állítólag nincs nemük, örökös tréfálkozás tárgya náluk. Ugyanúgy élvezik az életet, mint az emberek, és bizony hajlamosak kisebb bűnökre is. A tízparancsolat náluk is érvényben van, de jóval szigorúbban ügyelnek a betartására. Igen-igen ritka eset, ha valamelyiket megszegik, mivel a bűnös azonnal száműzetik a paradicsomból, és pokolra vettetik. Na, nem bűnös lélekként, hanem alördögnek. Amúgy is a pokol hírneve erősen túlzó, a jó reklám terméke. Egyéb szabályok is léteznek, melynek megszegése szintén büntetéssel jár. Itt van például az, hogy angyal halandóval nem kavarhat. Mert ugyebár az emberek öregszenek, az angyalok nem. Ráadásul a halandók hűtlen természete sem nagy előny. Sajnos erősen hajlanak rá, míg ez az angyaloknál nagyon ritka, így nagyon megviseli őket. Nem egyszer történt már meg, hogy egy elhagyott angyal annyira megkeseredett, hogy nem bírt uralkodni dühén, és a pokolra került. Hogy miért untatlak titeket az angyalokkal? Hát, mert a következő történet róluk szól. Jobban mondva egy bizonyos angyalról. Róla, itt ni! A neve Erien. Az ágyon kuporog, teljesen mezítelenül egy szobában, ami vakítóan fehér, s nincs sem ajtaja, sem ablaka. Ezt a fehérséget csak a lány töri meg. Hullámos, fekete haja a derekáig ér, fekete szemében a dac tüze ég. Ha felállna, láthatnánk milyen kecses, nyúlánk a termete, s mily hetyke a keble. Bársonyos bőre aranybarna. Meztelenségében igazán izgató látvány. Ami furcsa rajta, az a szárnya, mert az bizony fekete. Az angyaloknál a fekete szárny a rossz lelki állapotot jelzi. A másik furcsaság egyelőre rejtve marad előlünk, merthogy rajta ül. Ugyanis bájos angyalkánk íncsiklandóan gömbölyű popsija lángvörösre van páholva. Nem is csoda, hogy ilyen színbe öltözött ez a bájos fenék, mivel már egy hete minden este alaposan elverik. Erien ugyanis összeszűrte a levet egy emberrel. Mindössze egyetlen éjszakáig tartott a kaland, nem is csináltak volna belőle nagy ügyet, egyszer alaposan elfenekelték volna, hogy egy hétig ne bírjon ráülni, de Erien szárnya fekete lett. Ez nagyon-nagy baj, rosszat jelent. Ha sürgősen nem változik vissza, Erien pokolra kerül az ördögök közé, ami nagy szégyen lenne neki és a családjának is. Persze, nincs azzal semmi baj, ha valaki született ördög, az angyalok is elég gyakran választanak maguknak ördög párt, de angyalként odakerülni, sem az egyik, sem a másik oldalhoz nem tartozni, nagyon magányos dolog. Magányos, és megvetett. Erien már egy hete csak hallgat csökönyösen. Nem értik, mitől fekete a szárnya, hiszen ember kalandja nem jelenthetett neki sokat. Még a nevére sem emlékszik. Hiába kérdik, mi gyötri, a válasz egyre csak az: Nem tudom! A fenekelések alatt egyetlen hangot sem ad ki magából, száját összeszorítja, s hallgat. Idáig még egyetlen könnycseppet sem hullatott, pedig szárnyait csak a megbánás könnyei festhetnék újra fehérre. Ha ma sem sikerül…
Hirtelen vöröses fény villan fel a szoba közepén, s egyre csak terjed. Erien nyugtalan pillantást vet a bakra. Fából készült, X-lábú, a lány hasának aljáig ér. A két X-lábat keskeny deszka köti össze, melyet kipárnáztak. Ezen kell áthajolnia minden este, s a túloldalon megmarkolni egy vaskos rudat, ami a bak alsó részén húzódik keresztül. Feneke magasan feszül, várva az ütéseket. Bőrbilincsek lógnak a lábakon és a rúdon, de egyszer sem kellett használni őket. Erien moccanatlanul tűr. A vörös fényben lassan egy alak bontakozik ki. A lány rémülten szisszen fel, mikor felismeri. A vörös ruhás férfi bőre sötét, homlokát két kis dudor díszíti. Haját rövidre vágva viseli. Magas, karcsú alakján feszülő ruha izmos testet rejt. Daronnak hívják. Jóképű ördög lévén igen népszerű mind az ördög-, mind az angyallányok között. De neki csak Erien kellett, s kell ma is. Nem tudja pontosan mi ütött a lányba, csak sejt valamit. Egy biztos, nem fogja veszni hagyni. Mióta csak együtt vannak, érzi, hogy a szende lányka álarc mögött tűz lappang. Elnyomott, elfojtott, parázsló tűz.
- Menj innen! – mondja halkan a lány.
- Nem! – feleli a férfi. A lány dühösen kapja fel a fejét. Felállni nem mer, mert akkor teljesen a férfi szeme elé tárná csupasz testét. Daron sosem látta teljesen mezítelenül, Erien mindig gondosan vigyázott erre. Maga sem tudja miért, de valami visszatartotta attól, hogy teljesen átadja magát.
- Menj el! Most! Semmi keresnivalód nincs itt! – kiabáltja az angyal.
- Azt te csak hiszed – villan fel vörösen a férfi szeme. Int egyet, s halk pukkanó hang kíséretében két tárgy jelenik meg a levegőben, majd a lány mellé pottyan az ágyra. Egy pálca és egy martinet. Erien sápadtan mered a rövid fanyelű ostor vékony bőrszíjaira.
- Hajolj a bakra!
- Nem!
- Akkor lekötöztetlek.
- Nem! Te nem! – rázza makacsul fejét Erien. Az ördög bólint, s egy lépést hátralép. Izzó fehér fényből két férfiangyal lép ki. Megragadják a hiábavalóan vergődő lány két karját. Pár pillanat s a bűnös angyal két lába terpeszben a bakhoz van szíjazva, majd a két kezet is a rúdhoz rögzítik. Fehér fény villan, s újra ketten maradnak a szobában. Erien most nem mozdulatlan. Vergődve próbál szabadulni, sikertelenül. Mindössze azt éri el, hogy Daron szeme ficergő popsijára tapad. Nehezen szakad el a látványtól, de végül a kezébe veszi a többágú ostort, s lecsap vele a lány gyönyörű fenekére. Az angyal felszisszen, nem is a bőrszíjak csípős fájdalmától, inkább a tudattól, hogy ki fenekeli el. A bőrszíjak megállás nélkül járják táncukat a piruló popsin, amely egyre inkább átveszi a ritmust. Hiába próbál a lány megfeszülni, s nem mozdulni, tűz égeti hátsóját. De ez most más, mint eddig, nem olyan erős, égető a fájdalom. A tűz fokozatosan önti el a bársonyos halmokat, s terjed tovább egész testére. Sóhaj szakad fel ajkairól kéjesen, s megpróbálja minél feljebb nyomni fenekét. Szinte elébe megy az ütéseknek. A férfi szeme sóváran tapad a feltáruló puncira. Az ő testét is láng égeti, a kielégítetlen vágy tüze. Az első kéjes sóhaj után végigsimít tenyerével a tüzelő tomporon. Milyen selymes, ruganyos és kemény! Ó, milyen forró, és vágyódó! Erien meg sem próbál elhúzódni a simogató kéz elől. Egyre szaporábban szedi a levegőt. Meglepetten kiált fel, mikor az ostor az eddigieknél jóval erősebben csap le rá. Ez már tényleg fáj, éget, hasogat. Megpróbálja lángoló fenekét elrántani az ütések elől. A vörös ördög megvárja, melyik irányba rántja el vonagló fenekét, s arra a félgömbre csap rá. A lány az első kiáltás óta újra csendben van, fogait összeszorítja, de nem bírja tovább. Rózsapirosra vert popója tűrhetetlenül érzékeny, minden egyes ütés új s új tüzet gyújt benne. A bőrszíjak csípős csókjai végül kiáltásra késztetik:
- Ahhh! Elég! – s az ütések abbamaradnak. Erien megkönnyebbülten lehajtja fejét, s mélyeket lélegezve próbál megnyugodni. Összehúzza, majd elernyeszti feneke izmait. Türelmesen várja, hogy Daron végre eloldozza,de a férfi ehelyett a pálcát veszi a kezébe, s megsuhogtatja a levegőben. A vészjósló hangra Erien megfeszül, s megpróbál hátranézni. A következő pillanatban fájdalmasan felkiált, ahogy a pálca vörös csíkot hagyva maga után lecsap rá.
- Neee! Uuu! – jajgat. A fájdalom élesebb, áthatóbb, mint az ostor ütései. Minden egyes csapás parázsló csíkot hagy maga után, melyek szépen sorakoznak a kíntáncot járó piros fenéken. A két félgömb összeszorul, majd lassan elernyed, csakhogy a következő ütésnél újra összepréselődjön. Daron kínjai sem kisebbek, hímtagja fájdalmasan lüktet. Meg akarja markolni a vörösre vert feneket, s meg akar mártózni benne. Meddig tart még? Egyre keményebben sújt le a fájdalmasan kiáltozó lányra. A heves vágy miatt ütései egyre pontatlanabbak, már nem sorakoznak olyan szépen, mint idáig. Az egyik ütés teljesen elcsúszik, s keresztez egy másikat. Erien úgy érzi, billogsütő vassal égetik fenekét. Borzalmasan megrándul, szinte eszét vesztve rángatózik. Felsikolt. A sikollyal együtt végre felszakadnak könnyei, fuldokolva zokog. A férfi elhajítja a pálcát, s kapkodva oldja ki a bilincseket. Magához öleli a reszkető lányt, ringatja. Kezét finoman ráhelyezi a tűzforró popóra, s óvatosan simogatja. Erien átöleli a nyakát, s még mindig rázza testét a zokogás. Lassan csillapodik le. Már csak hüppög. Daron megvárja, míg kicsit megnyugszik, majd széttárt ujjú tenyerével rácsap a lány fenekére. Az angyal meglepetten felkiált, s hátra lépne, de a férfi keményen magához öleli másik kezével. Ficánkolva szabadulna, de nem bír. Majd nem is akar. Mozdulatlanul áll, öleli az ördög nyakát, csak fenekét tolja egyre kijjebb. A tűz újra egész testét égeti.
- Oooh! – szakad ki belőle a reszketeg sóhaj. A férfi már nem tartja átölelve, mert kezét a lány két lába közé dugja. Finoman simogatja, miközben a fenekét változatlan erővel paskolja. Erien egyre erősebben szorítja magához ördögét, majd hangos sikítás szakad ki belőle. Hosszú pillanatokig nem kap levegőt a gyönyörtől. Elgyengült lábai nem tartják meg tovább testét, s a férfi karjaiba zuhan. Daron felkapja, s gyengéden az ágyra fekteti. A lány felszisszen, s oldalra hengeredik. Sikerül is ráfeküdnie szárnyaira, melyek fehérek. Csodálkozva simít végig rajtuk.
- Azóta fehérek, hogy elsírtad magad.
- Miért nem mondtad?
- Nem hagytad volna magad. Nem engedted volna, hogy szeresselek, hogy úgy szeresselek, ahogy téged szeretni kell.
- Miért? Engem hogy kell szeretni? – kérdezi Erien. A férfi érzi a lány dühét.
- Nem azért volt fekete a szárnyad, mert emberrel szeretkeztél. Nem azért, mert megcsaltál. Az elfojtott vágyaid színezték sötétre. Ezek a vágyak taszítottak más karjába, mert magadnak sem merted bevallani mit kívánsz igazán, csak érezted, hogy többre van szükséged – mondja Daron.
- De ezek… ez bűn. Nem méltó egy angyalhoz – súgja eleredő könnyei között Erien.
- Miért bűn?
- Nem… nem tudom. Ilyen szenvedély, ilyen vágy… nem méltó.
- Úgy gondolod? Ha valóban bűn, akkor most miért fehér a szárnyad? – teszi fel a logikus kérdést az ördög. A lány meghökken. Erre nem gondolt.
- Az elfojtott vágyaid miatt lett fekete. Most, hogy végre hagytad égni a tüzet, fehér. Túl szigorúan, túl könyörtelenül ítéled meg ezeket a mindennapi kívánságokat.
- Mindennapi?!
- Szerinted te vagy az egyetlen angyal, aki élvezi, ha fenekelik? – nevet fel a férfi, s a lány mellé heveredve rásimítja tenyerét kedvese tüzes popsijára.
– Tőlem mindent megkapsz, amire vágysz, de soha többet ne merj ilyet tenni velem! Megértetted? – szól a vágytól rekedten Daron, s keményen a lány fekete szemébe néz.
- Megértettem, én uram! – válaszolja Erien. – De mi lesz a te vágyaiddal? – kérdi, s kezét finoman a férfi ölébe csúsztatja, aki felnyög a kutakodó ujjak hatására.
- Igen, ideje, hogy azok is kielégüljenek – mormolja az ördög. – A legfőbb ideje!

Vége

Írta: Ditta

2011.

2011-12-28T19:11:00.001+01:00

Szeretném megköszönni a 2011. év szerzőinek - Tildának, Dittának, Napsugárnak, Rózsának -, hogy történeteikkel emelték a blog színvonalát. Remélem, hogy szerzőink folytatni fogják áldásos tevékenységüket, mert nélkülük a blog sem működhetne. Továbbá azt is remélem, hogy 2012-ben újabb szerzőket üdvözölhetünk körünkben, akik megcsillogtatják tehetségüket, vagy egyszerűen csak megosztják gondolataikat, elképzeléseiket és fantáziáikat az erotikus fenekeléssel kapcsolatban. Talán a korábbi évek szerzői is visszatérnek egy-egy írás erejéig. Minden ízléses írást kiteszek a blogra, csupán annyi kérésem van, hogy ne szerepeljenek benne kiskorúak, illetve a nyelvezete ne legyen vulgáris.

charliex1162@yahoo.com

Charlie

Csak amit megérdemel 5

2011-12-27T19:30:00.001+01:00

Kata nem értette a férfiakat, a világ megfejthetetlen rejtélyei közé sorolta őket. Erről a meggyőződéséről pedig kizárólag András tehetett. Már több mint egy hónapja fogadta szinte minden nap a popsijára záporozó ütéseket, de a férfi meg sem próbált közeledni felé. A lánynak már az egész teste izzott a vágytól, szinte fájdalmat okozva neki. Még sosem kívánt ennyire senkit. Azt is tudta, hogy keménykezű fenekelője is vágyik rá. Ez teljesen nyilvánvaló, és leplezhetetlen volt. Kata már ott tartott, hogy kerek perec a szemébe mondja, hogy le akar feküdni vele, mert már megveszik a vágytól. Csakhogy a férfi olyan kimért, rideg, olyan távolságtartó volt, hogy végül is nem merte. A lány attól tartott, hogy talán örökre meggyűlölte a miatta kiállt fájdalom, és megaláztatás miatt. Mikor egy hónappal ezelőtt hazajött hétvégi útjáról, láthatóan óvatosan mozgott, nehézkesen ült le. Kerülte a lány tekintetét, aki szerette volna egy kicsit kényeztetni, vigaszt nyújtani. Andrásnak erre láthatóan nem volt szüksége. Kata meg is ijedt, mikor másnap sor került büntetésének második részére. Biztos volt benne, hogy most nem ússza meg ép fenékkel. A férfi ráhasaltatta az ágyra, majd néhány párnát tömött a csípője alá, ami szépen feldomborította a gömbölyű popsit.
- Nyújtsd ki előre a kezed. Ha hátra teszed, kikötözlek – szólt a férfi.
- Igen, uram, értettem – hangzott az engedelmes válasz. Kata óvatosan hátranézett, hogy lássa, mit tart a férfi a kezében. Majdnem felnevetett, ahogy felismerte fenyítése eszközét.
- Nahát, egy virgács! – gondolta vidáman – Mint a mikuláscsomagokban.
András valóban virgácsot készített elő. A vesszőket ő maga vágta egy nyírfáról, még azelőtt, hogy elutazott volna fenyítése helyszínére. Lecsupaszította a vékony ágakat, majd beáztatta őket. Miután hazajött, összekötözte a vesszőket egy bőrszalaggal. Látta a lány arcán átfutó mosolyt.
- Virgáccsal még sosem vertek meg, igaz? – kérdezte.
- Nem, uram! Én mindig nagyon jó kislány voltam, a Télapó nekem csak édességet hozott! – nevetett fel a lány, de nem sokáig kacarászott. A virgács ágai az egész fenekét beborították, mikor megkapta az első ütést. Összerándult az éles, csípős fájdalomtól, ami azonban nem volt olyan intenzív, mint a szíj, és persze meg sem közelítette a pálcát. Nagyon hamar rózsaszínbe öltözött kemény popsija, ami inkább a kéjtől rándult össze, mint a fájdalomtól. Bőre kellemesen átforrósodott, feltüzelve punciját. A lány egyre magasabbra tolta ki fenekét. András a poklok kínját élte át, miközben a lányt figyelte. Olyan erősen öntötte el a vágy, hogy majdnem a sarokba vágta a virgácsot, hogy Katára vethesse magát. Ehelyett azonban keményen összeszorította fogait, és egyre erősebben ütötte a megfeszülő popsit. A lány felkiáltott az első keményebb ütéstől. Nem számított rá, hogy a csapások egyre fájdalmasabbak lesznek, ahogy a vesszők által pirosra festett feneke egyre érzékenyebbé válik. Picit ficánkolva próbált menekülni az ütések elől, majd egyre jobban elfordult oldalra, de ezzel csak azt érte el, hogy a csípőjét is kiszolgáltatta a virgácsnak, így inkább újra hasra feküdt. Az egész feneke fellobbant, mikor a virgács lecsapott, nem volt menekvés. Nyöszörögve szorította össze popója gömbölyű halmait, majd reszketve újra kitolta. Az eleinte izgatóan forró érzést felváltotta a kibírhatatlan lángolás, mintha izzó parázzsal hevítették volna a vonagló halmokat.
- Ahhh! – szakadt ki a kiáltás a lányból, s eleredtek könnyei. Fejét hol felemelve, hol a párnába fúrva zokogott, miközben görcsösen markolászta a felgyűrődött ágytakarót.
- Neee! Neee! – sírta. Feneke folyamatosan, finoman remegett az ütések között, majd nagyot rándult, mikor a vesszők lecsaptak rá. András egyre nehezebben vett levegőt, és őt is elöntötte a veríték, épp úgy, mint a lányt. Csak hogy, míg ezt a lánynál a vesszők váltották ki, neki a forró vágytól lett melege. Az utolsó tíz ütés nagyon kemény volt, ami a lány fájdalmas sikolyaiból is hallatszott. A pipacsvörös fenék görcsösen összerándult, és nagyon lassan ernyedt el, de András mindig türelmesen megvárta az ellazított állapotot. Kata mind a 60 ütést a virgáccsal kapta, s bár most nem érezte úgy mintha a bőre kihasadozott volna, az egész feneke lüktetve égett. A büntetés után a férfi a dolgozószobájába ment, és egész nap ott is maradt. Kata lezuhanyozott, s közben élvezettel nézegette haragos vörös hátsóját. A fájdalmas, égő érzés is lassan tompult, és maradt helyette az izgató forróság. Csak András miatt volt elkeseredve. Sehogy sem értette a viselkedését. A helyzet semmit sem változott. Kata most is ezen törte a fejét, miközben kényelmetlen helyzetében kikötözve, égbe meredő fenékkel arra várt, hogy megkapja büntetését, ami 30 ütés lesz szíjjal. Ma először volt kikötözve, ami nagyon felizgatta. A nappaliban volt egy valamivel térd fölé érő kis szekrényke, amin András egy szobanövényt tartott. Kata takarítás közben észrevette, hogy a szekrény le van rögzítve, de az már nem tűnt fel neki, hogy a szőnyeg alatt fémkarikák vannak a padlóba erősítve. Nem egyszerűen ráhasalnia kellett, inkább áthajolnia fölötte, úgy hogy a túloldalon az alkarjára támaszkodott, a térde pedig nem érte a földet. A feneke így magasan domborodott. András a könyökhajlatánál összekötözte a karjait, és a padlóban lévő karikához rögzítette. Lábait kis terpeszbe húzta, majd a szekrény oldalához rögzítette őket a térdénél fogva. Nagyon kényelmetlen helyzet volt, de a feneke gyönyörűen feszült ki tőle. Andrást egészen felajzotta a látvány.
- Van még egy kis dolgom – vetette oda a lánynak, majd besietett a dolgozószobájába. Mélyeket lélegezve próbált megnyugodni, de bizony nem ment. Kizárólag a meztelenül lekötözött lány járt az eszében, s az, hogy milyen könnyen magáévá tehetné ebben a kitárulkozó pózban. Veszettül kívánta Katát, és ezen csak rontott az, hogy a lány nem titkolta, mennyire vágyik rá ő is. Látta a szeméből, a mozdulataiból. Igazság szerint ő maga sem tudta már, miért ragaszkodik annyira a szexmentes kapcsolathoz. Nem egyszer átkozta el a saját makacs természetét. Az is megrémítette, hogy mennyire fontos kezd lenni számára a nő. Mindig kedves és figyelmes volt a barátnőihez, de sosem érdekelte, mit csinálnak, ha nincsenek vele, viszont most egyre gyakrabban kapta magát azon, hogy az irodában azon gondolkodik, hogy vajon most éppen mivel foglakozik a lány. Nem tudta, meddig bírja még. Életében nem vett még ennyi hidegvizes zuhanyt. Sóhajtva indult a nappaliba, hogy szíjával kipirosítsa a megadóan magasba tartott feneket, amikor csengettek. Kata ijedtében majd megfulladt. A nappali ajtaja tárva-nyitva, és aki belép, az rögtön az ő égre meredő ülepét láthatja. Erősen remélte, hogy akárki is az, András nem engedi be. A férfi valóban azt gondolta, hogy nem nyit ajtót, de eszébe jutott, hogy Lacit várja a klubból, hogy egy üzlet utolsó részleteit megbeszéljék. Teljesen kiment a fejéből. Gyorsan becsukta a nappali ajtaját, majd kinyitotta a bejárati ajtót.
- Szervusz, öregem! – szólt Laci. – Nem maradok sokáig, rengeteg dolgom van. Minden rendben van, holnap aláírjuk a papírokat, hülyére fogjuk keresni magunkat. Hol is van az a könyv, amiről majd egy hónapja beszéltünk? Mindig elfeledkezünk róla, de most elviszem, ha már itt vagyok. A nappaliban van a könyvespolc, ugye? – hadarta szinte egy szuszra, majd mielőtt András megakadályozhatta volna, nagy lendülettel benyitott. Kata úgy érezte, elsüllyed a szégyentől.
- Öregem! Te aztán tudsz élni! – nevetett Laci, majd közelebb sétált a lányhoz. – Micsoda első osztályú hátsó! – simította végig a szóban forgó testrészt a férfi. András homlokán elkezdett lüktetni egy ér. Döbbenten konstatálta, hogy féltékeny, méghozzá nem is kicsit. Ez az érzés eddig teljesen ismeretlen volt számára.
- Senki, de senki nem nyúlhat az én nőmhöz! – gondolta, majd teljesen elhűlt attól, hogy a magáénak nevezte a lányt, még ha csak gondolatban is.
- Látom, még nem fogtál hozzá a fenekeléshez – emelte fel a kikészített szíjat Laci. – Mennyit szántál neki?
- Tízet – felelte András, maga sem tudva miért csökkentette le az ütések számát. Kata is felkapta a fejét. Rosszat sejtett.
- Nem vagy túl keménykezű, barátom. Nálam 50 a minimum.
- De most nem nálad vagyunk – hangzott a csöppet sem kedves válasz.
- Valóban – mosolyodott el Laci. – Megengednéd, hogy én verjem el? Legalább tudná a kislány, milyen jó dolga van.
- Nem, nem! Arról szó sem lehet! – kiáltott Kata, s kötelei ellenére megpróbált felemelkedni, persze sikertelenül. – András, nehogy megengedd neki! – kiabálta rémülten.
- Nézd, nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet – mondta András.
- Nocsak! Úgy tűnik, hiába van a nő idekötve, mégis neked fűztek karikát az orrodba! – húzta el a száját gúnyosan Laci. Kata abban a pillanatban tudta, hogy okosabb lett volna hallgatnia.
- Kérem, uram, ne! – könyörgött, de mikor hátrapillantott, és meglátta a szeretett férfi merev vonásait tudta, hogy semmi értelme. Tíz ütés, csak tíz! Ennél jóval többet is kibírt már.
- Legyen! – szólt András, majd hátra lépett. Rögtön megbánta, de egy szót sem szólt. Talán még jól is keveredik ki belőle. Ha a lány megharagszik, nem fog többé olyan vágyakozón nézni rá, és neki könnyebb dolga lesz. Talán végképp kiábrándul belőle. Laci a kezébe vette a szíjat, és kéjesen nézegette az előtte reszkető hátsót. Felizgatta a gondolat, hogy a lány nem önként hajolt meg előtte. Nem hajtotta ketté a szíjat, úgy csapott le vele. Nagyon kevésnek tartotta a 10 ütést, ezért gondosan vigyázott rá, hogy minél nagyobb fájdalmat okozzon. A szíj keresztül szelte a feneket, és oldalt a csípőre csapódott. Kata felsikoltott. Mintha fehérizzásig hevített vasrudat nyomtak volna a popsijára, de a csípőjén még ennél is jobban fájt. Most már tudta, András milyen kíméletesen bánik vele. A következő ütésnél olyan erősen rándult előre, hogy ha nincs lekötözve, biztos fejre esik. Kétségbeesetten rázta a két csapás után máris felhurkásodott fenekét. Hátát feldomborítva próbálta beljebb húzni a fenekét. Bízott benne, hogy addig ez a férfi sem üti meg, amíg el nem lazítja magát, de tévedett. Laci máris kiosztotta a következőt. Szegény lány fenekén újabb hurka képződött. A feneke folyamatosan járt, keringőzött, miközben ő hangosan zokogott. András szédült. Elszörnyedve nézte a barbár munkát. Ő sosem okozott hurkákat készakarva, de nyilvánvaló volt, hogy Laci erre hajt. Legszívesebben kitépte volna a szíjat a kezéből, de most már az is visszatartotta, hogy esetleg elbukná miatta az üzletet. A hetedik ütés előtt Laci gondosan célzott, és a szíj telibe kapta a puncit. Kata iszonyatosat sikított, majdnem elájult az őrült fájdalomtól. Kínjában fel sem figyelt a háta mögött zajló dulakodásra. András kitépte a másik férfi kezéből a szíjat, majd az kijárati ajtóhoz vonszolta, és szó szerint kidobta a lakásból. Nem érdekelte az üzlet, semmi sem érdekelte.
- Én egy állat vagyok – gondolta. – Egy vadbarom.
Kata csak arra figyelt fel, hogy András kapkodó mozdulatokkal oldja el köteleit. A férfi gyengéden felemelte a lányt, s óvatosan tartotta, míg elmerevedett lábaiba visszatér az élet. Mikor a lány már biztosan állt, lekapta a kanapéról a takarót és ráterítette. Számtalanul látta már meztelenül, de most valahogy zavarba jött tőle.
- Sajnálom! – szólt, de közben nem nézett a lány könnyfátylas szemébe. Kata fürkészőn figyelte. Nem igen értette. Hátra volt még három ütés. András erőt vett magán és egyenesen a lányra nézett.
- Egy állat vagyok! Megértem, ha el akarsz menni, és soha többé nem jössz vissza.
- Ezt akarod? – kérdezte csendesen a lány. András jéggé dermedt szívén hirtelen a remény lángja csapott át.
- Nem én… én azt szeretném, ha maradnál, és…
- És?
- Tudom, hogy haragszol, rémes alak vagyok, de esetleg nem lehetne… Szóval arra gondoltam… - A máskor oly határozott férfi össze-visszahabogott, végül feladta.
- Rémes alak vagyok – ismételte meg csüggedten.
- Nem, te hülye vagy – mondta Kata mélységes szeretettel. András felkapta a fejét. Mély levegőt vett, hogy mondjon még néhány okos dolgot, de a lány egy csókkal belé fojtotta a szót. A férfiban fellángolt a vágy, s erősen magához rántotta Katát, észre sem véve, hogy az felnyög fájdalmában. Mikor végre elengedte, a lány kis fintorral nyúlt a fenekéhez. A lecsúszott takaró nem takarta tovább a csodás popón lévő hurkákat. András halkan felnyögött csalódottságában. Most biztos nem fog összejönni. Kata pontosan értette, mire gondol a férfi.
- Mivel nem igen tudok a hátamon feküdni, az jutott eszembe, hogy esetleg ha négykézlábra állnék… A férfinak sem kellett több, óvatosan a karjába kapta, s a hálószobába vitte. Élvezettel simogatta végig a lány bársonyos bőrét, akinek annyira remegtek a lábai, hogy alig bírt állva maradni.
- És mi lesz a büntetésemmel? – kérdezte elfúló hangon. – Harmincról volt szó, és te mindig azt mondod, hogy ami jár, az jár. – A férfi meglepetten nézett a lányra. Jól sejtette hát, valóban élvezi a fenekelést.
- Te egy csoda vagy –sóhajtotta, majd ruháit rendetlen halomba szórva vetkőzni kezdett.
- Akkor is ezt mondod, ha szerintem te is büntetést érdemelsz? – kérdezte Kata a nyakát csókolgató férfit. András egy pillanatra megdermedt, majd jól eső borzongás futott át rajta.
- Most rögtön kívánja az úrnő? Vagy ráérne fél óra múlva? – kérdezte rekedten, s keze a lány lábai közé csúszott.
- Oh! Legyen inkább egy óra… vagy kettő… Ne hagyd abba! – nyöszörögte Kata, és már egy csöppet sem érdekelték a popsiját átszelő ütésnyomok.

VÉGE

Írta: Ditta

Ha tetszett a történetet, a hozzászólásokban biztassátok Dittát a folytatásra! Charlie

Stresszoldás télapó módra

2011-12-21T20:34:00.000+01:00

Ditta ezzel a történettel kíván Nektek kellemes ünnepeket!

A Mikulás szeme enyhén tikkelt az idegességtől. A feje a szétrobbanás határán állt. Keze annyira remegett, hogy minden kipotyogott belőle. Megpróbált úrrá lenni a körülötte kialakult káoszon, de egyre kevésbé érzett magában erőt hozzá. Mindenhol manók rohangáltak, óriási ajándékkupacokkal a kezükben, ki sem látva a dobozok mögül. Ennek természetes következménye lett, hogy állandóan összeütköztek, és mindenhol fényes papírba kötött ajándékok hevertek a földön, míg az egymással perelő manók össze nem szedegették őket. Persze a névkártyák lepotyogtak, így ki kellett bontani a csomagokat, újracsomagolni, majd ismét felcímkézni. Szerencsés esetben a következő alkalommal már eljutottak Télapó feneketlen zsákjáig, újabb baleset nélkül. Az istállóból egymás után érkeztek a jelentések az őrjöngő rénszarvasokról. Az egész évben oly nyugodt, és barátságos szarvasok megvesztek az általános feszültségtől. Már öt krampuszt haraptak meg, négyet felrúgtak, a maradékot pedig hol kikergették az istállóból, hol felkergették az istálló padlásterére. Rudolf pedig a szokásos magánszámát hozva, megpróbált megszabadulni a világító orrától. A Télapó idegzete pattanásig feszült, és ezen az sem segített, hogy Télanyu is előadta a minden évben karácsony elé időzített hisztizve őrjöngök című varieté műsorát. A Mikulás rajongva imádta nejét az év minden más napján, de ilyenkor meglehetősen nehezen viselte el elsárkányosodott feleségét. Annak idején első látásra beleszeretett, egy pillanatig sem volt kétsége, hogy ezt a nőt akarja. Minden ízében a Télapó által olyannyira kedvelt nőtípus, akit röviden úgy jellemezhetnénk, hogy NAGY. Nagy mell, hatalmas, kemény fenék, széles csípő, vastag combok, és olyan alak, amit két kézzel, arcukon kéjes kifejezéssel szoktak a férfiak a levegőbe rajzolni. Márpedig, akármilyen nehéz is elképzelni, a Mikulás talpig férfi volt. Egész évben keményen gyúrt, hogy bírja a karácsonyi hajtást. Rosszul is esett neki, mikor magára kellett vennie a megfelelő helyeken kitömött ruháját, álszakállát és parókáját, elrejtve félisten mivoltát. Most a karácsonyi készülődés végső szakaszába értek. Az ajándékok bezsákolva, a szarvasok néhány hordó hideg vízzel lehiggasztva. Most már csak Télanyunak kellett volna elhallgatnia, hogy elindulhasson végre a férje. De ő aztán egy pillanatra sem hagyta abba. Télapó érezte, hogy agyát sűrű gőz önti el, és megtette, amit soha, semmilyen körülmények között nem lett volna szabad. Befogta neje száját. A Krampuszok felhörrentek ijedtükben, a manók eltakarták a szemüket. Még a szarvasok is megdermedtek a rémülettől.
- Úúúgy! Szóval nem hallgatsz végig! Nem bírsz ki pár percet! Jól van, csak menj, akár haza se gyere! – kiáltotta az asszony, majd beviharzott a házba. Mikulást kiverte a hideg veríték. Idáig csak egyetlen egyszer vetemedett arra, hogy elhallgattassa nejét, és nagyon megbánta. Már rég véget ért az év, már lassan beköszöntött a tavasz, mire asszonya megbocsátott neki. Egészen addig, hol fagyosan hallgatott (ami még a jobbik, sajnos ritkábban előforduló eset volt), hol habzó szájjal üvöltözött a szerencsétlen Télapóval. Természetesen szexről szó sem eshetett ebben az időszakban, és ez még jobban megviselte a Télpasit. Volt neki ugyanis az a megrögzött szokása, hogy sosem csalta meg Télnejét, amit az átok asszony csúnyán ki is használt. Miközben már a szánon siklott a felhők felett, ezerszer is elátkozta magát, azért, amit tett. Nem elég, hogy halálra gyötörte magát a gondolattal, mi vár rá otthon, ráadásul az utolsó hely előtt még a GPS is tönkrement. Márpedig a háztetőkre nem írnak házszámot. Az első hely, ahová beteleportált, egy tipikus agglegény fészek volt, nagy, de nem életveszélyes rendetlenséggel. Néhány izgalmas magazin is heverészett itt-ott elszórva. Ha nem ilyen nyomott, Télapó biztos megnézegette volna őket, ugyanis meztelen nők képeivel voltak tele. De nem akármilyen nők voltak ám! Szépek voltak és NAGYOK. De a Mikulást most csak bosszúszomjas nejére emlékeztették. Keserű sóhajjal ugrott át a következő házba. Abban a pillanatban, ahogy megérkezett, zsákja kicsúszott elgyengült kezéből. A szemben lévő kanapén egy meztelen nő ütlegelte egy fakanállal a saját hatalmas, kemény, enyhén pirosas színben játszó fenekét.
- Szent Karácsony! – kiáltott fel Télapó. A nő hangos sikollyal felpattant, és bebújt a kanapé mögé. A háttámla fölül kukucskálva kiabálta:
- Ki maga? Mit keres itt? Azonnal menjen el, vagy hívom a zsarukat! – Már az arca is vörösen lüktetett, nemcsak a feneke. Uram atyám! Rajtakapták! Nagyon szégyellte magát, de csak az első pillanatokban, amíg fel nem fogta, milyen ruhában áll előtte a fickó. Istenem! Ez Mikulásnak öltözött. Tuti, hogy őrült, megerőszakolja, feldarabolja, és a darabjait szétszórja a lakásban. Óvatosan próbálta megközelíteni a telefont, de az átkozottul messze volt.
- Kérem, ne ijedjen meg! Én a Télapó vagyok!
- Én is attól tartok! - nyögte a nő. – Menjen el, vagy sikítok! Őrült hangosan tudok ám sikítani!
- De kérem! Csak nem fél a Télapótól!
- Négyéves korom óta tisztában vagyok azzal, hogy a Télapó nem létezik! Nagyon hálás lennék, ha ezt az agybaját máshol élné ki, nem nálam!
Télapó felsóhajtott. Mindig ez van. Intett egyet, mire a kandallóban magasra lobbant a kialvóban lévő tűz. Mikulás bemászott a lángok közé. A nő felkiáltott. Ösztönösen kiugrott a kanapé mögül, hogy megmentse ezt az őrültet. Megpróbálta elkapni a karját, de a piros ruhás férfi elhúzódott. A nő érezte a felé áradó hőséget. Egyszerűen nem értette. Ott ül a fickó, láthatóan semmi baja, még a ruhája sem perzselődik meg. A döbbenettől még arról is elfeledkezett, hogy teljesen pucéron áll a kandallóban kuporgó férfi fürkész tekintete előtt.
- Ez… ez biztos valami trükk – nyögte. A Mikulás kikászálódott a lángok közül. A sarokban álló aprócska, szánalmasan feldíszített fenyő felé intett, mire az megrázta magát. Növekedett, fényesedett, míg végül egy olyan pompás karácsonyfává változott, amilyet a nő még nem látott.
- Te tényleg a Télapó vagy?
- Ezt magyarázom egy ideje – felelte nyűgösen a kérdezett. Késésben volt. Télanyu megöli, ha hazaér.
- Nem értem, hogy mászol át a kéményen, mikor olyan kövér vagy! – szaladt ki az a kérdés a nő száján, ami gyerekkorában annyira foglalkoztatta.
- Kövér?! – hördült a férfi. Ez már igazán sok volt. Letépte magáról felsőruházatát, feltárva remekbeszabott testét. A nő teljesen elhűlt, majd az agyába villant egy ötlet.
- Anna vagyok – szólt, de mielőtt folytathatta volna, a csupa izom álomfickó eltűnt. A nő kétségbeesetten hajolt olyan közel a kandallóhoz, amennyire a lángoktól bírt.
- Ne haragudj! Kérlek, gyere vissza!
- Nem megyek! Dolgom van! – érkezett a sértődött válasz.
- Ha nem jössz vissza, síni fogok! Ha te a Télapó vagy nem hagyhatod, hogy miattad sírjak!
- Ha??? Úgy mégis mit… Mindegy. Öt perc.
Anna izgatottan magára kapta köntösét. Jaj! Alig bírta kivárni azt az öt percet. Végre megérkezett a Mikulás. Ruhája még mindig széttépve fityegett rajta, és ezt a nő egy csöppet sem bánta. Szeme megigézetten tapadt a Télapó testének középtájára. Lassan lecsúsztatta magáról a felesleges ruhadarabot.
- Rossz kislány voltam, büntess meg! – majd megfordult, széles terpeszben feltérdelt a kanapéra, és ráhajolt a támlára. A Télapó egy pillanatig azt hitte, agyvérzést kap. Olyan gyönyörű hátsó domborodott előtte megadóan hátranyomva, amilyen még talán Télanyunak volt. Tétovázva vette fel a leejtett fakanalat a földről. A nő hátrapillantott:
- Ne! Ne azzal!
- Hát akkor?
- A szíjaddal. Olyan izgatóan vastag!
- Óh! – sóhajtott Télapó, majd lassan levette az övét. Végig húzta tenyerében, mielőtt kettéhajtotta volna. Anna megremegett a halk susogó neszt hallva.
- Nagyon, nagyon rossz voltál. Ezért büntetést kapsz a Mikulástól – szólt enyhén rekedten a Jóságos. Meglendítette a szíjat, és rávágott a kívánatos hátsóra. A nőből rekedt kis kiáltást váltott ki az ütés. Egy picit kiegyenesedett, maga alá húzta fenekét, amin már látszódott az első csapás nyoma. Pár pillanat múlva ismét teljesen előre dőlt, s fenekét hátranyomva felkínálta gömbölyű halmait a szíj csókjainak. Egymás után érték az ütések a kitáruló feneket, megadva a ritmust, amelyre táncolnia kellett. És hogy táncolt! Télapó szinte eszét vesztette. Összehúzódott, majd újra ellazult, jobbra-balra lendült. Egy hastáncos nő nem járta volna ilyen szépen. A Télfickó eleinte óvatosabb ütéseit egyre nagyobbak, erősebbek követték. Anna hátsója egyre forróbb és forróbb lett. Úgy érezte leperzselődik róla a bőr.
- Ahhh! – szakadt ki belőle egy csípősebb ütésre a kiáltás. Helyzetet változtatott, ami rajta nem segített, de a Mikulás még jobban beindult tőle. A nő teljesen áthajolt a háttámlán, félő volt, hogy fejre esik a túlsó oldalon. Így a feneke még feljebb került, gyönyörűséges célpontot szolgáltatva a szíjnak. A nő egész feneke haragos pirosan lángolt, de a comb felső részén is átfutott néhány csík. Az új helyzet miatt nem tudott annyira ficánkolni, de feneke már folyamatosan remegett. Most már mindegy egyes csípős, égető ütésre felkiáltott. A tűz valahogy átterjedt puncijára is, pedig azt egy ütés sem érte.
- Óh! – búgta fájdalommal és kéjjel teli hangon. A Télapó a következő pillanatban kiejtette a kezéből a szíjat, ugyanis a lángoló hátsójú rossz kislány kapkodó mozdulatokkal elkezdte simogatni magát. A Mikulás nagyot nyelt a most már egyértelműen a gyönyörtől nyögdécselő nő láttán, majd újra felvette a szíjat. Most már az eddigieknél is keményebben ütött, az érzékeny hátsót újabb hőhullámokkal öntve el. Anna egyre hangosabban sikoltozott, de az önkielégítést nem hagyta abba, s fenekét megpróbálta még feljebb nyomva elébe menni az ütéseknek. Még sosem verték el ennyire, még sosem fájt ennyire a feneke, még egyszer sem élte át ilyen intenzíven a fájdalomból felépülő gyönyört. Minden egyes ütés újabb tüzet gyújtott izzó hátsójában, és minden egyes ütés közelebb lökte őt a csúcshoz. Végül hatalmasat élvezett. Nyöszörögve csúszott le a kanapéra, de nem ült le, nem is tudott volna. A Mikulás elé térdelt, s elkezdte lehúzni a nadrágját.
- Mit csinálsz? – lépett hátrébb döbbenten a felajzott Télapó.
- Csak meghálálom – felelte Anna a vágytól és a sikolyoktól elrekedve.
- Nem lehet – mondta izzó szenvedéllyel a szemében a Mikulás. – Nekem nem.
A nő csalódottan hajtotta le a fejét, szemébe könnyek gyűltek. A Télapó sajnálkozva nézte, miközben rendbe tette ruházatát. Hirtelen bevillant egy kép. Egy rendetlen szoba, tele szétszórt magazinokkal.
- Milyen ember a szembe szomszédod?
- Péter? – kérdezte szipogva a nő. – Hát nagyon rendes, kedves, segítőkész.
- Tetszik neked? – puhatolta Mikulás.
- Nagyon jóképű, de miért kérdezed? – kérdezte egy kicsit nyűgösen a nő.
- Miért nem hívod meg egy kis karácsonyi ööö… süteményezésre?
- Óóó!... Hát biztos nem kellenék neki, mert… mert ilyen kövér vagyok – súgta halkan Anna.
- Édes lányom, te nem kövér vagy, hanem őrjítően kívánatos, és szexi. Hej, ha nem lenne Télanyó! – egy pillanatig vágyódón bámulta az előtte kuporgó, pirosra vert popsijú, érzéki bestiát, majd sóhajtva folytatta: - Biztosan tudom, hogy a fickó pont az ilyen gyönyörűségesen telt nőket kedveli. Vedd úgy, hogy ez az én karácsonyi ajándékom. Holnap hívd át! – mondta, majd a következő pillanatban már a szánjában ült és hazafelé tartott. Egészen addig valami furcsa elégedettséget érzett, míg otthon a konyhába nem toppant, ahol már várta a selyemhálóingre vetkőzött Télanyó.
- Hol voltál, te… te… csavargó! Itt vártalak egész este, már rég haza kellett volna érned! Nem érdekelnek az ajándékok! Azt minden évben ki kell hordanod! Azonnal mond meg hol voltál! Azt hiszed, mert te vagy a Télapó, már mindent meg csinálhatsz?! Azt hiszed… Mit csinálsz?
Télanyóba benne rekedt a szó, ugyanis Télapó valami egészen különös, hozzá nem illő gonoszkás mosollyal nézte, s egy széket helyezett a konyha közepére. Télanyó rossz sejtelemmel szívében nézte, ahogy férje leveszi magáról a szíjat, s kettéhajtja. Zavartan fonta össze melle előtt karjait, hogy takarja a félelemtől megmerevedett bimbókat. És akkor Télapó megszólalt:
- Kedvesem! Gyere csak ide, és hajolj a székre! Ideje lesz megtanulnod, hogy mikor kell csendben maradnod. – Olyan keményen, parancsolóan nézett Télanyóra, hogy az nem mert ellenkezni. Remegve hajolt rá a székre, s szó nélkül tűrte, hogy a férje lemeztelenítse fenekét.
- Számold csak szépen! – szólt a Mikulás, és a fenekét az ütéseknek feltartó nő engedelmesen számolt:
- Eeegy….

VÉGE

HO HO HO HÓ! Boldog Karácsonyt! Remélem, rosszak voltatok!

Írta: Ditta

Csak amit megérdemel 4

2011-12-15T19:25:00.001+01:00

András dühös volt. Üvölteni tudott volna dühében, és persze fájdalmában, ahogy a kemény csapások egymás után érték lángoló hátsóját. El nem tudta képzelni, mit élveztek ezen eddigi barátnői. A tűz egyre csak terjedt, egyre nagyobb területet perzselve. Tudta, látnia sem kellett, hogy az először csak rózsapiros bőr mostanra bíborvörösben pompázik. A férfi haragudott a világra. Ezen belül természetesen Katára, aki minden bajának okozója volt. De haragudott kalandor szellemű ősére, Viktória királynőre és arra az idiótára is, aki feltalálta a porcelánt. A listáján előkelő helyet foglalt el saját makacssága miatti dühe is. Az első helyen azonban Viktória állt, az a rohadt ribanc. Még szűk félórával ezelőtt minden normális volt. Már amennyire normálisnak lehet nevezni azt, hogy deresre feszítve, csupasz hátsóval várja a számára kiszabott büntetést. Beletörődött, és szerette volna, ha már elkezdődik, hogy be is fejeződhessen. Elég nagy mázlija volt. Népes családjából 9-en nem tudtak eljönni, így „csak” 39 családtag volt jelen, ebből egy újonc a vészbíróságon. Figyelembe vették, hogy nem ő törte el a porcelánt, így a kapható, családtagonkénti maximum 4 ütésből 3-ra ítélték, viszont az 50 pálcát mind megkapja. Ez még így is borzalmasan sok, 156 ütést jelentett, amit tetszés szerint szíjjal, paddle-lel vagy skót szíjjal oszthattak ki. Már éppen elkezdődött volna büntetés végrehajtása, amikor olyan dolog történt, amitől Andrásnak elborította a vér az agyát. Az újonc Viktória kért szót.
- Ti nem érzitek, hogy ez mennyire megalázó egy férfinak. Meztelen fenékkel, ebben a hülye kis izében, ami leszorítja a heréjét, meg a golyóit, deresre feszítve várni, hogy elfenekeljék, mint egy kis gyereket?
- Ez a családi törvény – szólt a „ceremóniamester”, jelen esetben egy Anna nevű nő.
- Igen, de a törvények változhatnak. Igaz ugyan, hogy András nem vigyázott eléggé a felbecsülhetetlen értékű családi kincsre. Igaz, hogy generációkon keresztül, amióta csak megkaptuk, ő az egyetlen, akinél eltört egy darabja is a készletnek. Hányan akartunk rá vigyázni, hányan lettünk volna őrei ennek a drága kincsnek, ami most már sosem lesz teljes! – kiáltotta a lány nagy hévvel. András teljesen elhűlt. Hát ez mit csinál? Már eddig haragudtak a többiek, de most gyakorlatilag feltüzeli ellene őket. Ha eddig remélhette is, hogy viszonylag könnyű kézzel bánnak majd vele, ezt most elfelejthette. Garantált az extra kemény verés. És a lány még nem fejezte be.
- Sokkal jobb lenne, ha a férfiakat nem fenekelnénk, hanem a hátukat korbácsolnánk. Akkor mondjuk…
- Mi a fenéről beszélsz? – kiáltott fel a végletekig felháborodott Emma. – Abba bele is nyomorodhatna!
- Ó! Igazán? Ezt nem tudtam! – szólt döbbenetet tettetve Viki. De mivel miközben beszélt, a férfi fejéhez sétált, András jól láthatta csúfondáros mosolyát. Viktória, csak hogy biztos lehessen benne, a férfi felfogta, hogy nagyon is jól tudta mit beszél, keményen, kihívóan András szemébe nézett. A szadista kurva! – robbant az agyában a vörös düh, és az első pár ütést szinte meg sem érezte. De miután egy kicsit kitisztult a feje, igen csak megszenvedte a csípős csapásokat. Már rég eldöntötte, hogy amíg bírja, csendben tűri, így hát fogát összeszorítva, időnként felszisszenve tűrt. A felénél járhattak, amikorra olyan tűrhetetlenül lángolt, és lüktetett a fara, hogy hangosan felnyögött egy paddle-lel kapott ütés után. Viktória, aki ismét a fejéhez sündörgött, leguggolt, és súgva, hogy más ne hallhassa megkérdezte:
- Csak nem sír a kisbaba? Jaj, jaj! Alaposan kiporolják a picike popsiját!
András szinte levegőt is elfelejtett venni a döbbenettől. Mit ártott ő ennek a lotyónak? Ismét tombolni kezdett benne a harag. Már nem érdekelte mennyire fáj vörösre vert feneke, inkább leharapta volna a nyelvét, nehogy hangosan felkiáltson.
- Mi a fenét csinálsz? – kérdezte ijedten suttogva Emma. – Ez teljesen felesleges hősködés. Ha nem kiabálsz, sokkal jobban elvernek!
- Nem érdekel! Uhh! Az a szemét kurva! Huu!
- Érdemes egy hülye kis liba miatt jobban szenvedned? – kérdezte Emma, de a férfi szemébe nézve látta, hogy teljesen feleslegesen beszél. Sóhajtva állt fel, és kezébe vette a szíjat. Ő következett. Még élénken emlékezett arra, milyen érzés volt, mikor 3 éve a pálca az érzékeny, haragos vörösre vert popóját hasogatta, így nem kockáztatott. Alaposan rásuhintott a férfi megvonagló, lángoló fenekére, majd rögtön kiosztotta a második ütést is. Szívből sajnálta Andrást, de már igazán nem számított, ő mekkorát üt. Ráadásul estére a férje kilátásba helyezett egy finom kis fenekelést, és ha hurkásra vernék a popsiját, amiért szánalomból nem ütött elég nagyot, nem lenne belőle semmi. Pedig Emma már eldöntötte, hogy rendőrtiszt férje kedvencét fogják eljátszani. Eszébe jutott a legutóbbi alkalom. A férje volt a szigorú rendőr, ő pedig egy megtévedt úri kislány, aki ellopott egy csipkés bugyit egy drága boltból. Bármit megtett volna, csakhogy a szülei ne tudják meg. A rendőr ellenállt egy darabig, de mikor a szipogó lány a szoknyáját felhajtva, bugyiját lehúzva az ölébe feküdt, alaposan kiporolta a bűnöst. Keze széttárt ujjakkal lazán csapódott Emma istenien kemény, és izgatóan nagy hátsójára, piros foltokat hagyva rajta. Nem sokára az egész fenék pirosan fénylett, és a nő vonaglott a fájdalomtól és a kéjtől. Mikor az első kéjes, fájdalmas nyögés kibukott belőle, a férje felkapta, az ágyra dobta. Párnákat rakott a csípője alá, hogy a pompás hátsó minél jobban kidomborodjon, és elkezdte szíjjal verni. Emma feneke minden ütésnél összerándult, majd ellazult. A férfi imádta ezt a táncot nézni. Már alig bírt magával, mikor a forróra páholt fenekű felesége felnyögött:
- Nem bírom tovább! Nagyon kívánlak! Gyere, kérlek, gyere! – és a férfi ment. Először úgy tette magáévá az asszonyt, hogy annak csípője alatt még ott voltak a párnák.
Emma arra eszmélt kéjes álmodozásából, hogy a büntetés első felét már végrehajtották, a pálca következett. Kihirdették a pálcázók nevét. Emma összeszoruló szívvel hallotta, hogy Viktória is köztük van, ő lesz az utolsó. A vesszőzők 10 ütésenként váltják egymást. Emma az ellenségének sem kívánta volna az utolsó tízet. András tudta, hogy a lány szándékosan úgy üti majd, hogy minél nagyobb fájdalmat okozzon neki. Már az sem vigasztalta, hogy a férfiakat nem kötözik át egy másik pózba, ami sokkal megalázóbb. Persze így nem állt rendelkezésére egy perc sem, hogy összeszedhesse magát, mikor először rásuhintottak a pálcával. Tudta, hogy ezt már nem bírná ki üvöltés nélkül. Hátsója már így is izzott, fájón lüktetett, de nem akarta megadni magát.
- Egy! – üvöltötte, miután a pálca izzó csíkot húzott rajta.
- Kettő! – folytatta tovább a számolást. Nem kellett volna számolnia, de nem bírta volna csendben megállni. Így legalább kiadhatott valamilyen hangot, és ez, még ha fájdalommal is volt tele, nem adta meg Viktóriának, amire vágyott. Ő azt akarta, hogy a férfi üvöltsön a kíntól, és kegyelemért könyörögjön. Na, megállj, gondolta, s közben undorodva nézte a vesszőcsapások alatt rángatózó ülepet. Micsoda munka! Egy-két hurkán kívül sehol egy sérülés. Viktória kirepedt bőrt akart látni. Az ő keze alól még senki sem került ki sértetlenül. Magában kajánul nevetve gondolt arra, mit szólna a család, ha tudnák milyen másodállása van. Ó, igen! Imádott casting filmekben dolgozni. Az a sok liba, akit szexmentes, jó fizető munka ígéretével csalnak oda! Persze a pénzt megkapják, de amit ki kell állniuk érte! Mindig is nagyon érdekesnek találta, milyen kevesen mennek el, mikor megtudják, miről van szó. Szintén nem túl sokan hagyatják abba a limit, 50 pálcaütés előtt. Na de még ennél is kevesebben vannak, akik ezután elfogadják a filmezésre való felkérést. Alig várta, hogy véget érjen az első 40 ütés, és ő következzen. A férfi fenekén egymás alatt sötétpiros csíkok sorakoztak. A vesszőzők nagyon igyekeztek, hogy sehol se érjék egymást az ütések nyomai. András lassan már rekedtre kiabálta magát számolás közben. Iszonyatosan csípett, hasogatott, ráadásul tudta, hogy a neheze a végén vár rá. A család mostanra megbocsátott neki, sőt őszinte tisztelettel figyelték, hogyan állja a csapásokat. A pálcázóknak sem igen fűlt a foguk a dologhoz, így igyekeztek minél előbb túl lenni rajta. A vesszők szünet nélkül csíkozták a megfeszült férfihátsót, ami igencsak ficánkolt volna, ha lett volna módja rá. Így csak egyre erősebben remegett.
- 40! – kiáltotta András. Próbált egy nagy levegőt venni a következő ütés előtt, de majd megfulladt, mikor a pálca az előző ütés utáni pillanatban lecsapott. Ha úgy vesszük, még szerencse is volt, hogy nem kapott pár pillanatig levegőt, mert így nem tudott felüvölteni. A pálca szándékosan átszelte a többi ütés nyomát. A férfi már nem számolt. Olyan kegyetlen erővel szorította össze a fogát, hogy az állkapcsa begörcsölt, de ezt szinte már meg sem érezte. Minden egyes ütés után bosszút esküdött magában.
- Fog még a te lángoló, vörös segged előttem táncolni! – gondolta. – Korbács! Hát lesz neked korbács, azt hiszem!
Végül csak véget ért a büntetés, Viktória csalódottan hajította el a pálcát. András kioldozták, ő pedig küszködve állt fel. Emma könnyes szemmel lépett mellé, egy törülközőt tartva elé, hogy maga köré csavarhassa, de a férfit ez nem érdekelte. Odalépett Viktóriához.
- Készíts a hátsód, te ribanc. Úgy elverem, hogy még nagymama korodban is megemlegeted. – mondta higgadtan, majd azzal nem törődve, hogy csíkos fenekét takargassa, kisétált a teremből. Viktória pár pillanatig levegő után kapkodott, majd a férfi után kiáltott:
- Úgy sem mered!
Emma kuncogva lépett mellé.
- Sokat kell még tanulnod, kislány. Azt mondani egy Andris típusú férfinak, hogy nem mered! Ezt is rá fogja számolni a remegő fenekedre – mondta, majd a törülközőt Viktóriának dobva András után sietett.

Írta: Ditta

Csak amit megérdemel 3

2011-12-09T19:05:00.000+01:00

A mélyen beszívott levegő Andrásban rekedt az elé táruló látványtól. Kata pontosan a számára előírt pózban állt a szoba közepén. Feje és válla mélyen a fotel ülőpárnáján, feneke magasra emelve. Megfeszülő, pompás hátsója semmit sem rejtett el a férfi fürkész tekintete előtt, enyhén remegve tárta fel titkait. Miközben a férfi a szemét legeltette az izgató látványon, Kata mély levegővételekkel próbálta magát megnyugtatni. Legalább annyira remegett az izgalomtól, mint a félelemtől. András igazán vonzó, izmos, fiatal férfi, és ő most teljesen ki van neki szolgáltatva. Nem mert hátranézni, de pontosan tudta, hogy a férfi őt nézi. Tekintete szinte égette. Tegnap óta a lány vagy ötvenszer gondolta meg magát. Elkövette ugyanis azt a hibát, hogy mikor hazaért, az interneten rákeresett a fenekelésre. A legelső film, amit megnézett egy nagyon durva casting volt. A vékony, szőke lány aprócska fenekét szinte széthasogatták a hosszú pálca csapásai. A szőkeség eszelősen sikítozott, mégis kiállta a kegyetlen verést. Kata nem is értette, miért nem mondta, hogy elég, és hagyta a fenébe az egészet. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a pénz nagy úr. Mennyire igaz ez az ő helyzetére! Ezután már hiába talált olyan filmeket is, ahol a nőket nem verték ilyen kegyetlenül, fenekük mindössze egyre pirosabb lett, ez már nem segített rettegésén. Hogy megerősítse magát, előszedte az elmúlt év minden számláját, és szétterítette maga körül szobája szőnyegén. Muszáj ezt az állást megtartania! András igazán jól megfizeti, és a munka nem nehéz, később még talán a főiskolát is folytathatja mellette. Kétségkívül csapnivaló munkát végzett, és Kata tudta, hogy hajlamos elhanyagolni számára unalmas dolgokat, és a takarítás kifejezetten ilyen volt. Tudta, ha marad a férfi szolgálatában, akkor bizony elég gyakran fog a feneke az ütések ritmusára táncolni. És ez a holnapi büntetés! Kata ösztönösen érezte, hogy sokkal nagyobb bajt okozott a férfinak, mint amit az elmondott neki. Tulajdonképpen még hálás is volt a férfinek, hogy nem rögtön, első dühében páholta el. Az is milyen rendes volt tőle, hogy hagyott időt neki a gondolkodásra. Igazán rendes tag. Reggelre gyakorlatilag bebeszélte magának, hogy egy ennyire kedves férfi nem is tudja őt annyira bántani. Majd egy kicsit rájátszik, erotikusan nyögdécsel, jó magasra kinyomott popóját össze-vissza tekergeti. Egy idő után már biztos nem verni akarja majd a fenekét, és akkor abbahagyja. Ha szerencséje van, megússza néhány ütéssel. Még az is lehet, hogy a tenyerével csapkodja meg egy kicsit, ami nagyon jó lenne, mert attól még gyorsabban begerjedne. Újdonsült nyugalmát a fotel melletti asztalkára készített vastag, katonai derékszíj, és a rövid, görbe végű pálca megrendítette ugyan, de sietve megnyugtatta magát. Talán el sem jutnak idáig. Levetkőzött, és a fotelban ücsörögve várta Andrást. Mikor meghallotta, hogy a férfi az ajtón matat, rögtön belehajolt a fotelbe, és fenekét magasra tolta. Kellemes bizsergéssel az altestében várakozott. Kata nem tudta, hogy Andrásnak esze ágában sincs tenyeresekkel kezdeni a büntetést. A lány hihetetlen hatással volt rá. Amióta felvette, többször ébredt arra, hogy hideg vizes zuhanyt kell vennie a lánnyal kapcsolatos álmai miatt. Nem akarta megérinteni a bőrét, így is nehezen fog a teljesen szexmentes fenyítésre koncentrálni. Szeretőt mindig talál magának, amennyit csak akar. De engedelmes szolgát, akit akkor páhol el, amikor kedve tartja, ráadásul ennyire csinos, jóval nehezebb szerezni. Nem fogja lefektetni a lányt, és ezt neki is meg kell értenie. András figyelmét nem kerülte el, hogy a lány időnként milyen vágyakozó pillantást vet rá. Itt az alkalom, hogy világosan éreztesse Katával, hol a helye az életében. Sokat törte a fejét, hogyan büntesse meg. Sejtette, hogy a lány nincs hozzászokva a fenekeléshez, és nem akarta elriasztani. De a büntetés, az büntetés. Végül a szíj, és a rövid pálca mellett döntött. Most odalépett a fotel mellé, kezébe vette a szíjat, és beszélni kezdett. Kata egyre nagyobb rémülettel hallgatta a férfi szavait. Megborzongott, fenekét halvány libabőr futotta be.
- Ezt is jól gyógyítja egy kiadós fenekelés – gondolta a férfi. Mindent elmondott a családjában szokásban lévő testi fenyítésekről. Nem hallgatta el, mi vár rá szombaton. Elégedetten figyelte, ahogy a lány feszes hátsója egyre jobban reszket rémületében. Kata megértette, hogy bizony nem lesz ez olyan könnyű, mint gondolta.
- A büntetés két részletben fogod megkapni. Ma 40-t kapsz a szíjjal, és 20-t a pálcával. Ezt a porcelánért kapod. A nap hátralévő részében még 3-szor 10-t kapsz majd a szíjjal a hanyag munkádért. Amikor szólok, lemezteleníted a fenekedet, széles terpeszbe állsz, és előrehajolva megfogod a bokádat. A porcelánért a büntetésed második felét vasárnap fogod megkapni. Összesen 60-t kapsz majd. Még nem döntöttem el, mit fogok használni. Arra számíthatsz, hogy mivel az én hátsóm is erősen sajogni fog, valószínüleg szigorúbb büntetésben lesz részed, mint most. Bármikor szólhatsz, hogy elég volt, hagyjam abba. Akkor fogod magad, felöltözöl, másnap pedig felveszed a fizetésedet a titkárnőmtől, és soha többé nem találkozunk. Állapodjunk meg, ha azt mondod: elég, nem bírom tovább, akkor rögtön befejezem. Engem nem zavar, ha sikítozol, ha könyörögsz, nem kell csendben lenned. De ha hátrateszed a kezedet, ráütök, és az jobban fog fájni, mint a feneked. Ütés után mindig nyomd vissza a fenekedet az eredeti pozícióba, vagy nem számít az előző csapás. Megértetted?
- Igen!
- Igen, uram. Ha fenekellek, elvárom, hogy így szólíts. Ha legközelebb elfelejted, plusz 2 ütést kapsz érte.
- Megértettem, uram!
- Mit kell mondanod, ha azt akarod, hogy abbahagyjam?
- Elég, nem bírom tovább!
- Jó! – abban a pillanatban, ahogy kimondta, már le is sújtott az aranybarna színű popóra. Nem teljes erővel ütött, de a verésben járatlan lánynak ez elég volt ahhoz, hogy hangosan felkiáltson. Fenekének két halmát összeszorította, s térde berogyott, de pár pillanat múlva újra kinyomta remegő hátsóját, amelyre pár másodpercenként csapott le a szíj. Még hogy majd megjátssza magát! Teljes szívből nyöszörgött, kiabált egyre hangosabban. Néha úgy érezte megfullad, annyira égető, mélyreható fájdalmat okozott a szíj. Feneke előbb rózsás színt öltött, majd lángvörösbe öltözött. András a 20. ütés után átment a lány másik oldalára. Egy pillanatig csodálattal nézte a tökéletes félgömböket, majd újra lecsapott. Kata nem bírta tovább és halkan sírni kezdett. Minden ütésnél hangosan felnyögött, ha pedig a szíj egy különösen érzékenyre ütlegelt helyen landolt, hangosan felkiáltott. Az egész hátsója lángolt, égett. Mennyire szeretett volna hátranyúlni, és megdörzsölni, hogy enyhítse ezt a perzselő, feszülő érzést, de nem lehetett. András szintén szíves örömmel kényeztette volna simogatásával a vöröslő halmokat. Hímvesszője fájón lüktetett. Komoly önuralmába került, hogy ne mártsa a fazonra nyírt „frizurát” viselő kis punciba. A lány feneke gyönyörűségesen járt, táncolt az ütések ütemére. A két félgömb összeszorult, majd újra szétnyílt, kitárult, csodás belátást biztosítva a szemlélőnek. A nyögések pedig még jobban felizgatták. Mikor a 40. ütés után ledobta a szíjat, a kifeszült fenék már bíborvörösben játszott, de felülete sima volt, nem borították hurkák. András nem hiába volt profi fenekelő. Pontosan tudta hogyan kell sérülések nélkül alaposan elverni egy hátsót. Kata nyöszörögve sírdogált. Térde ütemesen berogyott, majd kiegyenesedett. Nagyon félt a pálcától. Feneke már most is borzalmasan fájt, úgy érezte duplájára dagadt eredeti méretének. Elképzelni sem tudta, hogyan fog még 20 ütést elviselni, főleg a pálcával. Mikor a férfi a kezébe vette a rettegett botot, nyöszörögve kérlelni kezdte:
- Kérem, uram, ne! Nagyon fog fájni! Kérem, legalább ne a pálcával! Nem bírom ki!
- Azt akarod mondani, hogy elég, nem bírom tovább? – kérdezte a férfi, de szívét összeszorította a rémület. Ó, ha elmegy a lány! Micsoda csalódás lenne!
- Nem, uram! – sírt kétségbe esetten a lány.
- Ebben az esetben folytatom a pálcával. Kezdhetem?
- Igen, uram! – felelte a lány, majd a következő pillanatban felsikoltott. Ha azt hitte, könyörgésére majd megkegyelmez neki a férfi, és kisebbeket fog ütni, kegyetlenül csalódott. Lüktető fenekén sötétpiros csíkot rajzolt a pálca. Minden egyes ütésnél azt érezte, hogy szétreped a bőre, pedig András nagyon vigyázott, hogy hurkákon kívül ne legyen nagyobb baja a szépségesen nagy fenéknek. Az ütések nem keresztezték egymást, mindegyiket meg lehetett számolni. Kata igyekezett megtartani a férfi által parancsolt helyzetet, de egy idő után az átható fájdalom miatt képtelen volt rá. Fejét felvetette, hátát begörbítette. Térde berogyott. Egy pillanatig félő volt, hogy vagy összeesik, vagy hátranyúl a fenekéhez. András sajnálta volna, ha ezért külön meg kell büntetnie. De végül kiegyenesítette a térdét, bár vállát és fejét nem ejtette vissza a fotelbe. András rátette a kezét a fejére, és lenyomta. Kata most már hangosan zokogott.
- Neeee, neeee! – nyöszörögte folyamatosan. András várt egy pillanatot, hátha a lány kéri, hogy hagyja abba, majd újra lesújtott. Nagyon oda kellett figyelnie, mert a csíkosra pálcázott tompor folyamatosan jobbra-balra járt. Az utolsó négy ütést a lány valamiféle önkívületben élte át. Nem látott semmit, szeme elé vörös köd ereszkedett. Nem létezett semmi más, csak a fenekét hasogató fájdalom. Észre sem vette, hogy a férfi már nem üti. Andrásnak háromszor kellett elmondania, hogy végeztek, a fenyítés befejeződött. Kata felállt, és a fenekéhez nyúlt. Rögtön elkapta a kezét, mert a legkisebb érintésre erős fájdalom hasított bele. Kata nem merte megnézni, hogy néz ki a popsija, félt a rá váró látványtól. Biztos volt benne, hogy az ülepe helyén csak egy véres húsdarabot látna. András beküldte a fürdőszobába. Megengedte neki, hogy lezuhanyozzon, hogy lemoshassa magáról a verítéket, ami fenekelés közben egész testét elöntötte. A férfi azt is tudta, hogy az első fájdalom után a langyos zuhany enyhíteni fogja a lány fájdalmait. Miután lezuhanyozott, Kata összeszedte magát, és megnézte a hátsóját a padlótól plafonig érő tükörben. Döbbenten konstatálta, hogy bár feneke haragos vörös, és itt-ott hurkák díszítik, sehol sincs felszakadva a bőre. Ha nem a saját fenekéről lenne szó, talán még tetszene is neki a látvány. Igazság szerint már nem is fájt olyan borzasztóan, inkább forrón lüktetett, ami egészen izgató érzés volt. Közben rettenetes volt, de most… Kata nem is tudta, mit gondoljon. A nap folyamán még háromszor kellett meghajolnia a férfi előtt, és önként kiszolgáltatni lánggal égő popóját. Mindháromszor hangosan sikoltozott a fenekelés alatt. Alaposan elvert hátsója rettenetesen érzékeny volt. De utána… utána valami olyan kellemes érzés öntötte el, amit idáig még sosem érzett. Este az ágyában, mikor eljátszadozott magával, akkorát élvezett, mint még soha, de nem volt elég. Még háromszor juttatta el magát a csúcsra. Arra gondolt, hogy innentől kezdve talán még hanyagabbul kellene takarítania.
- Rossz kislány vagyok – kuncogott, majd ájult álomba zuhant. Természetesen hason fekve.

Írta: Ditta

Könyvajánló

2011-12-07T22:39:00.000+01:00

Marilyn Lowell Ezeregyéjszakái

A történet valahol a mesés Keleten játszódik. Marilyn az angol nagykövet felesége. Gyönyörű, 25 éves, kiéhezett fiatalasszony. Férjét ugyanis említésre sem méltó férfiassággal verte meg a sors. Tudjuk persze, nem a méret számít, de ebben az esetben nem beszélhetünk méretről. Marilynben egyre csak gyűlik a szexuális feszültség. Egy nap gyermekkora kedves filmje megy a tévében. Mivel a férjét kell elkísérnie egy fogadásra, beállítja felvételre a videót. Egyedül van otthon, mikor elkezdi nézni a filmet. Csakhogy az adás csúszott, így a felvétel valami egészen mással kezdődik. Egy férfit nemi erőszak miatt nyilvános botozásra ítélnek. A nő döbbenten nézi a kikötözött férfi brutális büntetését. Elfojtott szexuális vágyai előtörnek és fergeteges orgazmust él át. Attól kezdve nem tud másra gondolni. Nem meri újra megnézni, de arra sem tudja magát rászánni, hogy megszabaduljon tőle. Végül az idegei nem bírják tovább a feszültséget. Egy partin egy gazdag és befolyásos arab úr szemére hányja országa barbár szokásait. Valósággal dührohamot kap. Az estélyt követő ötödik napon elrabolják őt és Christinát, az unokatestvérét. Mindenki azt hiszi, hogy meghaltak, egészen addig, míg több hónap múlva elő nem kerülnek. Semmit sem hajlandóak arról mondani, hogy mi történt velük. Végül Marilyn pszichológusa tanácsára álnéven megírja, amit eddig eltitkolt. Vagyis innentől kezdve olvashatjuk a jól megírt szex és fenekelős jeleneteket.
Az ezredforduló környékén a könyv nagy siker volt Angliában, mígnem egy női magazin összefüggésbe hozta a főhősnőt egy angolszász politikus feleségével. Azóta több szenzációs botrányra és leleplezésre került sor a történet kapcsán. Vajon tényleg valós történet lenne? Hát azt nem tudom. De az biztos, hogy remek olvasmány. A szex és fenekelős jelenetek néhol 20 oldalon keresztül is elhúzódnak, mégsem unalmas egy pillanatra sem.

Részlet:

És akkor… ó, kárhozott legyen a perc! Hilmit. a barna burnuszos, sudár férfiú, Christinám éjféli kedvese fölemelte a kezében tartott vesszőnyalábot, és lesújtott vele a kifeszített popóra! Ó, szörnyűség… és mégis, ahogyan a gömbölyded formák alakot változtattak, megvonaglottak! De már következett az újabb vesszőcsapás, s akárha engem ért volna, egész testemben reszketni kezdtem, s a nyögés, a búgó sóhaj, ami a megfeszített nő ajkát elhagyta, az is mintha csak az én számból szakadt volna ki. Hilmit sűrű, csípős vesszeje harmadszor is lecsapott, s a kettős gömb valósággal táncra kerekedett alatta: előbb jobbra, aztán balra lendült ki, ameddig csak a térdet tartó szíjak engedték: aztán rugózni kezdett: amint a popó lejjebb ereszkedett, fölemelkedett a lábak közt látható fej, hogy aztán újfent helyet cseréljenek: a gömbölyűség, melyet ritkás szőrzet díszített, s a rövidre vágott hajjal keretezett arc!
Vártam, hogy jajkiáltás szakad föl a megkínzott testből: de a nő néma maradt, a függöny pedig összecsapódott!
Mintha lidérces-kéjes álomból ébredtem volna. Két vidám, nevetős arc mered rám, és változatlanul pucéran térdelek a bőrzsámoly előtt. Aztán érzem, hogy kéz nehezedik a tarkómra, s hajt előre. És akkor megértettem, hogy engedelmeskednek kell, hogy így talán elkerülhetem a sokkal rosszabbat…
S valóban! Azt vártam, hogy Zelin vagy Fatima tenyere nagyot csattanjon árva, önként kiszolgáltatott fenekemen, ehelyett gyöngéd simogatást éreztem, és fura sóhajt, gyönyörérző nyögést hallottam. A függöny mögül érkezett!
És akkor újra fölrémlett előttem az éjszakai látvány: a négykézlábra ereszkedő Christina, s a hatalmasan előremeredő, a holdfényben nedvesen csillogó húsdorong!... És ez a sóhaj! Zsibongás töltötte el egész hátsó részemet, miközben csupa fül lettem: igen a függöny mögül ugyanaz a hang hallatszik ki, és… ezt nem sejtettem, ezt tudtam, hiszen az imént láttak… ugyanaz a hatalmas, öklelő, várakat letipró, ellenállást nem ismerő férfidákó fúródik az imént még vesszőcsapások alatt táncoló, kínkeringőt járó ülep valamelyik szívébe! Az alsóba avagy a felsőbe…? Nem tudhattam!
Ezen gondolkoztam, ezt próbáltam – mindhiába! – kikövetkeztetni a függöny mögül kiszűrődő kéjes, hálás sóhajokból, a még az is eszembe jutott, vajon mit érezhet a hátam mögött álló Christina, hallván, hogy éjszakai látogatója milyen gyönyörökben részesül, s milyen kéjeket osztogat – amikor minden figyelmeztetés nélkül lecsapott rám egy tenyér.
Tudtam, hogy ki fogok kapni (azt is tudtam, ki büntet így, és miért), s elhatároztam, hogy a büntetést, amit el kell viselnem, úgy szenvedem el, ahogy egy európai polgári demokrácia nagykövetének feleségéhez illik… Ó, csak ne lett volna ott, ne látta volna megaláztatásomat, ne élvezte volna kínjaimat az a dög Christina Shackleton. Ő azonban ott volt, ezen nem változtathattam: különben is, hamar elfelejtettem, hogy néznek.
A nők szabályos időközönként sújtottak le a tomporomra, s én igyekeztem – ó, minő dőreség! – méltóságteljesen tartani magam. Az embernek a csupasz (Sir John kötelezett e szó leírására) seggét verik, s ő közben azon töpreng – de nem sokáig! -, hogy milyen testtartással fejezhetné ki megvető fölényét ennyi barbársággal szemben. Előbb két letámasztott karom közé rejtettem a fejem, de amikor ülepem egyre elviselhetetlenebbül kezdett el sajogni, úgy döntöttem, hogy tán jobban elviselem a fájdalmat, ha fejemet büszkén fölemelem. Úgy is tettem! S a két hitvány nőszemély gurgulázó nevetéssel, érthetetlen szavakkal nyugtázta mozdulatomat.
Hát csak nevessetek! – gondoltam magamban, de akaraterőm hamarosan olvadozni kezdett. Hát még meddig fognak ezek fenekelni? Ülepem mintha megduzzadna, bőröm mintha száz helyen akarna felszakadozni. És csak duzzad, és csak szakadozik… s nekem le kell hajtanom a fejemet, hogy a két nő, főképpen azonban Christina Shackleton, akinek néha hallom rémült sikolyait, mintha csak őt páholnák, s nem engem, meg ne lássa a szememből a kíntól kicsorduló könnyeket.
Később – mert a fenekelés sohasem akart véget érni, összeharapom a fogam, vadul rázom a fejem, s érzem, hogy már képtelen vagyok veszteg térdelni: kirúgom magam alól a lábam, hason fekszem, kezemmel támaszkodom, a rúgkapálás mintha enyhítené a gyötrelmeimet.
Aztán ráébredek, hogy nem a rúgkapálás enyhít kínjaimon: azért nem csíp, éget, hasogat a két szörnyű nőszemély rettentő tenyere, mert csapásaik megenyhülnek.

A könyvajánlót írta: Ditta

Csak amit megérdemel

2011-12-03T18:03:00.001+01:00

Figyelmeztetés: A következő novellát Ditta küldte. Ha tetszést arat, gondolom lesz folytatása is, de csak szigorúan azoknak ajánlott, akik kedvelik a rendhagyó felállásokat és intenzívebb fenekeléseket.

András ingerült sóhajjal dőlt hátra a székében. Beletúrt sűrű barna hajába, és még egyszer felsóhajtott. Hát ez nagyon bosszantó. Amióta Rita, a régi házvezetőnője nyugdíjba vonult, egyszerűen nem talál helyette megfelelő embert. Az a nő egy kincs volt. Azóta már az ötödik nőt vette fel, hogy aztán rövid úton lapátra tegye őket. Itt van ez a mostani lány, a Kata. 22 éves, nem túl magas, gyönyörű, sűrű barna haj, csokoládészínű szem, érzéki száj, szabálytalan szépségű arc. Az alakja pedig valóban homokórát formáz. Persze a mai szépségideálnak nem felelt meg, de András nagyon díjazta az ideálisnál nagyobb, de ínycsiklandóan gömbölyű, feszes popóját. Kénytelen kirúgni. A lány enyhén szólva sem volt a házvezetőnők gyöngye. Trehányan takarított, már ha takarított. A hamutárcát már napok óta nem ürítette ki a dolgozószobában, a férfinak kellett megtennie helyette. Nem nagy dolog, de hát ezért fizeti, és hát a többi dolgához is így áll hozzá. Van, amikor napokig gyűlik a mosogatnivaló, nem beszélve arról, hogy tegnap a szennyesből kellett inget kivennie. Andris minden lében kanál szomszédja pedig elmesélte, hogy Kata a távollétében férfiakkal találkozik a lakásában. Elég volt, a nő repül. Feltápászkodott, hogy a lány tudtára hozza a döntését, mikor hangos csattanást és csörömpölést hallott. Rosszat sejtve tépte fel a dolgozószoba ajtaját, és rohant a nappaliba. Az üvegezett szekrény nyitott ajtaja előtt térdelt Kata, és próbálta felszedegetni a cserepeket. A férfi arcából kifutott a vér dühében. Mikor felvette a lányt, pontosan megmondta, hogy ahhoz a szekrényhez nem nyúlhat, azt András takarítja, értékes tartalma miatt. A benne lévő porcelán étkészletet egy kalandor természetű őse kapta Viktória királynőtől. Az adománylevelet egy bankban őrzi a család. Évszázadokon keresztül kincsként vigyáztak rá, minden háborút túlélt. Minden évben Karácsonykor a család eldöntötte, hogy ki érdemli meg a tisztességet, hogy a következő évben a családi kincs őrzője legyen. András 25 éves kora óta, már 10 éve vigyázott a családi ereklyére. Még soha egy családtagnál sem volt egyhuzamban ennyi ideig, és most ez a semmi kis nő elintézi azt, amire még a két világháború sem volt képes. A férfi elképzelni sem tudta, hogyan mondja el ezt az édesapjának, de legfőképp törékeny kis nagyanyjának. Komoly önfegyelemmel türtőztetve magát az artikulálatlan üvöltéstől, a dühtől rekedt hangon szólalt meg:
- Ki van rúgva. A fizetését holnap felveheti az irodámban a titkárnőmtől. – Dübörgő léptekkel, fejét leszegve ment vissza a dolgozószobájába. Elővett egy üveg konyakot, de mielőtt töltött volna, nyílt az ajtó.
- Kérem, kérem, ne rúgjon ki! Szükségem van az állásra! Egyedül én dolgozom a családban. Apám meghalt, anyám nagyon beteg, a kishúgom még kisiskolás. Abba kellett hagynom a főiskolát, hogy eltarthassam őket. – zokogta a lány. András bármilyen más körülmény között megszánta volna, de ez nem az az alkalom volt.
- Amikor felvettem, világosan megmondtam, hogy ahhoz a szekrényhez nem nyúlhat. Elmeséltem mit jelent a családomnak a benne lévő étkészlet.
- Igen, tudom, és nagyon sajnálom! Csak meg akartam nézni közelebbről. Én… én kifizetem!
- Bár igen jól megfizettem, kétlem, hogy valaha is lesz annyi pénze, hogy ezt megtehesse. Ezenkívül, a családom előtt, a becsületemen esett csorbát nem lehet megfizetni. Ezen kívül mindenképpen elbocsátottam volna, mivel maga egy lusta, trehány nőszemély, ráadásul férfiakat fogad a lakásomon. Kérem, fejezze be a hisztit, és menjen el.
Andris hátat fordítva a lánynak az ablakhoz lépett, és így várta az ajtócsapódást. Kata egész testében remegve állt a szoba közepén. Tényleg kétségbeejtő helyzetben volt. A házukon jelzálog volt, az anyja betegeskedése is sokba került, és még ott volt a húga iskolázatása is. Tudta, hogy a férfinak igaza van. Nehéz volt a gondtalan, bulizós iskoláskorból ilyen hirtelen kilépni, és egy család eltartásának a terhét a vállára venni. Talán… ha felajánlkozna a férfinak, meggondolná magát. Nem is esne nehezére, hiszen András vonzó, izmos férfi. Nagy levegőt véve lépett oda hozzá, és végigsimította a hátát.
- Nem tudnánk valahogy másképpen elrendezni? – kérdezte a sírástól, és idegességtől remegő hangon, és elkezdte kigombolni a blúzát. Most csinálok magamból kurvát, gondolta, de nem látott más utat.
András döbbenten fordult meg. A lány nem viselt melltartót. Kigombolt blúzából ingerlően villantak elő telt, feszes mellei. A férfi határozottan nyúlt a lányért. Megragadta a csuklóit, és magához rántotta.
- Az egyetlen dolog, amit most magával csinálnék, az a segge vörösre verése lenne – mondta, majd durván ellökte magától a lányt, aki a fenekére huppant. Rémülten kapkodott levegő után. Megdöbbentette a férfi alpári hangvétele, és az is, amit mondott. Még hogy őt elverni! Ilyen utoljára gimnazista korában történt vele, mikor az apja alaposan kiporolta a hátsóját, mivel állandóan hazudozott egy fiú miatt. Egy hétig nehezére esett az ülés, de nem is hazudott többet. Hagyni egy idegen férfinek, hogy megverje! Odatartani az érzékeny fenekét! Elképzelhetetlen! Az első döbbenet után azonban eszébe jutott mit tervezett fél perccel ezelőtt. Érdekből lefeküdni vele is elég megalázó lett volna, mégis képes lett volna rá. Kell az állás! Nincs mese!
- Hát tegye azt! – kiáltotta. – Tegye meg! Verjen el, úgy ahogy akar, azzal, amivel akar, de ne rúgjon ki!
A férfi ágyékán forróság futott át. Be kellett vallania magának, hogy igencsak csábító ajánlatot kapott. Hányszor képzelte már el, hogy a lány vöröslő feneke ott vonaglik előtte. Kedvelte a szexuális játékok ezen fajtáját, bár nem volt igazán keménykezű fenekelő. Mindig is a női hátsók voltak a gyengéje, szerette simogatni a bársonyos bőrt, és időnként keményen odacsapni, de a sebhelyek látványa nem volt kedvére. Persze ez most más. Ha meg is történik szexmentesnek kell lennie. Ez csak büntetés lehet.
- Még ha bele is mennék, mondtam már, hogy mindenképpen elbocsátanám – felelte. – Nem vagyok elégedett a munkájával. – András már eldöntötte, hogy elfogadja az ajánlatot, de többet akart, hát kockáztatott. A lány tágra nyílt szemmel nézett rá, kísérletet sem tett, hogy elfedje a keblét.
- Büntessen meg máskor is! Büntessen meg, ha elégedetlen velem!
- Uram! – szólt a férfi megnyomva a szót.
- Uram – suttogta a lány nyakig vörösödve, de szemét nem fordította el.
- Legyen! De nem ma. Most olyan dühös vagyok, hogy valószínűleg komoly kárt okoznék benned. Adok egy napot, hogy meggondold magad. Minden reggel 8 és 9 között futni megyek. Ha komolyan gondolod, kilenc órára itt leszel pucérra vetkőzve. Ha meghallod, hogy nyílik azt ajtó, bemégy a nappaliba. Széles terpeszbe állsz a fotel előtt, a válladat az ülőpárnára nyomod. Olyan magasra emeled a fenekedet, amennyire csak tudod. Azt, hogy mivel, és mennyit kapsz, majd akkor megtudod. Megértetted?
- Igen, Uram! – súgta a lány. Lassan felállt a földről. Tétován ácsorgott, nem tudta mi tévő legyen.
- Most hazamehetsz – mondta a férfi.
András a konyakot kortyolva hallgatta a bejárati ajtó csapódását. Biztos, hogy visszajön holnap, és ő keményen meg fogja büntetni. A porcelán miatt rá is nehéz percek várnak. De ha túl lesz rajta, hát szép napoknak néz elébe.

András fáradtan kelt fel agyongyűrt ágyából. Nagyon rosszul aludt, vagy inkább nem aludt. Érdekes módon sokkal jobban nyomasztotta annak lehetősége, hogy Kata nem jön el, mint ami rá várt.
Miután a lány elment, azonnal felhívta az édesapját, aki a család négy „irányítójának” egyike volt. Miután elmondta mi történt, egy darabig csak a vonal sercegését hallotta, majd az apja megszólalt:
- Fiam, ugye tudod, hogy ez mit jelent?
- Tudom, és vállalom a következményeket.
- Egy órán belül visszahívlak.
20 perc múlva csengett a telefon.
- A döntés értelmében nem maradhat nálad tovább a porcelán. Csomagold össze, és 5 nap múlva, szombaton, hozd magaddal Jeromos bácsikád balatoni villájába. Délután 2-kor kezdjük az ítélet végrehajtását. Ne késs, ha nem akarsz még nagyobb bajt.
- Értettem – tette le a kagylót a férfi. Kicsit megborzongott. Sose gondolta, hogy valaha is a vészbíróság elé kell állnia. Ő adta neki ezt a nevet, mikor 23 éves korában először vett részt rajta.
A családjában hagyománya volt a testi fenyítésnek súlyos esetekben. Ha pedig valaki az egész család ellen vétett, az az egész család előtt felelt. A család négy irányítója kiszabta a büntetését. András tudta, hogy az ő esetében most csak hárman vettek részt a tanácskozáson. A szabályok alapján, közvetlen családtag, (apa, anya, testvér, férj, feleség, gyermek, nagyszülő) nem vehet részt sem a döntéshozatalban, sem a végrehajtásban. Ezen kívül a 20 évnél fiatalabbaknak szintén nem volt ott keresni valójuk. Nem túl sűrűn fordult elő olyan eset, ami miatt valakinek a család előtt kellett felelnie. András három ilyen családi összejövetelen volt. Utoljára Emma miatt gyűltek össze 3 éve.
Emma akkor 38 éves, elvált asszony volt. Nagyon rossz, szerencsétlen házassága volt, még gyerekük sem volt, hogy legalább ez vigasztalja a nőt. Ezért miután elvált, a nagymamája neki adta azt a gyémántgyűrűt, amit mindig a család legidősebb nő tagja visel, és állítólag szerencsét hoz a férjfogásnál. Ezért, ha valaki nem boldogult magától, megkapta ezt a gyűrűt. András mindig jót szórakozott ezen a babonán, és mikor megtudta, mit vétett Emma, úgy gondolta, most talán a többiek hite is megrendül a gyűrűben. A nő összejött egy férfivel, és röpke két hónapos ismeretség után magához költöztetett. A fickó első dolga volt kirabolni, miután megtudta a széf kódját, amiben Emma a pénzét, néhány részvényt és a gyűrűt tartotta. Ez nem éppen szerencse, gondolta akkor András, de később változtatott a véleményén. Ugyanis a gyűrű bravúros rendőrségi nyomozás után megkerült, Emma pedig egy évvel később férjhez ment a nyomozás vezetőjéhez. Azóta is boldog házasságban élnek, nemrég született meg a kislányuk. De a boldog végkifejlet előtt, azért Emmára komoly szenvedés várt. A büntetés attól nem maradt el, hogy megkerült a gyűrű, csak mérsékelték.
A szabályok szerint a bűnösnek 1-4 ütést kell elviselnie családtagonként. Felül bármit viselhet, de a fenekének meztelennek kell lennie. A férfiaknak egyfajta nagyon szűk, a feneküket teljesen pucéron hagyó fehérneműt viselhettek, amiben előre húzták a hímvesszőt, és a herezacskót. A ruhanemű erősen leszorítva tartja azt, elég kellemetlen fájdalmat okozva, de még mindig jobb, mintha egy ügyetlen ütés a heréket, vagy a vesszőt találja el. Nőknek nem állt rendelkezésükre ilyen könnyítés, csak abban bízhattak, hogy mindenki biztos kézzel céloz majd. Az eszközt az ütés kiosztója választotta meg, melyek a következők lehettek: egy közepes vastagságú, kb. 40 cm hosszú szíj, közepesen nehéz paddle vagy egy erős, vastag skót szíj. Miután kiosztásra kerültek az ütések, jött a büntetés második része, egy 70 cm hosszú pálca személyében. Mivel a cél nem az, hogy maradandó sérülést okozzanak, az ütések száma a pálcával 50-ben maximálták. A végrehajtót az előre jelentkező családtagok közül választották ki, akik 10 ütést adhattak fejenként.
Emmát, miután figyelembe vették, hogy a gyűrű megkerült, családtagonként 2, a pálcával pedig 20 ütésre ítélték. András családja meglehetősen népes volt, a vészbíróságon 47-en vettek részt. Emmának tehát 94 plusz 20 csapást kellett kiállnia. A nő egy fehér kombinéban várta, hogy a deresre kössék. A fapad bársonnyal volt bevonva, és meredek szögben lejtett. Emmának először a kezeit kötözték ki. A deres lapjának dőlésszögét állítani lehetett, így addig engedték lefelé a fej felőli oldalt, míg a nőnek már lábujjhegyen kellett állnia, a feneke pedig megfeszülve az ég felé meredt. Ekkor széles terpeszbe széthúzva a lábait is lekötözték, a kombinét magasra felhúzták. A nő nagy, de mégis kemény feneke teljesen kitárult. Láthatóvá vált a rózsaszín, borotvált punci és a popónyílás. A fenségesen domborodó fenék egyre pirosabb lett a záporozó ütésektől. Emma eleinte halkan nyöszörgött, de ahogy a hátsója egyre érzékenyebbé vált, úgy emelte a hangerőt. Próbált tekeregni, de erre nem volt módja. Mikor az ütés elcsattant, a két félgömb megrándult, és összeszorult, majd újra kiengedett, ellazult. Mindig megvárták a következő csapással ezt az ellazított állapotot. Egy szerencsétlen ütés a szíjjal elcsípte a punci szélét, és Emma nagyot sikított. Ezután egy fiatal fiú következett, aki még teljesen újonc volt a vészbíróságon. Látszott rajta, hogy a nő sikolya teljesen elbizonytalanította. Tétovázva nyúlt a szíj felé, majd mégis inkább a paddle-t választotta. Többször is meglendítette a kezét, mire oda mert csapni a bíborló halmokra. Az ütés erőtlenül csattant, Emma szinte fel sem nyögött.
- Állj! – szólt apám. – Anna, - szólította meg a fiú anyját- ismeri Ákos a szabályokat?
- Természetesen ismeri – felelte a nő kissé remegő hangon.
Az ütés erőssége is szabályozva volt. Nem lehetett szánalomból elsumákolni. Valóban fájnia kellett. Aki ez ellen vétett, azonnal 10 ütést kapott a pálcával. A fiú kigombolta farmernadrágját, lehúzta az alsóját, és vérvörös fejjel hajolt előre, hogy megfogja a bokáját. Ellenkezésnek helye nem volt. Egy unokatestvére mellé lépett és keményen átfogta a derekát. Apám ráhelyezte a pálcát a remegő fenékre.
- Számold! – szólt, és a következő pillanatban nagy erővel lesújtott. Ákos megugrott, de keményen fogták.
- Egy! – kiáltotta rekedten.
- Kettő! – számolhatta a második ütést a következő pillanatban. Bőrén a kezdetben fehér csíkok kipirosodtak, hurkák képződtek. Apám értette a dolgát. Fentről haladt lefelé, sohasem ütve kétszer ugyanoda. Bár az ütések valóban fájtak, ezt a hatodik ütés után könnyekben kitörő fiún is jól láttuk, hála a rövid pálcának, és apám szakértelmének, a bőr sehol sem repedt fel. Az utolsó ütés után meglehetett számolni az egymást sehol sem keresztező ütések vöröslő, sajgó nyomát. Ákos mikor elengedték, azonnal a fenekéhez kapott, majd sziszegve rántotta el a kezét.
- Az utolsó ütés nem számított – hirdette ki apám. Ákos miután kínos lassúsággal magára húzta nadrágját, újra kezébe vette a paddle-t. Teljes erőből sújtott szegény Emma kifeszített fenekére, aki nagyot sikított, és akkorát rándult, hogy a deres is elmozdult a helyéről.
- Ne! – kiáltotta, de nem volt kegyelem. Ákos második ütése is épp oly kegyetlen erővel csattant, mint az első. Emma kiáltása zokogásba fúlt. Magamban mosolyogva vettem fel a skót szíjat. Én is így tanultam meg, hogy szánalomnak nincs itt helye. Szívesen végigsimítottam volna az előttem remegő bíborszín tomporon, hogy könnyítsek a szenvedésén, de helyette jó nagyot csaptam rá. Emma most már mindenütésnél felkiáltott. Feneke folyamatosan remegett, egyre tovább tartott, míg ellazította. Minden egyes négyzetcentimétere pirosan fénylett, néhány lecsúszott ütés nyoma a combján is látszott. Az utolsó két ütést a hagyománynak megfelelően a ceremóniamester, vagyis jelen esetben apám adta. A szíjat vette a kezébe, majd jókorát sújtott a felmeredő fenékre. Mielőtt elhalt volna Emma sikolya, máris megkapta a következőt. Nagyot kiáltott, és hosszan zokogott, míg eloldozták. Egy csöppet sem nyugodott meg, hisz tudta, most a pálca jön, csak a hagyományos testhelyzetben rögzítik előtte. A deres fejrészét vízszintesre emelték. Emmát háton fekve, két karját a teste mellé bilincselték. Bokáira bőrszíj került, amin kötelet vezettek át. Ezzel kötötték ki a két lábat a feje fölé. Ez a helyzet talán még megalázóbb volt, mint az első, de időt adott, hogy a fenekelést elszenvedő kicsit összeszedje magát, és a körülményekhez képest megnyugodjon. A pálcázáshoz kiválasztottak a deres mellé álltak. Emmának most szerencséje volt, Egon és Lázár szakavatott fenekelőnek számított. Nem fognak felesleges fájdalmat okozni elcsúszott ütésekkel. Módszeresen, felváltva, lentről felfelé haladva csattogtatták a pálcákat a lángoló hátsón. Emma az első négy ütést összeszorított fogakkal, nyöszörögve fogadta, de utána újra kiabálni kezdett. Minden egyes ütésnél úgy érezte, mintha szétrepedne a bőre, pedig nem így volt. Bőre felhurkásodott a csapások nyomán, de sehol sem hasadt be. Pár nap múlva néhány csík, és egy-két halvány, kék folt kivételével semmi sem fog látszódni. András elismerően bólintott ekkora profizmus láttán. Emma megpróbált kitérni az ütések elől, amivel azt kockáztatta, hogy rossz helyre kapja őket, de a férfiakat ez nem zavarta. Mindig megvárták, amíg a nő kevésbé riszált, és akkor ütöttek oda. Az ütés pillanatában Emma felsikoltott, és magasra emelte a fenekét. Jobbra–balra riszált, farpofáit összeszorította. Megpróbálta kissé húzni az időt, bár ő is tudta, sok értelme nincs. Szánalmasan nyöszörögve engedte le a hátsóját, hogy az ismét összecsókolózzon a pálcával. Impozáns gömbölydedsége most egyenletes lángvörös színben pompázott, amit a vesszőcsapások kissé sötétebb nyomai tarkítottak. Még soha életében nem verték el így. Igaz, hogy volt férje gyakran csattogtatta tenyerét a popóján, miközben ő kétrét görnyedve markolta bokáját, de az meg sem közelítette ezt az érzést. Az utolsó két ütésnél már tűrőképessége végén járt, és minden eddiginél hangosabban fogadta őket, pedig erejük nem haladta meg az eddigieket. Azután vége lett. Óvatosan eloldozták, és felsegítették. Felsikkantott, mikor meggyötört hátsója hozzáért a padhoz, de sírása máris csendesedett. Jól megjárta, de nem gondolta, hogy büntetése igazságtalan lenne.
András is úgy gondolta, ő is megérdemelten fog kapni, de ez azért nem nyugtatta meg. Remélte, hogy viszonylagos méltósággal tudja majd fogadni büntetését. Utoljára főiskolás korában volt a pálcának ennek a végén, mikor egy buli túl jól sikerült, és még a rendőrséget is ki kellett hívni. Akkor az apja igencsak megtáncoltatta rajta a suhogóst. Csíkos feneke még napok múltán is nevetésre adott okot az öltözőben. Fáradtan húzta fel sportcipőjét, és kezdte meg mindennapi egyórás futóedzését. Miután hazaért, sokáig szöszmötölt a bejáratnál, kissé tartott tőle, milyen látvány fogadja majd a nappaliban. Végül vett egy mély levegőt és belépett az ajtón.

Írta: Ditta

Könyvajánló

2011-12-01T20:03:00.001+01:00

Ezt a könyvajánlót Ditta írta, aki a hétvégén fog debütálni a blogon egy izgalmas novellával, amely csak erős idegzetű, vérbeli spanking rajongók számára ajánlott.

Gordon Grimley: Beatrice

Ezt a könyvet a Gépírókisasszonnyal együtt vettem meg. A két írás ég és föld. Míg a Gépírókisasszony tiszta fenekelő könyv, addig a Beatrice jelentős részét tölti ki a szex. Akiknek a fenekelés a szexuális kultúrájukhoz tartozik, valószínűleg tetszeni fog. Viszont ha valaki azt szereti, ha 10 oldalból 9-en fenekelnek, az ne olvassa el. Ez vonatkozik azokra is, akik hurkásra, sebesre vert hátsókról szeretnek olvasni. Vannak benne idegesítő dolgok. Az író túlzásba vitte a művészi képek használatát. Persze jó is az, de ez végül is egy fenekelős szex könyv. A 12. egyoldalas ömlengés már egy kicsit unalmas. Van egy kis utalás vérfertőző kapcsolatra apa és lányai között, de szerencsére ez felejthető, mivel a férfi szerencsére elutazik. Nagy kár lett volna, ha ez a szál benne marad. Maga a kerettörténet nem egy nagy durranás, de egészében véve olvasható, akár többször is. Angliában, a régi szép viktoriánus időkbe látogatunk el. A szereplő lányokat „kiképzik”, minél nagyobb gyönyört tudjanak okozni a férfinak, akivel együtt élnek. Ez alól Beatrice kivétel. Ő más, több, ezért az ő képzése más irányba halad. Mindebből arra következtethetnénk, hogy a lányok alávetett, megalázó helyzetben élnek, de a könyv ezt igyekszik cáfolni. Az író szerint igaz ugyan, hogy a nő hajol meg a vessző, és a férfi előtt, de mégis ő irányít a gyönyör által, amit nyújtani tud.

Részlet a könyvből:

- Menjenek előre az istállóba – mondta az asszony, és mutatta az irányt. Vállammal gyengéden meglöktem Caroline vállát. Köpönyegünk alatt kézfejünket is összeérintettük. Hepehupás, gyepes udvaron botorkálunk keresztül. Az istálló jókora nyitott ajtaja sötéten ásított. El is nyelt bennünket.
Az ablaktáblák ki voltak tárva, a helyiségbe napfény áradt. A sugárnyalábokat átszelve a távolabbi falhoz mentünk. A falon vaskarikák, láncok. Odaállítottak bennünket, egymás mellé, s az asszony levette a köpönyegünket. Széttárt karunkat csuklónknál a karikákhoz erősítették. Orrom hegye majdnem hozzáért a gerendafalhoz, Caroline-é úgyszintén. Lábunkat durván szétrúgták majd’ egyméteres terpeszbe, úgyhogy harisnyás-fűzőscipős lábunk egészen megfeszült. Fémes kattanások – a bokánkat is kikötötték. Reszketegen szedtük a levegőt. Nem mertünk egymásra nézni. Körülöttünk a szénakötegek régi nyarakról álmodtak.
Közelgő hangok. Az asszony visszatért. A fejemet hátrahúzták. Bőrpecket dugtak a számba, a tarkómon kötötték meg a szalagját. Caroline ajka nem nyílt meg a pecek előtt. Élesen csattant a hátán az ostor. Sikolyán sokat tompított a szája előtti bőralkalmatosság.
- Mosd le őket! – mondta egy hang. Combunk töve köré valami rongyot kötöttek, jó szorosan, nehogy a harisnyánkra folyjon a víz. Aztán jött a víz, a nedvesség, a hideg. Összerándultam. Ívbe hajlott a hátam. Kitartóan csutakolták a szivaccsal. A művelet a fenekem alatt folytatódott, a résemet hűtötték. Ujjak kutakodtak a szerelemajkamnál, miközben a szivaccsal is serénykedtek. Kénytelen voltam lábujjhegyre pipiskedni. A szivacs áthaladt a hónaljamon, a göndör szőrzeten. Aztán a két mellem dombját kalandozta be. Csiklandozott a víz, ahogy csordogált le a hasamon. Ahogy forgattam a csípőmet, nevetést hallottam. Nem tudtam, kik nevetnek. Utánam Caroline-t vették kezelésbe. A szivacs az ő puncusa alatt hosszabban időzik, gondoltam. Féltékeny voltam? Lebiggyesztett, szerelmes szája már nem volt olyan szorosan összezárva. Durva törülközővel törültek szárazra. Bimbóink begyesen nekinyomódtak a falnak. A vaskarikák, a bilincsek és láncok a bokánknál egyfolytában csörögtek.
- Hatot! – Szólt egy hang. Valami újfajta mozgást észleltem – lágy, sokat sejtető neszt, mint amikor valaki bőrdarabot húz végig a tenyerén. Csattttt! Széles bőrszíj hasított végig a fenekemen. Ahhh! rándultam meg. Hasam a falnak lökődött. Miközben fenekem labdái ide-oda hintáztak és megfeszültek, kaptam még egyet. Édes érzés volt, ahogyan égetett a seggemre mért csapás. Fojtott nyöszörgés a pecek mögül. Én nyöszörgök, vagy Caroline? Apa – nem! Apa ezt nem hagyná. A hajója visszafordul, magas vitorlái kidagadnak. Összehúzódott a szemem. Az újabb ütésre megint forróság lobbant a fenekemen. „Erősebben!”, hallottam anyámat, amikor Jenny aznap éjjel nálunk maradt. Neeennng! Bennem rekedt kiáltások. A szíj megint lesújtott, s mintha tüzes vassal sütöttek volna. És megint. És megint. A fák nem láthattak. A fű nem törődött velem. Könnyek peregtek az arcomon. Komiszságomban még jobban összeszorítottam lángoló fenekemet.
- Ó, micsoda telt idomok… a combja, a tompora! Milyen ennivalóan gömbölyű mindene – áradozott egy hang. A Katherine? Hallottam Caroline meg nem halott ordítását. A szíj most az ő fenekén csattogott.
- Hadd érezzem, hogyan ég! – mondta ugyanaz a kulturált női hang. Asszonyian gyöngéd tenyerek simultak vonagló fenekemre. Érezték, milyen telt, és hogy hogyan lüktet. Caroline csípője nekem ütődött, ahogy ide-oda tekergőzött. Nagyot csattant a bőrszíj. Állhatatos ujjak hegye mélyedt két lángoló domborulatomra. Két kéz markolta a fenekemet, én pedig ránehezedtem e két tenyérre. A nagy ringlószilvámmal, a popómmal. Utolsót csattant a korbács.

A csikós hűtlen asszonya: a tradíciók felelevenítése

2011-11-27T18:56:00.000+01:00

Ha nincs kéznél a pasi, megteszi a cica is :)

2011-11-26T18:52:00.000+01:00

Vicces video

2011-11-25T19:59:00.003+01:00

Közvélemény-kutatás: szerepjátékok jelmezben

2011-10-21T23:31:00.000+02:00

Még 2007-ben egy közvélemény-kutatás kapcsán azt kérdeztem az olvasóimtól, hogy milyen szerepjáték érdekli őket. Első helyen 35%-kal a tanár-diák, második helyen 18%-kal pedig a házúr-szobalány fantáziák végeztek. A szerepjáték talán még izgalmasabb úgy, ha jelmez is van hozzá, ugyanis így jobban hasonlít a valósághoz. A hazai kínálatban körbenézve inkább a szexi jelmezek népszerűek. Ezeknek a hátránya, hogy kevésbé tűnnek valósághűnek. Az alábbi képek ezt a kontrasztot illusztrálják, azt hiszem nem szorul magyarázatra melyik a valósághűbb és melyik a szexibb.

E heti kérdés tehát így hangzik:

A valósághű vagy inkább a szexibb jelmezeket részesítenétek előnyben, ha szerepjátékot játszanátok?

Szavazni jobb oldalt lehet.

És ők vajon mihez készülődnek? :)

2011-10-20T20:11:00.000+02:00

Néhány kép történetíráshoz :)

2011-10-16T15:43:00.001+02:00

Néhány kép azoknak a kislányoknak, akik még adósak az ígért történetekkel, hátha megjön az ihlet :))

Történetek és egyéb írások

2011-09-04T18:51:00.000+02:00

Továbbra is szívesen fogadok írásokat, amelyeket a blogon teszek közzé. Néhány ötlet, hátha valaki kedvet kap.

Fenekelős történet (lehet fordítás is)

Hogyan vettem rá a páromat

Hogyan találtam meg a párom

Mikor először elfenekeltek

Legemlékezetesebb elfenekelés

Kedvenc szerepjáték

Internetes párkeresés

Gyermekkori fenekelések (amennyiben izgató volt)

Önfenekelés

Láttam, hogy valakit elfenekelnek

Valaki meglátta, hogy engem fenekelnek

Hogyan érdemes fenekelni (tippek, tanácsok)

Hogyan nem érdemes fenekelni (kellemetlen élmények)

Kedvenc könyv vagy filmélmény

Korai próbálkozások, mulatságos élmények stb.

Minden ízléses írást a blogon teszek közzé. Kérem, hogy kerüljük a pornográfiát és a durva nyelvezetet. A történeteket a charliex1162@yahoo.com címre várom.

"A pasik nem a fejükkel gondolkoznak"

2011-09-04T18:30:00.000+02:00

Szigorú elfoglaltságai miatt egész héten nem tudott a lányhoz menni, de minden este beszéltek telefonon. Tildus elmesélte mit csinált az nap, mi történt, aztán persze ő is kérdezgette a szerelmét.

A lány már hét közepén érezte mennyire hiányzik a férfi közelsége, és ahogy szokta ilyenkor csintalankodni kezdett. Szegény Andrist piszkálta, mert ő volt kéznél. Cukor nélkül adta a kávét a fiúnak, többször küldte el rossz megrendelő levéllel, és amint az elhagyta a lovarda területét már hívta is vissza, mintha éppen most vette volna észre a hibát. Andris már kilátásba helyezett egy alapos porolást, amit a lány hangosan kinevetett. Még szemtelenül helyre is rakta azzal, hogy ő is csak egy pasi, és nem bánthatja Tildus kerekebbik felét. Andris erre csak annyit mondott:

- Cserfeske, nehogy azt hidd, hogy mert Szigorú nincs itt, te azt tehetsz, amit akarsz. Pimasz vagy, szemtelen, és még szájalsz is. Szerinted Szigorú ezt mivel jutalmazza, ha megjön?
Tilda csak nyelvet öltött, és közölte:

- Szigorú nem tenne semmit, mert szeret engem és nem érdekli, ha veled pimaszkodom. Amúgy meg ő is csak egy pasi, aki nem a fejével gondolkodik, ha egy hét után meglát. Nem vette észre a váratlan látogatót, aki eközben meglepetésszerűen lépett be a lovardába, és csendben megállt a háta mögött. Szigorú most nyugodt, halk hangon szólalt meg a lány mögött.

- Édesem, nagyon hiányoztál, de ahogy most pimaszkodsz, az mélyen meglep. Gyanítom, hogy ezt a vendégszobában fogjuk részletesen megbeszélni.

Tildus kedvese nyakába ugrott, és csókolta, nem is figyelt arra, amit a férfi mond. Örömében nem is reagált a fenyegetésre, csak az volt a fontos, hogy itt van végre a szerelme, aki olyan nagyon hiányzott. Gyorsan összepakolt, elköszöntek a többiektől, és hazaindultak. Útközben megvacsoráztak, beszélgettek, nevetgéltek, örültek egymásnak. Hazaérve pedig azonnal szeretgetni kezdték egymást, és a mennyországban érezték magukat. Az ilyenkor olyan jóleső pihegés után Szigorú egyszer csak felemelte a lányt, és elindult vele a vendégszoba felé. Amint rájött, mit forgat a fejében szigorú kedvese, Tilda élénken tiltakozott. Nem értette, miért is kell nekik most odamenni. Szigorú az ajtóban szertartásosan megcsókolta szerelmét, és vitte is tovább. Aztán édes terhével együtt leült a fotelba, kedvesét az ölébe hasaltatva simogatni kezdte a fenekét.

- Tildus, jól hallottam, amit Andrisnak mondtál? Nem mintha érdekelne a ti kis csatátok, nem tisztem megítélni, ki meddig mehet el az ugratásokban. De amit általánosságban a férfiakról mondtál, az egyrészt minden férfira vonatkozik - így rám is - másrészt valamiféle önkontroll nélküli ösztönlényeknek állít be minket, amit azért remélem, te se gondolsz komolyan. Ez egy igen pimasz és általánosító mondat volt. Ezért minden valamire való férfi jól elfenekelne, amit meg is érdemelnél, én is ezt fogom tenni. De mivel én az egészet viccnek is vehetném, ezért enyhítek a büntetéseden, és ma te döntöd el, mennyit érdemelsz.

- Ne, kérlek, kérlek, ne én döntsem el - nézett szép barna szemeivel esdeklően Szigorú szemébe - tudod, hogy teljesen rád bízom magam, én nem tudok a magam büntetéseiben dönteni.

- Rendben. Ma csak a kezemet használom semmi mást, de addig fenekelem a gyönyörű popsidat, amíg azt nem mondod, nem bírod tovább. De vigyázz, ismerlek! Ha előbb szólsz, csak hogy befejezzem, akkor duplázok, és az addig kiosztott fenekeseket megkapod még egyszer. Tilda még méltatlankodott.

- Nem drágám, ezt nem teheted! Köztudott, és minden nő tudja, hogy a pasik azzal a bizonyos plusz testrészükkel gondolkodnak, nem az eszükkel.

- Akkor hát tudd meg, mi a véleményem erről a tévhitről, édesem - morogta Szigorú és magasba emelte jobb kezét.

Csatt Csatt

- Héé még nem fejeztem be! Nem teheted meg hogy ilyenért elfenekelsz!

Csatt Csatt
-

Kérlek kedvesem nem teheted ezt

Csatt csatt csatt csatt csatt

- Kérlek szerelmem, nem akarom. Nem voltam rossz!

Csatt csatt csatt csatt csatt

- Aú! Ne, ne, kedvesem!

Csatt csatt csatt csatt csatt

- Ááááááááááááá! Ne már, Édesem, én jó vagyok! Nem lehet a jó kislányokat elporolni.

Csatt csatt csatt csatt csatt

- úúúúúúúúúúúúúúúúúúú!

Csatt csatt csatt csatt csatt

- Elég! Ez már fáj.. nem akarom ... kérlek, kérlek, hagyd abba! Jó leszek, és többet nem beszélek butaságot a férfiakról.

Szigorú mosolygott a lány szavain, és simogatni kezdte felforrósodott fenekét. Tilda kidomborította popsiját, ez által is felkínálva kedvese kényeztetésének. Legnagyobb meglepetésére még egy hatalmas csattanást érzett a popsiján.

- Na most elég, így szép kerek számú fenekest kaptál kedvesem. És ne feledd, ha még egy ilyen mondat hagyja el a szádat, akkor ezt a büntetésedet megduplázva újból megkapod. Párszor még megsimogatta szerelme fenekét, aztán ölbe kapta a lányt, és vigyázva érzékeny popsijára, hosszan csókolva vitte vissza a hálószobába. Aztán, mintha mi sem történt volna, folytatták egymás szeretgetését.

Írta: Tilda

Szabályszegés

2011-08-14T18:00:00.000+02:00

Nem tudom említettem-e, hogy én nem szeretem, ha a büntijeim otthon kerülnek kiosztásra, de ha összegyűlik, és az nem olyan, hogy azonnal is le lehet tudni, akkor ki szoktunk menni a víkendházunkba. Most is egy ilyen héten voltam túl, rengeteg minden volt a rovásomon, esedékes volt a kiruccanás. Szólt is uram-parancsolóm, hogy készüljek, mert a hétvégén megyünk. Tudjátok, nekem erre azért van szükségem, mert nagyon önmarcangoló típus vagyok, egy rossz szó miatt is olyan lelkiismeret furdalásom van, a büntetések által feloldozást kapok, erre igazán nekem van szükségem, hisz előtte évekig megvoltunk e nélkül. Az viszont tény, mióta ez az életforma életünk részévé vált, sokkal jobb lett a kapcsolatunk, és minimálisra csökkentek a viták is. Nekem kellenek a határok, és az is, aki pontosan kijelöli őket, Márk ilyen volt.

Megérkeztünk a víkendházba. Ez a hétvége annyiban különbözött a többitől, hogy szombat délután beugrott Márk barátja is, Péter. Bár én nem ismerhettem meg a hülye szabály miatt, miszerint rajtam a bünti időszak alatt csak olyan ruha lehet, amiben bármikor hozzáfér a fenekemhez. Ebben meg szégyelltem volna mutogatni magam. Így azt beszéltük meg, csak akkor kezdődik a bünti, ha Péter elmegy.

Fent neteztem a hálóban, mikor hallottam megáll egy autó a házunk előtt. Kinéztem az ablakon, egy olyan helyes pasi szállt ki belőle, amitől a lélegzetem is elállt, hát mégis csak Nő lennék vagy mi... Nem gondolkodtam sokat, kisminkeltem magam, felvettem egy mini szoknyát, egy nyakba kötős toppot, kivasaltam a hajam és félóra alatt lent is voltam a nappaliban.

Márk Péterrel ült a kanapén, söröztek. Péternek szőke vállig érő haja volt, zöld szeme, magas, de nem igazán kisportolt testalkata, olyan átlagos. Szerintem pont jó. Egy edzőcipő, szűk farmer, és egy ing volt rajta, hatalmas övvel a derekán. Nekem ez az esetem.

Márk nagyon meglepődött, amikor lejöttem, én a szemébe sem mertem nézni. Bűbájos voltam és aranyos, meg persze flörtöltem, ahogy azt egy Nőtől illik. Így telt el vagy 1,5 óra. Mikor én kiszórakoztam magam, elköszöntem és felmentem a hálóba, majd átöltöztem, és mintha mi sem történt volna neteztem tovább.

Vagy egy órát lehettem fent, mikor szólt Márk, hogy menjek le. Szót fogadtam neki, mihamarabb túl szerettem volna lenni az egészen. Lementem és láttam az eszközöket, ekkor már nem voltam annyira boldog. A dohányzóasztalra egy fakanál, egy öv, és egy nádpálca volt kikészítve. Nem értettem ezt a kombinációt. Már épp rá akartam kérdezni mi ez, mikor látom, Péter ott ül a fotelban.

- Ő mit keres itt Márk?

- Drágám, Ő is el fog fenekelni téged.

- Ezt hogy gondolod?

- Úgy láttam tetszik neked, mikor délután bemutatkoztál. Pétert egy spanking fórumról ismerem, és megbeszéltem vele, hogy szerintem a délutáni viselkedésedért bünti jár, és egyetértett velem, és segítségemre lesz ebben.

Nagyon tetszett Péter, így belementem a játékba, és hajtott a kíváncsiság engem még csak Márk fenekelt el.

- Napsugár a szabályok ugyanazok, és ha Péter mondja, olyan mintha én mondanám, megértetted?

- Igen Uram! - feleltem.

Tudtam bántódásom nem eshet, Márk jobban vigyázott rám, mint egy atombombára, így benne bíztam, nem Péterben.

- Látod az eszközöket, Napsugár. Ott van a fakanál, az öv, és a nádpálca, tízet-tízet fogsz kapni a fakanállal és az övvel, a nádpálcával meg ötöt-ötöt Tőlem és Pétertől felváltva. Megértetted?

- Meg uram - feleltem neki, és már alig vártam elkezdődjön, nagyon kíváncsi voltam. - Márk ennyit biztos nem bírok ki egymás után.

- Tudom Napsugár, természetesen kapsz pihenőt az eszközök között, 15 percet. Rendben lesz így?

Így is sok gondoltam, de beleegyeztem. Márk kezdett, kezébe vette az övet, a falhoz állított, és kérte, hogy támaszkodjak meg a falnál. Gyűlöltem ezt, mert az ütések után mindig fel kellett venni az eredeti pozíciót és úgy fogadni az ütéseket. Ehhez nagy önuralom kellett. Azt viszont pontosan tudtam, most nem lesz hiszti, mert más is itt van, és én azt akartam, hogy Péter így is a nőt lássa bennem.

- A kezed nem teheted hátra, Napsugár.

- Igen uram! - feleltem neki.

De egyébként is a múltkori után megtanultam a leckét, gondoltam magamban, de nem volt sok időm gondolkodni, mert kezdett. És már jött is az ütés ezt nagy meglepetésemre önuralommal viseltem, csendben végig álltam az ütéseket. Így telt el mind a 10. Befejezte, majd odaadta Péternek a pálcát. Péter szétnézett a lakásban, majd azt mondta.

- Kérlek Napsugár, gyere a fotelhez és támaszkodj rá.

Na, gondoltam ez is tudja, hogy okozzon fájdalmat, de tettem, amit kért.

- Napsugár szeretném, ha számolnád az ütéseket - mondta Péter.

- Erről nem volt szó! - tiltakoztam. De Márk rám szólt.

- Mit mondtam neked Napsugár? Mintha én mondtam volna.

- Plusz kettő - mondta Péter.

Ahogy ott álltunk, Péter belesimított a hajamba, megsimogatta az arcom majd megfordított. Én rátámaszkodtam a fotelre, és ő megsimogatta a fenekem.
Ez nagyon új volt, Márkkal ez csak bünti, semmi más.

És kezdődött, ő ütött én számoltam.

- Egy, kettő.

És itt megállt, nekem időt adva, simogatott, majd miután kicsit összeszedtem magam megint.

- Három, négy.

Igazából a számolás, amit gyűlölök, most jó is volt, mert legalább a számokat hangosabban mondhattam és így nem sikítoztam vagy hasonlók.
Megint megállt és simogatni kezdett.

Majd öt, hat, hét... és így 12-ig

Felálltam, kimentem a fürdőbe. Mindig itt szedem magam össze, és dolgoztam fel az élményeket. Megnéztem a fenekem a tükörben, szépen kipirosodott.
Visszamentem, akkor Márk kezében a fakanál volt.

Az is az arcára volt írva, többek közt, hogy Péter kis akciója a simogatásokkal nem volt a megállapodás része, ez némi elégtétellel töltött el, saját vermébe esett.

- Napsugár hasalj az asztalra!

Odamentem az asztalhoz, ráhasaltam majd kezdett. Soha nem ütött meg ilyen erővel. Minden ütés nagyon fájdalmas volt, és én minden ütésnél felsikítottam. Most először éreztem úgy, hogy olyat akar leverni rajtam, ami nem is az én hibám.

Felálltam, ő odaadta Péternek a fakanalat. Péter szembe állt velem, és a szemében érzelmeket láttam. Ahogy megérintett azt éreztem biztonságban vagyok. Valami olyasmit láttam "ne félj kicsi lány". Ez megnyugtatott, és az érintés is teljesen más volt. Márkkal sosincs ilyen, ez bünti és ennyi.
Kihúzott egy széket a szoba közepére.

- Gyere, a támlájára, támaszkodj neki - mondta Péter.

Rátámaszkodtam a székre, majd kezdődött. Egy, és minden ütés után simogatás. A ötödiknél már itt sem bírtam tovább és sírásban törtem ki, de végül eljött a tízedik is. Így telt minden ütés, és mindegyiket érintés követte, olyan volt, mint egy megkomponált darab, ahogy a fenék minden ütés után megremegett, majd a simogatás, ami nem csak a Fenéknek jutott. Péter a tiltott helyekre is eltévedt, ugyanúgy eljutott Napsugár combjáig, és néha a szeméremajkakig, érintve a csiklót is.

Nem tudom ezt Márk látta-e, de nagyon érdekes játék élmény volt. Vagy több? Napsugár egyszerre szégyellte és élvezte a játékot, olyan helyeken érintette Péter, ahol Őt még bünti alatt senki.

Vége lett.

Felálltam és megint a fürdőbe mentem. Mikor visszajöttem kértem Márkot cseréljük ki az eszközt, és kötözze hátra a kezeim, mert máshogy már nem bírnám. Eszközt ugyan nem cseréltünk, de a kezem hátul összekötözte, majd ráhasaltatott az ágyra.

Megfogta a nádpálcát, megsuhintgatta a levegőben, hogy halljam. Félelmetes is volt, azt kell mondjam. Majd egymás után minden szisztematika nélkül, amit ő egyébként nagyon szeret, most szívtelenül kimérte az ütéseket, mind az ötöt. Én csak zokogtam, már ez kegyetlenül fájt, és nem éreztem igazságosnak sem.

Péter felállt, és Márk ugyanúgy odaadta a pálcát neki, mint előzőekben. Péter mellém ült, és addig simogatott, míg meg nem nyugodtam.

- Felkészültél Napsugár?

- Igen fel.

Majd következett a következő kör. Ő már nem ütött nagyokat, és a simogatás sem maradt el, ezt a részét nagyon élveztem. Leszámoltam az ötöt, majd befejeződött.

Márk eloldozott, pár perc után felálltam az ágyról, és megköszöntem Márknak. Már indultam volna a hálóba, mikor Márk utánam szólt.

- Nem felejtettél el valamit, Napsugár?

Oda mentem Péterhez.

- Neked is köszönöm, Péter.

Ő megsimogatta az arcom, a hajamba túrt, megfogta a kezem, és a szemembe nézett.

- Nagyon ügyes voltál kicsi lány. Ezt nagyon jól viselted, büszke lehetsz magadra igazán.

Nem szóltam semmit. Csak elindultam a hálóba és ráhasaltam az ágyra, próbáltam feldolgozni az élményeket.

Olyan két óra telhetett el mikor Márk utánam jött.

- Bocsánat, Napsugár!

- Mégis miért?

- Igazságtalan voltam veled, de gyűlöltem, ahogy hozzád ér. Ránéztem.

Köszönöm, hogy megadtad ezt számomra, tudod, ő nagyon tetszik nekem, de téged sosem csalnálak meg, így nagy élmény volt, hogy ezt megadtad nekem. Imádlak, amiért így figyelsz rám. De valóban igazságtalan voltál.

- Tudom, Napsugár.

- Engedd meg, hogy kiengeszteljelek. Elengedem a büntetésed. Ugye tudod, hogy ez csak a szabályszegésért járt?

- Persze tudom, és köszönöm.

Majd ezután megcsókolt. Sosem voltam, egyszerre megbüntetve és jutalmazva is, de olyan élményt kaptam, ami megérte.

Írta: Napsugár

Képek

2011-08-06T13:19:00.000+02:00

A képeket Napsugár küldte kárpótlásul az elmaradt történetért.

Egy filmsorozatból...

2011-07-25T23:38:00.001+02:00

Csikorgó kerekek

2011-07-22T19:26:00.001+02:00

Szigorú a nappaliban ült, óráját nézte és a kedvesét várta. Tegnap megígérte a lánynak, hogy meg fogja büntetni, hisz megint száguldva, csikorgó kerekekkel parkolt be a ház elé, ami azt jelentette, hogy jóval túllépte az utca elején levő harmincas tábla sebességkorlátját. Elgondolkodott, hogy tudna a lányra hatni, de mindig csak a fenekelés maradt, ami legalább egy napig tartó szabályos közlekedést eredményezett.

Gondolataiból a kulcs csörgése rázta föl. Tildus megérkezett, beszaladt kedveséhez, köszönt, megcsókolta és már szaladt is a fürdőbe. A lánynak alapelve volt, hogy csak frissen és tisztán volt hajlandó a lakásban tartózkodni. Amikor a munkából hazaért, egyből a fürdőbe ment, hogy lemossa magáról a lovarda illatát, ami a lányt nem zavarta, sőt imádta, és Szigorút sem zavarta volna, de Tilda csak makulátlan állapotban közeledett kedveséhez. Gondot fordított arra, hogy mindene a helyén legyen, még rakoncátlan fürtjeit is mindig megzabolázta, és csak így volt hajlandó kedvese szeme elé kerülni. Szigorú imádta a lányt, és türelmesen megvárta, amíg felfrissülve előkerül. Tildus végzett a fürdőben, de ma kicsit húzta az időt, mert tudta: büntetés vár rá odabent. Abban reménykedett, hogy ha bemegy, és elcsábítja Szigorút, akkor megúszhatja a számonkérést.

Ahogy belépett a nappaliba, azonnal Szigorú ölébe ült, hozzásimult, és szenvedélyesen csókolni kezdte. Szigorú fejében kavarogtak az érzelmek. A lány minden rezdülését észlelte, és tudta min mesterkedik. Még egy kicsit hagyta csábítani magát, és ez teljesen érthető is volt, hiszen a lány maga volt megtestesült bujaság. Ha el akart érni valamit, igazi kis boszorkánnyá változott.

A férfi megölelte, megcsókolta. Türelmesen meghallgatta a nap eseményeit, de aztán Tilda úgy gondolta, ideje elcsábítani Szigorút, mert ha nem cselekszik időben, bizony holnap nem lesz kellemes a lovaglás az biztos.

- Szeretlek - mondta a férfinek.

Szigorú mosolygott és a lány fülébe súgta:

- Én is szeretlek, kis boszorkányom, de ma akkor is el foglak porolni. Tudod, tegnap megígértem, és meg is kapod, mert szeretlek és féltelek.

Tilda még egy kísérletet tett arra, hogy meggyőzze a férfit; ajkait a férfi szájára tapasztotta, és hosszan, forrón csókolni kezdte, aztán megszólalt, arcán huncut mosollyal:

- Sajnos ma nem is tudsz elfenekelni, Édes, mert a popsimon ülök, és ha ülök rajta, akkor nem tudod elporolni, ezért inkább szeress, kedvesem! Kérlek...

A férfi egy pillanatra majdnem megingott. Már-már hajlott volna arra, hogy hagyja a csudába a fenekelést, hisz a kis boszorkány olyan szerelmi vágyat ébresztett benne, hogy azt lassan már nem lehetett eltitkolni, és mivel a lány az ölében ült, föltétlenül érezte is. Elhessegetve tehát az engedékeny gondolatokat, így szólt:

- Hidd el kincsem, ez nekem nem okoz gondot. Ma úgy fenekellek el, ahogy még soha.

Felállította Tildát, és diszkréten megkérte, hogy induljon vele a vendégszobába. Egy oldalpillantással észrevette, hogy a lánynak ma semmi kedve a vendégszobába menni, mégis engedelmesen elindult. Az ajtóban - mint mindig - megálltak, hogy megcsókolják egymást. A lány fölemeli szép fejecskéjét, és meleg nagy szemeivel Szigorú szemébe néz. Tekintetében ezer gondolat cikázik, mint például: Miért? Ne már! Szeretlek, ne fenekelj el nagyon! Félek. Szeretlek. Jobb lenne, ha inkább szeretnél.

- Sajnos ezt nem lehet halogatni, minden nap veszélyes, amikor így száguldozol. Tudatosítanom kell benned, hogy a közlekedési szabályokat ugyanolyan kötelesség betartani, mint reggel bemenni a munkahelyre.

Eszébe nem jutna ezt a "tudatosítást" elmulasztani; a férfi abban bízik, hogy ma este a szerelme sajgó popsival elhatározza majd, hogy minden nap vigyázni fog magára, legalább is egy darabig biztos benne.

- Igazad van...De olyan nehéz betartani, kedves.

- Tudom Kicsim. Azért kapsz ki ma szíjjal, hogy eszedbe jussanak a helyes közlekedés szabályai. Így majd nem lesz olyan nehéz.

- De ma már eszembe jutott és ma nem is száguldoztam…

- Ez nagyon dicséretes, Tildám. Látod, ma nem is szaporodott a fenekeseid száma...

- Még jó! A jó kislányokat nem fenekelik el!

- De téged most igen!

- Jó, menjünk... nagyon izgulok.

- Miért izgulsz, Tildám?

- Nem tudom, csak úgy.

- Jó. Gyere, menjünk be, és akkor hátha nem fogsz izgulni.

- Azt mondtad, ma más pozitúrában kapok, és ez itt motoszkál a buksimban.

Szigorú az ajtó felé fordult hogy kinyissa, közben pedig jót mosolygott a csupa tűz, csupa bujaság lány gyermeki mondatán, ilyenkor össze vissza tudná szorongatni, csókolgatni. Ezt persze nem lett volna jó most megtennie, visszafordulva csak ennyit mondott:

- Igen, pimasz voltál, és viccelődtél a büntetéseddel. Azt mondtad, ülsz a popsidon, ez az akadálya a fegyelmezésednek. Rendben, akkor a mai szíjcsapásaidat állva fogod megkapni.

- Állva???

- Igen, a bal karommal átölellek kb. mellmagasságban úgy, hogy lefogom a karjaidat. Meztelen karom puha melleidhez érnek, ezzel is bizonyítom, hogy nem egészen úgy van, ahogy mesélni szoktad magadról, hogy a buja, és vonzó nőiességeddel mindig le tudsz venni a lábamról; ki fogom bírni, hogy nem kezdek ki veled a büntetés közben, és elcsábítani se hagyom magam. Úgyhogy most nem, most nem tudsz levenni a lábamról. Megkapod a büntetésedet, ha ezerszer kívánlak is. És ha még oly gyönyörű is vagy, akkor is.

- Pedig érzem, ahogy remeg a kezed...

- Kicsim, jól érzed. Nem azt mondtam, hogy nem érint meg a vonzerőd, hanem csak azt, hogy uralni tudom.

- Szeretlek.

- Szeretlek én is, Tilda, de most levetkőztetlek a büntetésedhez. Mint mindig, most is pucéran kapod a büntetésedet.

Szigorú közben meg is tette, amiről beszélt, aztán kemény, határozott hangon folytatta:

- Tilda, ugye tudod, miért foglak elverni, és nem kell még egyszer elmondanom?

- Igen tudom.

Kicsit a karjára hajoltatta a lányt és megsimította a popsiját.

- Most egy pár fenekessel bemelegítem a gömbölyű hátsódat. Jó lesz így? Ezzel ugyan több fenekest kapsz, de nem lesz olyan hirtelen fájdalmas a büntetésed, szeretnéd? Vagy egyből a szíjat kéred?

- Igen, kérlek. Szeretem a kezedet érezni.

A férfi gyorsan kiosztott öt-öt fenekest mind a két félgömbre, amitől szép halovány rózsaszínű lett a lány feneke.

- Elég lesz, vagy kérsz még pár bemelegítő fenekest?

- Elég már, elég, tényleg!

Szigorú nem is várta meg, hogy a lány válaszoljon, egyáltalán nem gondolt arra, hogy esetleg nemet mond. Amíg tartotta a lányt, a másik kezével kihúzta a bújtatókból a nadrágszíját. Észrevette, hogy a lányon enyhe remegés fut át, karján pedig érezte, ahogy a lány mellbimbói megkeményednek, és szinte szúrják a bőrét. Hogy leplezze izgalmát a lány előtt, hangosan megszólalt.

- Tilda, remélem, a büntetés végére belátod, hogy mindkettőnk életét veszélyezteted a száguldással. Te a rohanásba, én az érted való aggódásba halok bele, ha így folytatod. Hogy ez ne következzen be, most a popsid fogja megtanulni a fejed helyett, mert annak hiába beszélek. Remélem a popsidon érzett fájdalom majd a fejedet is meggyőzi. 25 fenekest fogsz kapni a szíjjal és nem leszek kíméletes. Nagyokat fogsz kapni, és fájni fog, de ki fogod bírni. Tilda remegett, de nem szólt semmit, mert amit most mondana, az valószínűleg csak tovább növelné a fenekesek számát. Inkább hallgatott, és arra gondolt, hogy ha már nem bírja, majd alkudozik. Hisz ahogy a combja hozzáért a férfihoz, érzékelte annak vágyát, és azt is, milyen gyorsan lüktet a vér a férfi ereiben.

Szigorú lecsapott a szíjjal. A lány összerezzent, hangos sóhajtásának meleg leheletét a kezén érezte Szigorú.. Rezignáltan állapította meg, hogy ez most nem csak a lánynak büntetés, hanem önmagának is, mert így testközelben érezte a lány buja testének minden apró rezzenését, amiktől fokozatosan nőtt benne a vágy a lány iránt. Gyors egymásutánban - persze figyelve, hova is üt - kiosztott két tucat fenekest a bőrszíjjal. A lány aúzott is rendesen, és mocorgott is, néha komolyan meg kellett fogja, hogy meg tudja tartani. Ezután egy kis pihenőt hagyott, hogy mindketten összeszedhessék magukat: a lány is és ő is erőt vegyen a gerjedelmén. Ez nem akart sikerülni, mert a lány karjait a nyaka köré fonta és kérlelni kezdte a büntetés elengedését.

- Édesem nem tehetem. Mind a ketten tudjuk, ha most elengedem a büntetésedet, akkor felesleges volt az eddigi fenekeseket is kiosztanom, mert nem fogsz tanulni belőlük. A lány hevesen kezdte bizonygatni, hogy Ő már megtanult mindent, és igenis tudja, és inkább szeresse őt a férfi itt és most. Csak ne folytassa a fenekelést. A férfi ezen nagyon meglepődött, mert ebben a szobában soha nem szoktak szeretkezni. Már-már engedett is volna a lánynak, ha nem látja meg az arcán azt a kis fura mosolyt, amit akkor használ, ha nagyon el akar érni nála valamit. És olyankor szokta szép szemeit is így rebegtetni. A férfi erőt vett magán, és csak ennyit mondott:

- Szeretni foglak édes kis boszorkám, ha kívánod itt, és azonnal.

Tilda arca erre felderült és máris csókra nyújtotta ajkait.

- Még nem fejeztem be a mondatot, szerelmem. Azonnal magamévá teszlek, mert nagyon vágyom rád én is mihelyt megkaptad a fenekeseid másik felét is. És akkor most folytassuk is, mert én sem vagyok kőből, édesem. Ahogy te nézni tudsz, attól még a Dávid szobor is megindulna, de nekem most kötelességem téged a jóra tanítani.

A férfi újra átfogta a lányt, és keményen kiosztotta a maradék tizenhárom fenekest. Tildus most már hangosan aúzott, és könyörgött, mint mindig, de elcsattant mind a huszonöt fenekes. Amikor a férfi befejezte a lány büntetését, maga felé fordította és csak annyit mondott:

- Remélem megtanultad a leckét, szerelmem és vigyázni fogsz magadra. Most pedig gyere, mert már nagyon kívánlak.

Azzal felkapta a lányt és gyengéden a karjaiban tartva a hálóba vitte.

Írta: Tilda

Adj időt!

2011-07-17T20:01:00.000+02:00

Napsugár elővette a bőröndjeit, és dobálni kezdte a szekrényből a ruháit befelé, majd gyömöszölni kezdte. Márk könyörgött neki ne hagyja ott, de Napsugár kérlelhetetlen volt, fogta beseperte a smink asztalról a cuccát a táskájába, hívott egy taxit, és már viharzott is.

- Legalább a taxiig engedd meg levigyem a bőröndödet! - mondta Márk.

- Nekem ne segíts!

Majd Napsugár megállt az előszobában, és a lakáskulcsot felakasztotta a helyére, megsimogatott egy képet, amit Márktól kapott, olyan volt mint egy rituális elköszönés, majd elviharzott a csomagokkal együtt. Márk utána szólt:

- Köszönöm, hogy az árnyékod lehettem és köszönöm, hogy a Napom voltál.

Ekkor Napsugár lelkét mintha kitépték volna, de hátra sem nézett, csak ment tovább.

Napsugár kibérelt egy szobát és élte a szingli Nők gondtalan életét. Eleinte élvezte, hogy nem várnak tőle vacsorát, nincsenek szabályok, és tartotta is magát a határokon belül. Hisz Márktól csak egy kis időt kért, még rendbe teszi a gondolatait, és el tudja dönteni, szüksége van-e neki erre. De Napsugárról tudni kell, Ő kontroll nélkül nagyon hamar bajba kerül.
Mindenesetre, nagyon örült a frissen kapott szabadságának, a buliknak, az éjjelig tartó chateléseknek, a flörtöknek, és a barátnőkkel eltöltött végtelen kávézásoknak. Így telt el vagy két hét, Napsugár habzsolta közben az életet.

Alig várta már eljöjjön a szombat. Zsuzsival egy karaoke bárba készültek csapni egy csajos estét. Napsugár kisminkelte magát, fekete csipkeharisnyát húzott, padlizsán színű mini ruhát, majd ehhez való kiegészítőket választott. Megnézte magát a tükörben, igazán meg volt elégedve az eredménnyel. Sok ideje nem volt erre, csörgött a telefonja, Zsuzsi volt az, megjött érte. Lement, beült az autóba, megállapította, Zsuzsi is kitett magáért, majd így indultak el a karaoke bár felé.

Ahogy megérkeztek, mint két grácia rögtön feltűnést keltettek. Jól szórakoztak, táncoltak énekeltek és megittak egy-két koktélt. Napsugár nem szokott inni, egy gyerekkori fogadalma miatt, így neki igen csak megártott. Két pasi biliárdozott a sarokban, olya westernfilmbe illő fazonok, és Napsugárnak megtetszett az egyik. Ki is jött a Nő belőle, először szemeztek, majd a Férfi leült mellé a bárszékre a pulthoz, meghívta egy italra és beszélgetni kezdtek. Zsuzsi kérlelte Napsugarat, késő már és menjenek haza, de Napsugár jól érezte magát, nem akart még menni.

- Menj, ha szeretnél.

- Én nem hagylak itt.

Majd Napsugár Zsuzsira sem nézett, felállt a bárszékről, megfogta az idegen kezét, és elindult a Férfival a várakozó barátjához, és most már hárman biliárdoztak tovább. Zsuzsi nem akarta ott hagyni Napsugarat, a párját, Áront hívta segítségül, jöjjön értük, segítsen Napsugarat hazavinni.

Mikor Áron belépett a bárba, nem hitt a szemének. Napsugár a billiárd asztal szélén ült és csókolózott, majd leszállt az asztalról és megfordult, a másik férfi pedig a fenekét kezdte simogatni.

Áron próbált beszélni a lánnyal, de nem ért célt, így felhívta Márkot.

- Márk, a karaoke klubban vagyok, gyere, mert Napsugár bajban van.

Márknak sem kellett több, felvette a bőrkabátját, és már indult is.

Mikor Napsugár meglátta Márkot, már tudta, hogy bajban van, de azért is megcsókolta még a Férfit. Márk végigviharzott a báron, és megfogta Napsugár karját.

- Kisasszony vége a bulinak! Köszönj el szépen a fiúktól, indulunk! Nem ajánlom fiúk, balhézzatok, Ő a feleségem - mondta ellentmondást nem tűrő hangon Márk.

Majd elindult Napsugárral kifelé a bárból, kint beültette az autóba, bekötötte, megköszönte Áronnak, amiért hívta, és elindult Napsugárral hazafelé. Ahogy hazaértek kérte Napsugarat feküdjön le, majd reggel megbeszélik ezt az egészet. De Napsugár hisztizni kezdett.

- Ki kérte, hogy gyere utánam? Mindig mindent elrontasz, én jól éreztem magam. Amúgy is külön vagyunk nem?

Márknak sem kellett több. Napsugarat a térdére fektette és mondani kezdte.

- A feleségem vagy, add be a válópert, de amíg nem teszed, addig így nem viselkedhetsz! Felmérted mennyi minden történhetett volna veled? Szerencséd volt, hogy Zsuzsi az eszénél volt, de őt is el lehetne fenekelni, amiért nem engem hívott rögtön. Remélem Árontól meg is kapja.

És csak úgy záporoztak az ütések Napsugár fenekére. Márk nem akarta megbüntetni a lányt, de Napsugár csak hisztizett tovább. Ekkor Márk, úgy döntött észhez téríti. Ha az észérvek nem hatnak, akkor is, ha ezzel elveszíti. Komoly erő kellett ahhoz, hogy Napsugarat az ölében tartsa. Márk neki is kezdett. Először az egyik felét, vagy húsz fenekest osztott ki ugyanoda, nem kímélve a lányt. Majd a másikra ugyanúgy. Napsugár még mindig hisztizett, és kiabált fecergett

- Ehhez már nincs jogod Márk! Hagyj, ez nagyon fáj elakarok menni!

Márk átnyúlt a hajkeféért, amit a lány hagyott ott, majd azzal folytatta a lány fenekelését tovább.

- Márk, hagyd abba!

- A hajkefédet kérted tőlem, tessék megtaláltan neked, és ki is próbálom hatásos e még - mondta Márk.

De Márk folytatta, négyzetcentiméterenként felülről lefelé haladva pirosra verte a lány fenekét. Csak akkor hagyta abba, amikor Napsugár megadta magát, és zokogásban tört ki. Ekkor az ölébe vette a lányt, átvitte a hálóba, lefektette az ágyra, megvárta még elalszik. Addig ott ült mellette az ágyon, miután elaludt betakarta és megpuszilta.

- Te csacsi lány, miért harcolod ezt ki mindig magadnak? Én e nélkül is figyelek rád - majd otthagyta.

Reggel Napsugár hihetetlen fejfájással ébredt. Annak örült, hogy a hálójában van, de ha nem látott volna semmit, akkor is tudta volna, hogy Márknál van, mert igen csak sajgott a feneke.

Márk bejött egy tálcával, mindenféle finomság volt rajta, amit Napsugár szeret. És egy szál sárga rózsa. Ekkor Napsugár igen csak szégyellte magát, és nem volt képes megbocsátani magának, azért amit Márkkal tett. Márk ismerte Napsugarat, bár nem akarta büntetni a lányt miután visszakapta, de tudta Napsugár csak így ad magának feloldozást. Megbeszélték a dolgaikat, merre menjenek tovább, és hogy együtt megy-e ez még. Miután mindent megbeszéltek, Márk kiszabta az estéért a büntetést. Napsugár ezért most nagyon hálás volt, Márk tudta, nem lehet most lágyszívű, és keményen meg kell büntetnie a lányt.

- Tizenötöt öt kapsz a fa vonalzóval, és tizenötöt a pálcával - mondta.

A lánynak nem volt ellenvetése. Ráfektette a lányt az ágyra, és lány meglepetésére a pálcával kezdett. Szigorúan leszámolta a tizenötöt, kicsíkozva ezzel a lány fenekét. Napsugarat ez most nagyon megviselte, és minden ütés után felsikított. Márk tudta, ezt a lány most ezt nagyon nehezen viseli, ezért az ágyon hagyta.

Pálca után kapni... gondolta Napsugár, de nem volt ideje sokáig mélázni. Már jöttek is az ütések. Pontosan ugyanúgy, ahogyan az este, a lány zokogásban tört ki, és zokogott, majd sikított az ütések után. Percekig nem tudta összeszedni magát, csak zokogott. Így adta ki a feszültséget, ez volt az egyetlen módja, hogy meg tudjon bocsátani magának. Márk ezt jól tudta, simogatta a lányt, míg meg nem nyugodott. Megfogadta, sokkal jobban oda fog figyelni rá, mert nem akarja még egyszer elveszíteni. Nem akarta, hogy Napsugár más egén ragyogjon, Ő az Ő kis napocskája.

Írta: Napsugár

Sajnálom!

2011-07-08T20:12:00.000+02:00

Aki a párját minden héten el szereti porolni, annak nem én lennék a jó választás. Az én büntijeim olyan 3 havonta szoktak esedékessé válni. Valahogy nekem hatásosak ezek a leckék, és megfelel ez a gyakoriság. Nekem vagy a párom türelmének köszönhető, hát nem is tudom. Mikor bekerült a spanking nevelő módszerként az életünkbe, egy meggondolatlan kijelentés után, én azt kértem, hogy a büntetések ne az otthonunkban történjenek, hanem valahol máshol. Persze ha nem hagyom aludni, simán elfenekel az ágyban is, de a komolyabbak nem az otthonunkban kerülnek kiosztásra, nekem ez fontos.

Egész héten nagyon feszült voltam, semmihez nem volt türelmem, nem ment semmi igazán, pedig Ő mindent megtett, hogy a kedvemben járjon, de velem egész héten nem lehetett bírni. Míg végül pénteken, mikor kérdezgetett….

- De Napsugár, mi a baj? Egész héten olyan feszült voltál, hadd segítsek.

- Belőled is elegem van, hagyjál Te is békén! - válaszoltam neki.

- Rendben.

Majd felállt a kanapéról és szembefordult velem:

- Hétvégén mind a ketten ráérünk, igaz nem így terveztem, de nem adsz más választást, holnap kiruccanunk a víkendházba.

Rögtön visszakozni kezdtem, nem úgy gondoltam, és egyáltalán, megbántam az egész hetet, de már késő volt.

Szombat reggel megérkeztünk. Egy kis faházunk volt, alul nappalival, felül hálóval, kint sziklakerttel virágokkal, grill- és szalonnasütő-hellyel, nagyon szerettem ezt a házat, igaz nem ezeken a hétvégéken. Sokkal inkább azokon a napokon, amikor a barátainkkal bulizunk itt.

- Tudod mik a szabályok Napsugár!

- Tudom. - feleltem neki foghegyről.

A szabályok szerint rajtam csak olyan öltözék lehetett, amiben ő könnyen hozzáfér a fenekemhez a bünti ideje alatt. Átöltöztem, és legnagyobb meglepetésemre az ölébe fektetett, és rögtön fenekelni is kezdett.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ezt miért kapom?

- Még kérdezed, Napsugár!

Az ütések csak jöttek egymás után.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ez nem igazság!

- Mi nem igazságos Napsugár? Vitatkozol? Azt kérdeztem tudod e mik a szabályok? Emlékszel mit feleltél?

- Igen uram emlékszem! ÁÁÁÁ ez fáj!

- Mi volt az? - kérdezte.

Az ütések csak úgy záporoztak a fenekemen.

- A válasz a tudom volt, válaszoltam.

- Mi lett volna a helyes válasz?

- A tudom uram! - feleltem neki.

Majd elengedett. Nálunk mindig így kezdődik, rosszul érezném magam, ha csak úgy megadnám magam a büntetésnek.

- Akkor a büntetésed csak ezután következik - mondta.

- Arra gondoltam segítségül hívjuk hozzá a vesszőt, és a nadrágszíjat.

Nem válaszoltam semmit, igazságosnak éreztem, nem voltam igazán rossz, csak hisztis és türelmetlen. Az én fájdalom küszöböm nem túl nagy, ezért egyszerre nem szoktam sokat kapni, ezt az elején felmértük, és Ő tudta meddig mehet el, menekülő szavunk is volt, ha úgy éreztem meg kell állnunk, ettől persze mindig megkaptam a kiszabott büntit egy kis pihenő után. Biztos voltam most is így lesz, az ütések el lesznek osztva. Egész délelőtt nem történt semmi, jöttünk mentünk a házban, majd délután megkérdezte.

- Nos, Napsugár, szeretnél választani mivel kezdjünk?

- Nem élek a lehetőséggel, uram! - feleltem.

- Rendben, akkor a vessző lesz a nyertes - mosolygott.

- Gyere és támaszkodj a szék támlájára, 30-at fogsz kapni, és nem védheted a fenekedet, megértetted?

- Meg uram!

Ráhajoltam a székre, megfogtam a támláját, és felvettem a megfelelő pozíciót.

- Kezdhetünk?

- Igen, uram!

Kezdődtek az ütések, a módszerességben láthatta a hatásosságot (milyen igaza volt). Először szépen csíkozni kezdte a fenekemet alulról felfelé haladva, szép sorban pontosan kimérve az ütés helyét, ami nem fájt igazán, inkább nagyon csípett, a hatásfoka viszont megkérdőjelezhetetlen. Minden ütésnél felszisszentem, és nehezítette, hogy minden ütés után fel kellett vennem az eredeti pozíciót, erre olyan 20 másodpercem volt. Így kaptam meg az első 15 ütést.

- Szükséged van pihenőre? - kérdezte.

- Nem, uram! - feleltem neki.

A többi ütés felváltva érkezett, először az egyik, majd a másik felemre. Felülről lefelé haladva, itt is pontosan kimérve az ütések helyét. Itt már minden ütésnél nyögdécseltem is.

- Nagyon ügyes voltál, a kezedet nem tetted hátra. Jó kislány.

Majd egy puszit nyomott az arcomra.

- Ennyi? - gondoltam magamban, sem bünti utáni simogatás, csók, semmi? Elmélkedtem, de ennyi volt. A délután megint nagyon csendesen telt, nem volt simi, és semmi sem, nem foglalkozott velem, egyáltalán egy kedves szó sem hangzott el. Bünti ideje alatt is kisasszony megszólítás szokott lenni, nem Napsugár. Egyébként is, sosem szokott egész nap Napsugárnak hívni. Az egész olyan hivatalos volt. Ezt a nevet azért kaptam, mert azt mondta, olyan vagyok, mint a napocska, a legsötétebb helyre is elér és bevilágít, fényt hozva ezzel, és így ragyogom be én is az Ő életét. Eljött az este, ültünk egymás mellett a kanapén néztük a tv-t, egyszer csak kikapcsolta.

- Most jön a második rész.

- Rendben uram!

Megadtam magam, elhatároztam nagyon jó leszek, nem vitatkozom, de már nagyon vágytam egy ölelésre, vagy csókra.

- Állj a falhoz és a tarkódon kulcsold össze a kezed, nem teheted le.

- Rendben, uram! - már csináltam is, amit mond.

- A szíjjal húszat fogsz kapni, és ezzel vége.

- Rendben, uram! - egyeztem bele gyorsan, csak legyünk már túl ezen, gondoltam. Az első tíz ütésben nem volt semmi szisztematika, csak jöttek egymás után (így is hatásos volt). Csatt ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ és letettem a kezem.

- Mit mondtam Napsugár?

- Nem tehetem le a kezem - válaszoltam.

- Akkor plusz egy. És már ki is mérte.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Így telt el az első tíz ütés. Majd kettéhajtotta az övet és kezdte. Ötöt mért ki az egyik felemre pontosan ugyanarra a helyre.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - sikítottam minden ütés után.

Majd ötöt a másikra.

- Leengedheted a kezed.

Nálunk ilyenkor az szokott a helyes válasz lenni: Köszönöm uram! De most minek köszönhetően, magam sem tudom, talán az egész napos nélkülözöttségnek, vagy a pszichikai ráhatásnak. Azt válaszoltam neki:

- Menj a francba, remélem kiélvezted magad mára - közben folytak a könnyeim.

- Na, most azonnal menj be a hálóba, ha megnyugszom ezt megbeszéljük. Indulj! Míg megteheted! - förmedt rám.

Bementem a hálóba, ráhasaltam az ágyra, és zokogni kezdtem, tudtam nagyon megbántottam ezzel. Olyan félóra telhetett így el, mikor abbahagytam a sírást. A fürdőben rendbe szedtem magam, majd a hálóban vártam. Egy óra múlva utánam jött. Ekkora már a számban vittem volna ki akár a fa vonalzót is, büntessen meg vele. A videoklipekben ez más eszközökkel olyan jól mutat, de ez csak kósza gondolat maradt. Leült mellém az ágyra.

- Napsugár, úgy érzed igazságtalanul bánok veled?

- Nem - válaszoltam. - Szigorú és következetes vagy, de igazságtalan semmiképp.

- Mondd el, kérlek, én mikor beszélek így veled?

- Soha! - válaszoltam neki.

- Akkor, mégis mire véljem?

Magyarázkodni kezdtem, az egész napos érzelmeimről, türelmesen végighallgatott.

- Így érzel, miért nem beszéled meg velem?

Na.... ezekre a kérdésekre nem tudtam válaszolni, egy racionalista ember nem érti meg, engem miért az érzelmeim vezérelnek...

- Szerinted, ez feljogosít, hogy így beszélj velem?

- Semmiképp!

- Ha úgy érzed ezért büntetést érdemelsz, én kint várlak, ezt most rád bízom, kijössz-e - majd otthagyott.

Semmi nem volt ennél rosszabb, magam jelentkezzek a büntetésemért, ez teljes megadást jelentett. Így vívódtam magamban, mikor csak kimentem. Az ágyra ki volt készítve a lovagló pálca, már a látványától is sírni tudtam volna, nem hogy a fenekemen érezve.

- Szerinted mennyi a jogos büntetésed? - kérdezte.

Tíznél többet sosem kaptam még vele, és egyébként is nagyon ritkán került elő. Itt bántam már az egészet, és inkább hoztam volna a favonalzót a számban... Az ágyhoz mentem a szemében néztem, és azt mondtam:

- Húsz uram! Legfeljebb pihenőt kérek...

- Reális szám. Tíz is elég lesz - felelte.

- Kérlek, kötözz ki, a pálcánál elviselhetőbb, ha ki vagyok kötözve.

- Nem, Napsugár! Elmondom a szabályokat. Az ágyra hasalsz, párna a csípőd alá, és a kezeddel nem nyúlsz hátra, megértetted?

- Igen uram!

- Azt szeretném, ha ezt a büntetést teljes oda adással vállalnád, ha kikötöznélek már nem így lenne.

Megértettem az érveit, tudtam úgy érzi az igazságosságát, jogosságát kérdőjeleztem meg. Az ágyra hasaltam, ahogy kérte, majd elkezdődött. Suhintás - ááááááááá! - Sikoltottam fel, és még egy suhintás, az ötödik után már sikoltozni sem bírtam, csak bőgtem. A büntetés alatt vagy háromszor hátra tettem a kezem, nem szólt semmit, semmi "nem értetted kisasszony mit mondtam?", ahogy máskor is szokott lenni. Itt már a Napsugárnak is örültem volna. Csak a csend, és az ütések, miután levettem a fenekemről a kezem, mindig egy szó nélkül türelmesen megvárta, még folytathatja. Egy örökkévalóságnak tűnt. Eljött a tízedij is, felálltam az ágyról, és épp készültem volna megköszönni neki, mikor rám nézett.

- Még nem fejeztük be!

Mit akarhat még? Ez nem az a pillanat volt, amikor vitába kellett szállni, türelmesen megvártam a magyarázatot.

- Tudod hányszor tetted hátra a kezed?

- Azt hiszem uram!

- Hányszor?

- Háromszor, ha jól emlékszem uram!

- Jól emlékszel. Húzd szét a feneked, a kéz rátétedéért oda fogsz kapni.

- Ezt nem teheted velem, kérlek szépen ezt ne! Az nagyon fáj.

Olyan negyed órát kérleltem, könyörögtem, hogy ezt engedje el. Ő türelmesen ült az ágyon, egy szót sem szólt. Rám nézett.

- Jogosnak tartod?

- Igen uram, annak, de... (mégis csak hátra tettem a kezem)

- Akkor? Ne hisztizz! Viseld a következményeket.

Egy szót sem szóltam, megfordultam széthúztam a fenekem, és előre hajoltam, ki tudja mérni az ütést. (Ne felejtsétek el lovaglópálcával).

Egy, és már üvöltöttem. Adott egy percet az ütések között, hogy fel tudjak készülni a következőre. 2, ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, majd újabb perc. 3, Aúúúúúúúúúúúúú! Azt hittem sosem lesz vége. Megfordultam, a szemébe néztem.

- Köszönöm Uram!

Átölelt és azt mondta:

- Büszke vagyok rád ezt kibírtad. A hálóban várlak.

Miután rendbe szedtem magam, utánamentem, az ágyon feküdt, az sms-eit olvasgatta. Lefeküdtem hasra, abban biztos voltam ülni napokig nem fogok, a pálca megtette hatását. Simogatni kezdte a hátamat.

- Kérlek, ne adj okot nekem, ilyen szigorúan kelljen büntetnem téged, ez nekem is nagyon fáj, és nem teszem szívesen.

- Sajnálom, holnap megbüntethetsz a vonalzóval is. (Úgy éreztem ez még jár.)

- Kérésed számomra parancs, utána elviszlek valahova, meglepi lesz.

- Imádlak! Suttogtam. Majd így aludtam el, hogy simogatott.

Írta: Napsugár

Havas történet

2011-07-01T22:24:00.000+02:00

Imádtam a telet, úgy vártam az első havat mindig, mint gyermek a télapót.

Az első hóesésnél a páromnak mindig le kellett jönnie velem, és velem együtt élvezni a hó adta lehetőségeket, ilyenkor mindig szánkóztunk, hógolyóztunk, én angyalkáztam is, nagyon jól éreztük magunkat, minden kislányos ugrabugrándozásomat kiélhettem ilyenkor, és Ő nagyon szerette, ha ilyen vagyok.

Nagyon jó időszak volt mögöttünk, nem volt semmi konfliktus, büntire is nagyon rég került sor. Élveztem ezt a békés nyugodalmat, nagyon kiegyensúlyozott volt. Álmomban nem gondoltam, azt, ami ezután következett.

- Napsugár, megjöttem, szólt nekem az előszobából.

- Szia, gyönyörűm, mondtam. (imádta ha így hívtam)

Feltűnően jó kedve volt, és a táskájából egy utazási iroda ajánlatát lobogtatta előttem.

- Elintézted, amit kértem?

- Persze, kincsem.

- Akkor a hétvégén utazunk.

Örömömben a nyakába ugrottam.

- Héééééééé, várd meg, míg lepakolok, Te!

Eljött az indulás reggele, a csomagokat felszerelést, bepakoltuk a kocsiba.

Majd elindultunk.

Kilopták a GPS-t az autóból, így a térképolvasás maradt.

Közben a tájat nézegettem, imádtam mikor tiszta fehér minden, nem tudtam betelni a látvánnyal. A szántóföld, ami mögött takaros házak sorakoztak hófehér lepellel, fakerítéssel, egyszerűen imádtam!

- Napsugár, a térképre is ügyelj, nem szeretnék kerülővel menni.

- Rendben édesem, feleltem neki.

Csak rossz irányba fordultunk le, és így nagy kerülőt kellett tenni.

- Napsugár! Direkt szóltam, hogy figyeld a térképet.

- Nekem nem probléma, legalább gyönyörködhetem a tájban.

Ez a mondatom sem tetszett már igazán, és én tudtam igaza van, de nem akartam vitatkozni.

- Örülök kisasszony Te így látod, végül is nem Te vezetsz.

- Nem tudom, miért kell ilyen apróságból is ügyet csinálni, elrontod az egészet.

Majd duzzogni kezdtem.

Türelmesen várt, egyszer csak megkérdezte:

- Nem szeretnél mondani valamit?

- Én ugyan nem, miért szerinted kéne?

- Szerinted elrontom az egészet?

- Ha így folytatod... vágtam oda.

Megállt, nem szólt egy szót sem hátra nyúlt a plédért, kivette, majd a motorháztetőre terítette.

- Piknikezni fogunk? Személy szerint szívesebben ennék - 10 fokban egy étteremben.

- Rendben, ha itt befejeztük, megállunk az elsőnél.

Nem értettem mit akar azzal a pléddel a motorháztetőn.

Kinyitotta az ajtót, majd ellent nem tűrő hangon rám parancsolt:

- Vedd le a kabátod és szállj ki!

Ebből már tudtam nagy bajban vagyok, ismertem ezt a hangnemet jól, de még mindig nem értettem mit akar igazán.

Levettem a kabátom majd kiszálltam.

Imádtam Napsugarat, most is olyan méltósággal szállt ki az autóból.

Vállig érő vörös haja van, kékszeme, hófehér bőre, és kicsit telt alakja.

Mindig ízig-vérig Nő volt, egy kis kislányos beütéssel, de a kislányos énjét csak nekem mutatta meg csak én láthattam, egy idegen csak a Nőt látná benne.

Mindig fogyókúrázott, de én örültem, hogy sosem volt elég kitartó, én így imádtam Őt ahogy van.

- Tessék, mit szeretnél? - kérdezte Napsugár.

- Ha már így kérded, hajolj rá a motorháztetőre, én meg kiosztom a büntetésed.

- Azt nézheted, nem gondolod, itt az útszélén fogsz megbüntetni?

- Egyáltalán miért érdemlek büntit?

- Nem csak gondolom, véghez is viszem. Válaszolta ellentmondást nem tűrő hangon.

- Két lehetőséged van. Vagy itt az útszélén megkapod a büntid, vagy lemegyünk a házakhoz és valamelyik fakerítésnél osztom ki.

Tudtam nem viccel, ez már nem játék.

- Nem!

Már nyitottam is az ajtót, elkapta a karom ,szembe fordított magával.

- Napsugár, meg ne próbáld! Ne feszítsd túl a húrt! Innen nem megyünk tovább, még túl nem leszünk ezen.

- Nagyon fázok, és sírásba könyörgésbe kezdtem, csak itt ne.

A zöld hosszított zsenília garbó volt rajta, ami ment a vörös hajához, ehhez egy zöld hajpánt a hajában, fekete testhez simuló pamut nadrág (most a fenekeléshez tökéletesen megfelelő lesz gondota Márk.), majd térdig érő csizma.

Napsugár mindig figyelt a részletekre, ha a kinézetéről volt szó.

- Nem fogsz megfázni drágám, mire itt végzünk meleged is lesz, látod a plédet is kivettem neked.

- De figyelmes vagy…

- Plusz öt. Gondolkoztál volna akkor, amikor a fejemhez vágtad, hogy elrontom az egészet, mikor egész héten ezt terveztem, csak annyit kértem, figyeld a térképet, ha kérted volna, jöhettünk volna kerülővel is. Megbeszélni/szólni kellett volna, mit szeretnél, nem hisztizni, majd végül duzzogásba kezdeni.

Milyen igaza van, láttam be, imádtam benne mindent ilyen jól lát. A hisztinél semmit nem utált jobban, az éretlen viselkedést, ahogy Ő fogalmazott. Mindig irigyeltem a határozottságát, a türelmét és a racionalitását. Nála sosem domináltak az érzelmek, minden helyzetben józan tudott maradni.

- Na jó, nem érek rá itt egész nap! Hajolj rá a motorháztetőre!

Ráhasaltam.

- Húzd fel a felsőd! - parancsolt rám. - 20-at kapsz, plusz öt ahogy ígértem.

- Az nagyon sok ezért a kis vétségért, kezdtem.

- Itt is vitázol? Nincs időnk játszani.

- Ez kinek játék?

Rendben van, szemtelenségért plusz 5, a magad ellensége vagy kisasszony.

(Mindig így járok..)

Az eszközhasználat még kétséges volt számomra, de gyakorlatias ember lévén tudtam ez nem fog gondot okozni. Míg meg nem hallottam, ahogy húzza ki az övet a nadrágjából. Az öv, suhant át az agyamon, hát persze az mindig kéznél van, és Ő nagyon szeretett ezzel büntetni, szerinte jó a hatásfoka. Kétségtelen...

Jöttek az ütések, az első ötöt bírtam is valahogy, csak felszisszentem az ütések után, de nem bírtam tovább.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ez nagyon fáj, ne itt kérlek.

- Napsugár, közönséget is szeretnél? Ide csődíted a falu népét a völgyből, ha sikoltozol.

És csak folytatta, az ütések csak jöttek egymás után, akkor már nagyon nem bírtam, és felálltam. A huszadiknál tarthattunk.

Adj öt percet mondtam, és még könyörgőre vettem, de semmi nem hatotta meg, Ő mindig következetes volt, ha valamit megígért azt betartotta.

- Napsugár! Hajolj vissza szépen.

Megfordultam, rátámaszkodtam a motorháztetőre.

- Nekem így is jó.

Majd kiosztotta az utolsó tízet, és én minden ütésnél felsikítottam. Most nem volt ebben semmi szisztematika, mint máskor, csak az ütések sorra egymás után, hirtelen nem is tudtam melyik a jobb. Megköszöntem neki, majd visszaszálltunk az autóba, én hátra ültem. Nem szólt semmit. Továbbra is néztem a tájat, Ő a visszapillantóból figyelt.

- Napsugár!

- Tessék?

- Ha hazaértünk ezt még megkapod rendesen, úgy ahogy egy büntit illik kapni, csupasz fenékre.

Nem szóltam semmit, csak a tájat figyeltem tovább.

Írta: Napsugár